Connect with us

Koszovó

Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Presevo
HAZAFIAK ÉS ÁRULÓK: Vajon gyászolták-e a presevói albánok a Koszovóban lelőtt három szerbet, és félárbócon van-e a szerb zászló? Az már teljesen más kérdés, hogy fordítva van felvonva, így a színek sorrendje alapján a zászló nem a szerbiai, hanem leginkább az orosz lobogóra emlékeztet
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Aleksandar Vučić szerb elnök szerda este adott tévéinterjújában azt mondta, hogy a banjskai hadműveletben a koszovói hivatásos rendőrökön kívül Presevóból származó bűnözők is részt vettek. A Presevo-völgyben élő albánok attól tartanak, hogy ez a kijelentés megtorláshoz vezet a Szerbiához tartozó, de többségében albán lakosságú területeken, miközben a Völgyben élő albánok hazafiakra és árulókra oszlanak!

Felhívás megtorlásra

A szerb elnök kijelentésére a szerbiai parlament egyetlen albán képviselője, Shaip Kamberi reagált, aki az iránt érdeklődött a szerb elnöknél, hogy miért mondta azt, hogy „Presevóból származó bűnözők is voltak a koszovói különleges alakulatok tagjai között, akik részt vettek a banjskai terrorakció semlegesítésében”?



Mire figyelmeztetett Vučić?


– Még valami történt. Ott (Banjskánál) nem csak olyan személyek voltak, akik Koszovóból származnak, és részt vettek az üldözésben. Azért nem lehetett ott az EULEX. A szerbek elleni harcra specializálódott személy is voltak ott, egyebek között a presevói községből, akik többszörös bűncselekményeket követtek el. Közülük egyesek ellen 2021-ben elfogató parancsot adott ki Szerbia.


Kamberi arra volt kíváncsi, hogy ez talán egy felhívás az albánok elleni megtorlásra a Presevo-völgyben?

A szerbiai albán képviselő szerint nem ez lenne az első eset, hogy Szerbia a Völgyön töltené ki haragját Koszovóval összefüggésben.

Kamberi ezért felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tegyen lépéseket, és akadályozza meg a szerb autokrata vezető minden kísérletét, hogy a Presevo-völgyi albánokon álljon bosszút.

A helyi önkormányzat jelenlegi elnöke, Shqiprim Arifi szerint „a koszovói rendőrség által a Koszovó északi részén lévő terrorista bandák megsemmisítése bosszúálló indítékokat váltott ki a Völgyben élő, veszélyeztetett albán lakossággal szemben”.

Arifi aggodalmát fejezte ki a helyzettel kapcsolatban, és azt mondta, hogy „mélyen aggasztják az elmúlt napok belgrádi nyilatkozatai az észak-koszovói eseményekkel összefüggésben, mert azok nem szolgálják a Szerbiában élő albánok biztonságát és általános jólétét”.

Arifi hivatalában fogadta az EBESZ presevói megbízottját, Andrea Oriciót, akitől sürgős és fokozott figyelmet kért a Völgyben kialakult helyzet szem előtt tartása, valamint az ott élő albánok maximális biztonságának garantálása érdekében.

– A völgyben élő albánok biztonságérzetének megőrzése elengedhetetlen a béke, a stabilitás és a biztonság fenntartásához a régióban

– mondta Shqiprim Arifi, Presevo község elnöke.

Gyászolnak vagy nem gyászolnak?

A jelenlegi politikai és biztonsági helyzet következtében a Völgy három községében, Bujanovacban, Medvedjában és magában Presevóban is feszült a helyzet, miután a Koszovó északi részén zajló események nemcsak a szerbek által lakott koszovói területeket érintették, hanem az egész régiót, beleértve az albán többségű szerbiai területeket is.

Ezt a helyzetet még kényesebbé teszik a belgrádi hatóságok képviselőinek különféle nyilatkozatai, miközben magában a Völgyben az albánok hazafiakra és árulókra oszlanak!

Presevo község ellenzéki képviselői Szerbia iránti hűséggel vádolták meg a helyi önkormányzat már említett elnökét, Shqiprim Arifit, aki a szerdai gyásznapon szerintük félárbócra engedte a szerb zászlót a presevói önkormányzat épületén, amivel a „szolidaritás jelét” mutatta az Aleksandar Vučić, illetve a szerb kormányzat által meghirdetett nemzeti gyásszal „a szerb terroristák” észak-koszovói meggyilkolásával kapcsolatban

Ardita Sinani, Albin Kurti koszovói miniszterelnök Presevo-völgyi politikai tanácsadója, valamint a Demokratikus Akciópárt presevói szervezetének vezetője a közösségi médiában közzétett egy fotót, amelyen a szerb nemzeti zászló látható az önkormányzat épületén.

Arifi cáfolta, hogy félárbócra engedték a zászlót, és hogy szolidaritás vállalva az önkormányzat betartotta a Szerbiában meghirdetett nemzeti gyászt, ezért minden kételkedőt meghívott, hogy keressék őt fel.

Hazafiak és árulók Presevóban

Miközben az ellenzéki kritika miatt egymás leárulózása folyik, az Albán Nemzeti Tanács elnöke, Nevzad Lutfiu önmérsékletre szólította fel a politikai tényezőket.

– Amikor a koszovói politikai pártok összetartanak a nemzeti érdekek mentén az előállt helyzettel kapcsolatban, a Völgyben érthetetlenek és nagyon károsak a politikai tényezők közötti viták

– jelentette ki Lutfiu, aki szerint a mostani helyzetben megfontoltságra és önmérsékletre van szükség.

– Van egy problémánk, a diszkrimináció és az elnyomás, amit Szerbia gyakorol velünk szemben, és a hangsúlyt ennek a kérdésnek a megoldására kell helyeznünk. Ezért kivétel nélkül felszólítom a Völgy összes politikai pártját, hogy egyesüljön, és vonuljon ki ebből a felesleges kommunikációs diskurzusból, amely nem vezet sehova!

– zárta a gondolatát Lutfiu.

A Presevo-völgyben élő albánok politikai és intézményi képviselői a pluralizmus szerbiai kialakulása óta aktív részesei az ország közéletének, és a kölcsönösség elve alapján folyamatosan ugyanazokat a jogokat kérik a maguk számára, amit Szerbia követel a koszovói szerbek vonatkozásában. Azt is szeretnék elérni, hogy vonják be őket a Koszovóval kapcsolatos rendezési folyamatba, de ezzel a kérésükkel egyelőre süket fülekre találtak.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap