Szerbia
Indul, nem indul? Üzembe helyezik-e még az idén a gyorsvasutat?
Akármikor is indul meg a vonat a Szabadka-Belgrád közötti vonalon, ezt a beruházást örökké beárnyékolja az újvidéki tragédia és a tizenöt ember halála. A december 8-i megnyitó pedig, akárhogy is igyekeznek, ünnepélyes biztos nem lehet
A szerb államfő kérte, hogy gyorsítsanak a projekten, a kínai China Railway International és a CCCC pedig “szót fogadott”, és csaknem egy évvel a határidő vége előtt befejezték a szerbiai gyorsvasút Újvidék–Szabadka szakaszát. A Szabadka-Újvidék-Belgrád gyorsvasút már egy hete közlekedne, ha nem történt volna meg az újvidéki tragédia. Ha talán nem siették volna, nem az üzlet, hanem a minőség és a biztonság lett volna az elsődlegesen fontos, lehet, hogy a tizenöt halálos áldozat is ott ülhetne a vonaton. De ezt már soha nem tudjuk meg.
108 kilométernyi gyorsvasút
Újvidék és Szabadka, vagyis a magyar országhatár között 108 kilométernyi gyorsvasutat fektettek le és összesen 58 objektumot építettek. A gyorsvasúton óránként 200 kilométeres sebességgel közlekednek majd a vonatok.
Összesen 30 aluljáró, 13 felüljáró, öt galéria, és kettő gyalogos-kerékpáros átkelő is épül a vasút felett, illetve alatt. A beruházás keretében 9 vasútállomást újítottak fel, és három újat építettek.

A gyorsvasút Verbásznál (Forrás: YouTube, pillanatkép)
Köztük az újvidékit is, amelynek egy része a felújítás következtében összerogyott és maga alá temetett 17 embert. Tizenöten meghaltak.
A Szabadka-Újvidék 108 kilométeres vonalának felújítását 948 millió euróra becsülték. Hogy egészen pontosan mennyibe került, azt nem tudni, tekintettel arra, hogy a megkötött szerződések továbbra is titkosak.
Aleksandar Vučić államfő a felújított szabadkai vasútállomáson elárulta, ennek az állomásnak a felújítása 50 millió dollárba került. Azóta kikerültek a szerb államfő által hiányolt magyar feliratok is.
Az új dátum december 8-a
Az új bejelentések szerint december 8-án, vasárnap, ünnepélyes keretek között indul meg a közlekedés a Szabadka-Újvidék-Belgrád gyorsvasút vonalán.

Szabadka magyarul is ki van írva (Forrás: Szabad Magyar Szó)
Az azonban továbbra is rejtély, hogy rögtön a teljes vonalon megindul-e a közlekedés, hiszen Belgrád és Újvidék között jelenleg csak Péterváradig, illetve onnan közlekedik a Sólyom a szerb fővárosig.
A terv az volt, hogy Vučić és Orbán Viktor együtt utaznak először, s a hírek szerint továbbra is ez a terv. Ha viszont nem nyitják meg az újvidéki állomást, akkor a vonat nem tudni, hogy Futakig közlekedik-e majd, vagy tovább…
És hogy ilyen körülmények között meg lehet-e nyitni az újvidéki állomást!
Menetrend már van, egy kis szépséghibával
A hét elején közben a közösségi oldalakon elkezdtek terjedni a Szerbiai Vasutak erre vonatkozó menetrendjei is. Eszerint Szabadka-Újvidék-Belgrád között nem kevesebb, mint 28 alkalommal indul majd járat, az első járat hajnali 5 órakor, az utolsó pedig 22 órakor indul Szabadkáról.
Három különböző gyorsaságú vonat lesz: Intercity, amely 41 perc alatt ér Szabadkáról Újvidékre, s csak két állomáson áll meg, az Interregio, amivel az utazás a tartományi székvárosig 53 perc lesz, valamint a Regio, amely minden állomáson megáll majd, de Szabadkáról ezzel is kevesebb mint egy óra alatt Újvidékre lehet érni.

MENETREND Az állomások magyar nevei: Szabadka, Somssichtanya, Nagyfény, Topolya, Szeghegy-Kishegyes, Verbász (új állomás), Ókér, Máriamajor (Horthyvára), Kiszács, Piros, Újvidék (Forrás: Délhír)
Hogy mindez mennyibe kerül, nem tudni, de tekintettel arra, hogy Szabadka és Újvidék között hasonló a távolság, mint Újvidék és Belgrád között, feltételezhető, hogy a jegy ára 700 dinár (6 euró 20 cent) körül alakul majd.
Miközben a szerb államfő tudni véli, hogy december 8-án elindul a közlekedés, hisz minden bizonnyal egyeztetett erről a magyar miniszterelnökkel, a vasutat működtető Srbijavoz november 29-én még nem tud semmiről. Miután a közösségi oldalakra kiszivárgott a menetrend, a sajtó kíváncsi volt.

2024 11 29 182313
Kapcsolódó cikk
Vučić leteremtette a szabadkai polgármestert, mert nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására 🚂✨
Az ellenzéki 021.rs portálnak csak annyit mondott a Srbijavoz illetékese, hogy az újvidéki vasútállomáson történt tragédia miatt továbbra sem tudni, hogy a vasútállomás épületét mikor nyitják meg újra, így a vonatok a fővárosból továbbra is Péterváradig, illetve Péterváradról közlekednek Belgrád felé.
Hogy hogyan lesz ez Szabadka felé, nem tudni, ezért nem is tudunk többet mondani a Szabadka és Újvidék között közlekedő vonat hivatalos indulásáról sem”, közölték.
Akármikor is indul, ezt a beruházást már mindig beárnyékolja majd az újvidéki tragédia és tizenöt ember halála. A december 8-i megnyitó pedig, akárhogy is igyekeznek, ünnepélyes biztos nem lehet. Nem szabad annak lennie.
