Szerbia
Színes forradalom vagy politikai manipuláció? Vučić vádjai
A szerb államfő azzal vádolta meg az egyetemistákat, hogy Kragujevácban a gázolások megjátszását gyakorolták be, szerinte ez is bizonyíték arra, hogy az országban színes forradalom zajlik. A diákok szerint ugyanakkor a szerb elnök politikai manipulációt hajt végre a felvételekkel, amelyek egy filmforgatáson készültek

A szerb államfő azzal vádolta meg az egyetemistákat, hogy Kragujevácban a gázolások megjátszását gyakorolták be. Szerinte ez is bizonyíték arra, hogy az országban színes forradalom zajlik, és ennek alátámasztására a kormányközeli médiában egy videót is közzétettek.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
A videón egy fiatalokból álló csoport látható, amely a forgalmi blokádok során állítólag egy közlekedési baleset megrendezését gyakorolja be. Aleksandar Vučić szerint ez egyértelműen egy jól megtervezett destabilizációs technika része.
A belgrádi Művészeti Akadémia hallgatói cáfolták a kormányközeli médiumok állításait, miszerint egyes tüntetések során forgalmi balesetek begyakorlása történt.
Az érintett diákok elmondása szerint az említett videófelvételek egy dokumentum-játékfilm forgatása során készültek, amely a szerbiai diáktüntetésekkel és azok áldozataival foglalkozik. Szerintük a kormányzat a felvételeket politikai manipulációra használja fel.
Alcímek
Vučić: Ez egy igazi felvétel
A szerb elnök szerint egy igazi felvétel került a birtokukba, amelyben „semmi hazugság vagy trükk nincs”, és ez a legjobb bizonyíték arra, hogy egy színes forradalom előkészítése zajlik az országban.
– Kérem, hogy ne nézzenek a kamerába, a kamera mintha nem is létezne, hallatszik a felvétel végén (Forrás: X platform)
Vučić erről az országos szórású, egyébként meg famózus Pink Televízió még famózusabb Hit Tvit című műsorában beszélt, ahol a szóban forgó felvételt is bemutatták.
Az államfő hangsúlyozta, hogy kezdetben vonakodott elfogadni a színes forradalomról szóló forgatókönyvet, de december közepére teljesen tudatára ébredt annak, hogy egy szervezett folyamat zajlik az országban.
Állítása szerint akkor összeültek, hogy megvitassák, miként is tudnak ezzel szembeszállni, és hogyan védhetik meg az országot attól, hogy ne idegen érdekek irányítsák, mint az 2000 után (Slobodan Milošević bukását követően) történt.
Vučić szerint leginkább azon tanakodtak, hogy miként biztosíthatják az ország további fejlődését, miközben megóvják a fiatalokat, hogy semmilyen ártalom ne érje őket, és szavai szerint ennek érdekében a párbeszéd és a kompromisszum keresése mellett döntöttek.
A diákok szerint politikai manipuláció zajlik
A belgrádi Művészeti Akadémia hallgatói cáfolták a kormányközeli médiumok állításait.
Az érintett diákok úgy nyilatkoztak, hogy az említett videófelvételek egy dokumentum-játékfilm forgatása során készültek, amely a szerbiai diáktüntetésekkel és azok áldozataival foglalkozik.
A hallgatók szerint egy hónappal ezelőtt kezdték el forgatni a filmet, amely tisztelgésként szolgál azok előtt, akik Újvidéken életüket vesztették vagy a demonstrációk során sérüléseket szenvedtek.
A film külön kiemeli az Újvidéken történt tragédiát, ahol a beomló vasúti tetőszerkezet okozott halálos balesetet, de szól azokról a diákokról is, akiket a tüntetések alatt bántalmaztak vagy elütöttek.

Léphaft Pál karikatúrája
A Kragujevácban forgatott jelenet egy félreeső utcában zajlott, elsősorban a forgatás biztonsága érdekében, az eseményről készült felvételeket azonban a kormányhoz közel álló médiumok manipulált módon tálalták, azzal gyanúsítva meg a diákokat, hogy azt gyakorolták be/játszották el, hogy miként is rendezhetnek meg egy balesetet a demonstrációk során.
Az egyetemisták a CNN-közeli N1 televíziónak adott nyilatkozatukban hangsúlyozták, hogy egyes médiumok kiragadták a felvételeket a kontextusból, és egy teljesen hamis narratívát építettek köré.
A diákok cáfolták, hogy a február 16-án a Pink Televízió „Nemzeti Híradójában” sugárzott riportban, amelyet később átvett a szintén rezsimhű Prva TV, az Informer és a B92 is, egy baleset előidézésének begyakorlása látható.
Mellékesen jegyezzük meg, hogy a Pink mellett a Prva TV és a B92 is országos frekvenciával rendelkezik.
Az egyetemisták szerint a jelenetek egy hallgatói film forgatásán készültek, amelyben a belgrádi Művészeti Akadémia negyedéves rendező szakos hallgatói és más egyetemi hallgatók szerepeltek statisztaként és színészként.
A filmes csapat felháborodásának adott hangot amiatt, hogy munkájukat politikai célokra használták fel, és közölték, hogy „fiatal filmes alkotókként kiállnak a szólásszabadság és a művészi önkifejezés joga mellett, és elutasítják a politikai manipulációra tett kísérletet”.
Egyúttal nyomatékosították, hogy teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal, és szükség esetén minden bizonyítékot rendelkezésükre bocsát annak igazolására, hogy „nem inszcenált támadásokat rögzítettek, ahogyan azt a kormányközeli sajtó állítja”.
A tömegrendezvények mérete
A botrány tovább fokozza a szerbiai belpolitikai feszültséget, a diáktüntetések és a kormány közötti konfliktus egyre kiélezettebbé válik. Erre utal az is, hogy a szerb elnök „gyerekes számháborúba” kezdett – a fent már említett műsorban ugyanis azt hasonlítgatta, hogy hányan voltak a kragujeváci és a szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica) megmozduláson.
Vučić elmondta, hogy Szávaszentdemeterre 2062 busszal szállították a résztvevőket az általa fémjelzett nagygyűlésre, ez szerinte több mint 100 ezer fős tömeget jelent.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy Kragujevác esetében – bár az eredeti várakozásoknál többen voltak – az ottani rendezvény meg sem közelítette a kormánypárti nagygyűlés méretét.
A szerb államfő ennek alátámasztására rendőrségi és titkosszolgálati (Biztonsági Információs Ügynökség, BIA) adatokra hivatkozva azt állította, hogy 23-26 ezer közé volt tehető a résztvevők száma Kragujevácban, de legfeljebb 28-29 ezer ember vehetett összesen részt a megmozduláson.
Vučić azzal hozakodott elő, hogy a kormányzat – ha akarná – képes lenne akár 200 ezer főnél is nagyobb tömeget mozgósítani egy demonstrációra, főleg most – amikor szerinte a társadalmi elégedetlenség mérlege a másik oldalra billent, az emberek ugyanis belefáradtak a blokádokba, a zaklatásba, az állandó leckéztetésbe, az ország rombolásába.

Belgrádban minden felüljárót egy „Vajdaság Szerbia” feliratú transzparens díszített, de ilyen transzparensek voltak országos szinten, például a Kragujevacba vezető útvonalon is
Ha már hasonlítgatásról van szó, érdemes a különbségekre is felhívni a figyelmet: Kragujevácba az emberek saját költségükön utaztak, Szávaszentdemeterre viszont 2062 busszal szállították őket állami pénzen, és ha valóban százezren voltak, mint azt a szerb elnök állította, akkor ez alsó hangon 2,5 millió eurójába került az államkasszának, miután a résztvevők arról számoltak be, hogy legalább 3000 dinárt (25 euró) kaptak a kiruccanáson való részvételért, de voltak, akik ennél többet is említettek.
És akkor még nem beszéltünk a járulékos költségekről, a száveszentdemeteri emelvény megépítéséről, a hangosításról vagy a transzparensekről, Belgrádban ugyanis minden felüljárót egy „Vajdaság Szerbia” feliratú transzparens díszített, de ilyen transzparensek voltak országos szinten, például a Kragujevacba vezető útvonalon is, és ez sem két dinár.

- Szerbia7 nap telt el azóta
Donald Trump Jr. Belgrádban, találkozott Vučić elnökkel
- Szerbia7 nap telt el azóta
A Vörös Sapkások az Úttörő parkban, ezek Vučić igazi barátai
- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Síró játék: ó, mozik, ó, emberek! (ó, béka, ó, skorpió!)
- Bosznia6 nap telt el azóta
Az ügyészség elrendelte Milorad Dodik előállítását