A legfrissebb információk szerint az INA a világpiacon vásáról olajszármazékokat ahelyett, hogy a fiumei (rijekai) finomítóban saját maga állítaná elő őket. A Magyarországgal és a MOL-lal...
Ismét Ana Brnabić lesz Szerbia miniszterelnöke, miután hosszas halogatás után Aleksandar Vučić megint őt jelölte a tisztségre. A Szerb Haladó Párt (SNS) ugyan elsöprő győzelmet aratott...
A jelek szerint igaza lesz a Сега (szega = most) című bolgár napilapnak, amely már több mint két évvel ezelőtt azt állította egy összeállításának a címében,...
A horvát szábor (parlament) szeptember elején meghozta az új külföldiekről szóló törvényt, amely minden korlátozást megszüntetett a külföldiek foglalkoztatásával kapcsolatban, vagyis eltörölte az úgynevezett kvótákat. Ez...
Horvátországban a jó bort ugyanúgy megbecsülik, mint Franciaországban, Itáliában vagy Magyarországon. A nemrégen lezajlott londoni a Decanter World Wine Awards borversenyen a horvátok alig szerepeltek rosszabbul...
A BALK szeptember közepén írt arról, hogy Szerbia megállt az Európába vezető úton. Ezzel kapcsolatban idéztük Vladimír Bilčíket, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevőjét, aki szerint Szerbia...
Rendkívül derűlátóan nyilatkozott a hazája és Bulgária közötti viszonyrendszer megjavításának esélyéről az észak-macedón miniszterelnök. Zoran Zaev a BGNES hírügynökség által ismertetett televíziós nyilatkozatában kiemelte: úgy véli,...
A magyar bajnok visszavágott a tavalyi vereségért – jegyeztette meg a zágrábi Index hírportál a Ferencváros győzelmét követően. Az Index szerint a vereség annál is fájóbb,...
A tűzvészben megsemmisült leszboszi Moria tábor lakóinak befogadásával kapcsolatban eltérő vélemények alakultak ki az Európai Unióban. Egy német miniszter szerint a tábor lakói nem Görögország, hanem...
Peter Stano, az Európai Bizottság külügyekért felelős szóvivője egy újságírói kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, hogy Koszovó nem pályázhat az uniós tagságra. – Erre nincs lehetőség, mivel...
A BALK néhány nappal ezelőtt azt írta, hogy Izrael a koszovói-szerbiai megállapodás legnagyobb nyertese, mert Szerbia áthelyezi Jeruzsálembe a nagykövetségét, Koszovó pedig rendezi kapcsolatait a zsidó...
Az amerikai közvetítéssel létrejött koszovói-szerb megállapodás legnagyobb nyertese Izrael, de a megállapodás jótékony hatással lehet Donald Trump választási kampányára is. Az amerikaiak szerint a Fehér Házban...
A stratégiai jelentőségű és a hosszú távú együttműködést megalapozó kérdésekről is tárgyalt Beldben a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor megbeszélést folytatott Janez Janša szlovén miniszterelnökkel, majd megjegyezte,...
A napokban felmerült, hogy szerb zsoldosok vesznek részt az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök elleni tüntetések letörésében. A hír minden bizonnyal egy belarusz újságíró túlbuzgóságának köszönhető. Ugyanakkor...
A zágrábi GNK Dinamo bejelentette, hogy pozitív lett a csapat egyik meg nem nevezett játékosának a vírustesztje. – A játékos a tünetek megjelenését követően azonnal értesítette...
Majdnem két éve, hogy a Balkáni Oknyomozó Hálózat (BIRN) kérte a Közéleti- Privát Partnerségi Bizottságától, hogy tegye lehetővé számukra a betekintést azokba a közvilágítási projektekkel kapcsolatos...
A kilencvenes években szemtanúi voltunk annak, hogy a német, és nemcsak német (rabló)tőke áttette a termelését Kínába, vagy más ázsiai országokba. Vonzó volt az olcsó munkaerő,...
Horvátországban ismét rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma – derült ki a válságstáb csütörtöki közleményéből. Szlovénia nem zárja ki annak lehetőségét, hogy „vörös listára” helyezi...
A kilencvenes években szemtanúi voltunk annak, hogy a német, és nemcsak német (rabló)tőke áttette a termelését Kínába, vagy más ázsiai országokba. Vonzó volt az olcsó munkaerő,...