A belgrádi metró a tervek szerint főként mély alagutakon keresztül halad majd, amelyeket jórészt a Vakondnak nevezett "Tunnel Boring Machine" géppel fúrnak. Kisebb része a felszín...
Akármikor is indul meg a vonat a Szabadka-Belgrád közötti vonalon, ezt a beruházást örökké beárnyékolja az újvidéki tragédia és a tizenöt ember halála. A december 8-i...
Goran Vesić, a volt építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter, hogy egyelőre neki nincs több információja testvére állapotáról, aki egyébként szívbeteg, és nemrég infarktus előtti állapotban vettek...
Goran Vesić képtelen volt első nekifutásból venni az akadály, ezért csak holnap mond le, talán még arra számít, hogy felülről egy kéz kirángatja a gyér hajánál...
A szerbiai cégnyilvántartó szerint a szerbiai Utibernek a többségi tulajdonosa Utiber Közuti Beruházó, amely 85 százalékos részesedéssel rendelkezik, a fennmaradó 15 százalék pedig a belgrádi illetékességű...
A Mol idei első féléves üzleti jelentésében közölte, hogy kész fokozni olajbeszerzését az Adriai kőolajvezetéken (Janaf) keresztül, ami némileg ellentmond a Közép-Európából érkező, kissé hisztérikus üzeneteknek....
Az utóbbi években jelentősen megnövekedett a kínai befektetések összértéke Szerbiában, ahol az American Enterprise Institute China Global Investment Tracker adatai szerint 2010 és 2022 között a...
Az új kormány 20 minisztériumot foglal magában a korábbi 16 helyett, három tárca nélküli miniszterrel, a miniszterelnöknek pedig öt helyettese lesz. Ezzel kapcsolatban is bírálatok hangoztak...
Magyarország pénzét - nem hivatalos értesülések szerint - olyan infrastrukturális projektek befejezésére fordítják, mint például a Kicsevo-Ohrid autópálya, és nem az eddigi adósság törlesztésére, ami magyarán...
A Magyarország alatti alagút terve az 1920-as években merült fel, célja Csehszlovákia tengeri kijáratának biztosítása volt. Bár sosem valósult meg, érdemes megvizsgálni a történelmi hátteret. Nem...
A kínai elnök holnap, azaz május hetedikén érkezik kétnapos belgrádi látogatásra, miután befejezi mai párizsi jelenését, a szerb fővárosból pedig Budapestre veszi az irányt, más országokat...
A horvát kormányban ismét van egy Captain Croatia, legalábbis az új gazdasági miniszter – mára már törölt – instagramos fotóiból ítélve
Először is, ki az az Usame Zukorlić, akinek a neve aligha cseng ismerősen a magyar olvasók előtt. Zukorlić a szandzsáki bosnyák Igazság és Megbékélés pártjának (Stranka...
Egy kis bédekkert készítettünk azzal kapcsolatban, hogy hogyan is állunk a szerbiai választásokkal kapcsolatban. Aleksandar Vučić államfő november elsején írta ki a választásokat Szerbiában, egy nappal...
Éjfélkor megkezdődött az ellenőrzés a horvát-szlovén határon, ahol legalább tíz napig rendőri felügyelet mellett léphető át a határ. Azért írtunk felügyeletet és nem ellenőrzést, mert a...
A ljubljanai kormány szombattól legalább tíz napig tartó ellenőrzést rendel el Horvátország és Magyarország felé. Miután Olaszország bejelentette, hogy a terrorizmushoz kapcsolódó biztonsági kockázatok miatt ellenőrzést...
Valahol egy okos ember azt mondta, hogy a kis nemzetek nem engedhetik meg maguknak a nagy hibákat. A horvátok úgy tetszik ezt megtanulták, mert ezeket a...
Tíz évvel ezelőtt kevesen tudták Fiumét turisztikai városként elképzelni, nem is beszélve arról, hogy valaha is a nautikai turizmus központja lesz. Most egy ötcsillagos kikötő épül...
A szerb köztársasági elnök bejelentette, hogy Szerbia kérelmet nyújt be az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívására, pontos dátumot azonban ezzel kapcsolatban nem említett. Aleksandar Vučić július elején...