Szerbia
Az építésügyi miniszterből – aki mégiscsak lemond – újságíró még lehet a Pinkben
Goran Vesić képtelen volt első nekifutásból venni az akadály, ezért csak holnap mond le, talán még arra számít, hogy felülről egy kéz kirángatja a gyér hajánál fogva. De semmi baj, egy lecsúszott politikusból bármikor lehet újságíró, ha a pártja nem engedi veszni hagyni: Željko Mitrović, a Pink Televízió tulajdonosa máris felkínált neki egy előkelő helyet a csatornájánál. Az ellenzék – főleg az újvidéki – nem elégszik meg Vesić távozásával, követelik Miloš Vučević miniszterelnök lemondását is, aki a szerződések megkötésekor Újvidék polgármestere volt, de azt is felróják neki, hogy a tragédia után Kínába utazott, és nem vett részt „közeli honfitársai” temetésén
Hétfő este bejelentette, hogy kedden hivatalosan is beadja lemondását Goran Vesić szerb közlekedési, építésügyi és infrastruktúra-fejlesztési miniszter. Rögtön hozzátette azonban, hogy nem vállalja a felelősséget a tizennégy ember haláláért, mert szerinte ebben neki egyszerűen nincs felelőssége. Pénteken, november elsején történt a borzalmas tragédia Újvidéken, amikor egy szempillantás alatt leomlott az újvidéki vasútállomás előtető-szerkezete. Tizenheten álltak vagy ültek éppen alatta. Tizennégyen szörnyethaltak, három fiatal életéért még mindig küzdenek.
Nekem nincs felelősségem ebben a tragédiában
Vesić állítólag még aznap, vagyis november elsején felajánlotta lemondását, és erről a köztársasági elnököt is tájékoztatta. Hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: nem vállalja a felelősséget a 14 ember haláláért.
– Nekem nincs felelősségem ebben a tragédiában. Biztos vagyok benne, hogy az ügyészség is ezt fogja megállapítani. A lemondást felelős emberként nyújtom be, hogy példát mutassak, létezik erkölcsi felelősségvállalás
– mondta Vesić – aki végül mégiscsak lemond.
Miniszteri funkcióját technikai mandátumban látja el mindaddig, amíg a parlament nem fogadja a lemondást, ami egyébként bármeddig elhúzódhat a biztos kormánytöbbség miatt. Nem kötelező, hogy így legyen, de akár ez is előfordulhat.
Az építésügyi minisztérium nem is illetékes?
Vesić szerint a minisztérium egyáltalán nem volt hatással a vasútállomás felújításával kapcsolatos munkálatokra, ezért nem tartják magukat felelősnek. Kiemelte, hogy minden dokumentum, amely a projekthez kapcsolódik, azelőtt került kiadásra és elfogadásra, mielőtt ő a miniszteri székbe ült volna (ezzel talán utalt is arra, hogy inkább elődje, Tomislav Momirović az, aki végigvitte a projektet). Mandátuma alatt állítólag csak a végleges kivitelezési terv készült el, amit ráadásul nem is az ő minisztériuma hagyott jóvá.
Kapcsolódó cikk
KÍNAI ÉPÍTÉSZET: Legalább 14 halottja van az újvidéki vasútállomáson történt tragédiának
Sajtótájékoztatója végén az ellenzéket bírálta, és könnyek között mondta, hogy lemondását felelős emberként nyújtja be. Vesić részvétét fejezte ki az elhunytak családjainak. Egyúttal felszólította az ügyészséget, hogy állapítsa meg, ki a felelős a tizennégy ártatlan ember haláláért.
A miniszter Szerinte a tervező-kivitelező-felügyelő-beruházó láncolatban meg kell állapítani, ki nem végezte el a munkáját, ami miatt meghalt 14 ártatlan ember. Amikor ez kiderül, Vesić szerint akkor „lemossák majd a mocskot azoknak az embereknek a nevéről, akiket most a közvélemény meggyaláznak”.
Feltette a kérdést, hogy a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra az elmúlt évtizedekben miért nem tartotta karban az állomás épületét, ami egyébként törvényes kötelezettsége lett volna.
Könnyek között jelezte távozását
A sajtótájékoztató végén Goran Vesić könnyek között üzent azoknak a párttársainak, akik elvárták volna tőle, hogy vállalja a felelősséget, valamint az ellenzéknek, amely többek között őt hibáztatják:
– Nem engedhetem meg, hogy bárki ujjal mutogasson rám, miszerint felelős vagyok bármelyik gyermek haláláért, mindenféle bizonyíték nélkül, csak azért, mert megengedheti magának
– mondta könnyek között Vesić.
– Hiszem, hogy a kormány többi tagjai, aki a döntéshozatali folyamatból közvetlenül vagy közvetetten kivették a részüket, követik majd a példámat
– emelte ki a miniszter, majd hangsúlyozta: emberségből mond le, mert egy ilyen tragédiának nem szabad lett volna megtörténnie.
A végén kiemelte, hogy ő büszke tagja a Szerb Haladó Pártnak, s a politikába csak Aleksandar Vučić miatt tért vissza. Párttársainak üzenve elmondta, hogy vannak, akik ujjal mutogattak rá, hogy felelősséget kell vállalnia, miközben ők úgy tesznek, mintha semmiért sem lennének felelősek.
Vesićet nemcsak a pártján belül bírálták, hiszen az újvidéki egyesült ellenzék is követelte a lemondását. Igaz, ők Miloš Vučević kormányfő és Milan Đurić, Újvidék polgármestere távozását is követelik.
Vajon elfogadják-e lemondását?
Goran Vesić egyébként a szerbiai Kruševacon született 1969-ben. Jogász végzettséggel rendelkezik, és újságíróként is dolgozott. 1994 és 1997 között a Demokrata Párt, vagyis dr. Zoran Đinđić kabinetfőnöke volt. Ott volt Đinđić mellett a kórházban, amikor a volt miniszterelnököt lelőtték.

Egy kis képtévesztéssel: Željko Mitrović, van mit a tejbe aprítani, amióta odadörgölődzött a Szerb Haladó Párthoz
Belgrádban a kétezres évek elején képviselőként volt jelen, majd számos apróbb politikai szerepvállalása és pozíciója volt. 2014-ben már a Szerb Haladó Párt listáján szerepelt, majd később így lett Siniša Mali helyettese, vagyis Belgrád második embere, minden következő polgármesterig, amíg Aleksandar Šapić jelenlegi polgármester nem penderítette ki, a szerb elnök 2022-ben tette át a kormányba.
Az, hogy Goran Vesić kedden benyújtja lemondását, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy el is fogadja azt a kormányfő, illetve a kormányfőt mozgató szerb elnök. Volt már hasonlóra példa, hiszen Milica Đurđević Stamenkovski családügyi miniszter egy szerencsétlen kijelentése miatt júliusban szintén felajánlotta lemondását, amit a kormányfő megalapozatlannak tartott, és nem fogadott el.
Kedden kiderül, hogy Vesićre milyen sors vár… krokodilkönnyet azonban ne ejtsünk, Željko Mitrović, a Pink Televízió tulajdonosa ugyanis felkínálta az általa agyondicsért Vesićnek – hogy ha nincs más terve – akkor fogadja el az egyik legmagasabb pozíciót a Pink Media Group vezetésében!

