Milorad Dodik a tárgyalás elhalasztását kérte a bosznia-hercegovinai bíróságon az ellene folyó eljárásban, mert szerdán Magyarországon van jelenése. A boszniai szerb elnök korábban arra a kérdésre,...
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára pristinai látogatása során kijelentette, hogy a NATO támogatja a Koszovó és Szerbia közötti párbeszédet, és felhívta a figyelmet arra, hogy a...
Csütörtökön, november 16-án, Horvátország volt az európai körutazásra indult Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének a harmadik állomása. Ennek folyamán Michel a tagállamok vezetőivel konzultál annak...
Az Iráni Iszlám Köztársaság szarajevói nagykövete hosszabb terjedelmű interjút adott a legolvasottabb boszniai hírportálnak számító Klix.ba-nak. A riportban a nagykövet a két ország kapcsolatának elemzése mellett...
A tekintélyes és sokak által olvasott New York Review of Books legfrissebb (nov. 2.) számában Timothy Garton Ash, a 33 évvel ezelőtti közép-európai forradalmak híres krónikása,...
A hamarosan Moszkvába látogató Milorad Dodik több, mint egy órás interjút adott a Szputnyik orosz hírügynökség szerbiai portáljának. A boszniai szerb entitás vezetője úgy nyilatkozott, hogy...
A koszovói miniszterelnök nem sokkal a mai brüsszeli tárgyalások előtt azt írta a Facebookon, hogy a Banjskában és a Zvečanban (albánul Zveçan) történt félkatonai és terrortámadást...
A boszniai szerb elnök akcióba lépett: nem hagyja annyiban, hogy beperelték, egyik embere, a bosznia-hercegovinai központi kormány biztonsági minisztere, Nenad Nešić jogosulatlan fegyvertartás miatt feljelentette a...
Hét szerbiai ellenzéki párt vezetője levelet írt Josep Borrellnek, az EU külpolitikai és biztonsági főképviselőjének. A szerbiai Európa-barát ellenzéki pártok arra kérik az uniót, hogy ne...
Miloš Vučević szerb védelmi miniszter a Pink Televízióban megjegyezte, hogy egy esetleges bevonulással Szerbia a saját területét venné vissza. Vučević, aki névlegesen a Szerb Haladó Párt...
A belgrádi főügyészség fellebbezést nyújtott be az előzetes eljárási bíró határozata ellen, amellyel elutasította a szeptember 24-i, banjskai támadást vezető Milan Radoičić őrizetbe vételére vonatkozó indítványt,...
A belgrádi felsőbíróság előzetes eljárási bírója a banjskai fegyveres akciót végrehajtó szerb szabadcsapat vezetőjének meghallgatását követően elutasította a belgrádi főügyészség javaslatát, és nem rendelte el Milan...
Aleksandar Vučić szerb elnök az Egy Övezet Egy Út októberi csúcstalálkozója alkalmával Kínában találkozni kíván Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – értesült a belgrádi Demostat hírportál meg...
Az Egyesült Államok aggódik amiatt, hogy Szerbia nagyszabású katonai mozgásokat hajt végre a koszovói határ mentén. Erről a Fehér Ház szóvivője nyilatkozott, aki felszólította Belgrádot, hogy...
Aleksandar Vučić szerb elnök szerda este adott tévéinterjújában azt mondta, hogy a banjskai hadműveletben a koszovói hivatásos rendőrökön kívül Presevóból származó bűnözők is részt vettek. A...
Nem tudom, mikor terjedt el a világban, hogy a Balkán egy puskaporos hordó, ami könnyen felrobban. Az bizonyos, hogy az ott élő népek között a történelemben...
Aleksandar Vučić szerb elnök etnikai tisztogatásról beszélt Koszovóval kapcsolatban, amikor fogadta Alekszandr Bocan-Harcsenkót, az Orosz Föderáció belgrádi nagykövetét. A találkozót mindössze egy nappal azt követően tartották,...
A szerb elnök vasárnap esti sajtótájékoztatója alkalmával úgy fogalmazott, hogy a koszovói szerbek fellázadtak Kurti terrorja ellen, majd megjegyezte, hogy a történtekért kizárólag Albin Kurti koszovói...
A boszniai Szerb Köztársaság elnöke az általa vezetett Független Szociáldemokraták Szövetségének (Savez nezavisnih socialdemokrata, SNSD) fiataljaihoz szólva arra buzdított, hogy tojással fogadják Christian Schmidtet, a nemzetközi...