Connect with us

Szerbia

Kórházba került az újvidéki tragédiáért leginkább felelőssé tehető szerb miniszter

Goran Vesić, a volt építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter, hogy egyelőre neki nincs több információja testvére állapotáról, aki egyébként szívbeteg, és nemrég infarktus előtti állapotban vettek fel egy belgrádi elitkórházba, ahol kórházi kezelést és koszorúér angiográfiát javasoltak neki.

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A miniszternek sok dolga volt, mert Szerbia rohamosan építkezik
A miniszternek sok dolga volt, mert Szerbia rohamosan építkezik (Forrás: Instagram, Goran Vesić)
Cikk meghallgatása

Hat napos éhségsztrájk után kórházba került Goran Vesić, volt szerbiai építésügyi, közlekedési és infrastruktúráért felelős miniszter, miután hirtelen megromlott az egészségi állapota. Szerbiai médiainformációk szerint a politikust mentőautóval a kamanci (Sremska Kamenica) Vajdasági Kardiovaszkuláris Betegségek Intézetébe szállították további kezelésre.

Egészségügyi állapot és jogi eljárás

Mile Jandrić, az újvidéki (Novi Sad) körzeti börtön vezetője szerint Vesić az éjszaka folyamán rosszullétre panaszkodott, ami miatt megvizsgálták az orvosok, és a bíróság engedélyével átszállították a kamanci kardiológiai kórház intenzív osztályára.



Vesićet 2024. november 21-én tartóztatták le a 15 ember életét követelő vasútállomási tragédia miatt, bár ő folyamatosan azt mondta, hogy szemernyi felelősséget sem érez a történtekért.

A volt miniszter a közösségi médiában azt állította, hogy önként jelentkezett a rendőrségen, és ugyanazon a napon éhségsztrájkba kezdett, amit Aleksandar Vučić szerb elnök, aki barátjának nevezte Vesićet, helytelenített.

Goran Vesić és Aleksandar Vučić a "Vajdaság mosolya" gyorsforgalmi út építésén

Goran Vesić és Aleksandar Vučić a „Vajdaság mosolya” gyorsforgalmi út építésén (Forrás: Instagram, Goran Vesić)

Zoran Vesić, a volt építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter testvére, azt nyilatkozta, hogy egyelőre nincs több információja testvére állapotáról, aki egyébként szívbeteg, és nemrég infarktus előtti állapotban vették fel egy belgrádi elitkórházba, ahol kórházi kezelést és koszorúér-angiográfiát javasoltak neki.

Testvére szerint a hatodik napja tartó éhségsztrájk tovább rontotta az egészségi állapotát, főleg miután szerinte bátyját alaptalanul vették őrizetbe.

A baleset háttere és a felelősség kérdése

A tragédiát követően napvilágot láttak a projekt kivitelezésével kapcsolatos szabálytalanságok. Az ellenzékhez közeli Nova.rs portál információi szerint a Vesić és a miniszteri asszisztense, Anita Dimoski elleni bűnügyi feljelentés számos szabálytalanságot részletez.

Az újvidéki vasútállomás pályaudvar felőli része

Az újvidéki vasútállomás pályaudvar felőli része (Forrás: Instagram, Goran Vesić)

Az értesülések szerint az állomás épületét már akkor megnyitották, amikor a munkálatok még be sem fejeződtek, és erről nem tájékoztatták az illetékes építésügyi hatóságokat. Az állomás használatához szükséges technikai felülvizsgálatot sem hajtották végre, és a használatbavételi engedélyt sem szerezték be a kivitelezők.

A bűnügyi feljelentés szerint a volt miniszter tudatosan hagyta figyelmen kívül az építésügyi és biztonsági szabályokat.

A nyomozati dokumentumok rámutatnak, hogy a projekt felelősei – beleértve Vesićet is – nem értesítették a felügyeleti szerveket a befejezetlen munkálatokról, így a vasútállomás egy része olyan állapotban került használatba, ami veszélyeztette a közlekedők és utazók biztonságát.

A nyomozati anyag tovább részletezi, hogy a munkálatokért felelős vasúti infrastruktúra (Infrastruktura železnice Srbije) sem jelentette be az építési munkák folytatását a vonatkozó törvények szerint, az ügyvivő igazgató ellen szintén bűnügyi feljelentést tettek.

Az eddigi vizsgálatok szerint mindez hozzájárult ahhoz, hogy az állomás tetőszerkezete megroggyant, és az előtető leomlott, ami tizenöt ember számára végzetes következményekkel járt.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap