Connect with us

Görögország

TŰZVÉSZ UTÁN: Horvátország tizenkét migránst fogad be Leszbosz szigetéről, az osztrák kancellár viszont szeretné elkerülni a “budapesti hibát”

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

gorog lidl
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc

A tűzvészben megsemmisült leszboszi Moria tábor lakóinak befogadásával kapcsolatban eltérő vélemények alakultak ki az Európai Unióban. Egy német miniszter szerint a tábor lakói nem Görögország, hanem Európa menekültjei, ezért az Európai Unió tagállamainak sürgősen a segítségükre kell sietniük. A német szövetségi kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős minisztere úgy vélte: “nyolc erős ország meg tudja oldani a problémát”, Németország ennek keretében kétezer migránst fogadna be.

A horvátok is befogadnak

A horvátok úgy döntöttek, hogy fogadnak be migránsokat a leégett leszboszi táborból, bár ők egyelőre jóval kisebb számokban gondolkodnak.

A horvát felajánlás tehát nem nagy, de Andrej Plenković horvát miniszterelnök szerint a hozzáállás a fontos.

– Senki sem látja itt kárát annak, ha tizenkét kislány Horvátországba érkezik, hogy segítsünk nekik. Én inkább azt hiszem, hogy erre büszkék lehetünk.

– nyilatkozta a horvát kormányfő.

Ezek szerint Horvátország tizenkét kislányt fogad be a leégett Moria táborból, akik valamilyen okból kifolyólag szülői felügyelet nélkül tartanak Európa felé.

– Ez a szolidaritás, és a humánus hozzáállás kifejezése, illetve annak politikának a kinyilvánítása, amely a nehéz helyzetbe került ottani emberek megsegítésére irányul

– tette hozzá Plenković, aki szerint számos európai ország hasonlóképpen cselekszik.

Az alábbi Twitter-bejegyzés azt sugallja, hogy a leszboszi tüzet nem a “koronavírusban megbetegedett” migránsok okozták, hanem “Erdoğan katonái”, de ebbe most ne menjünk bele, mert ez messzire vezetne az “európai humánumtól”.

Kurz: Nincs szükség szimbolikus politizálásra

A tüzet követően tíz európai ország jelezte, hogy négyszáz fiatalkorú migránsnak ad otthont Leszbosz szigetéről.

Kelet- és Közép- Európából Horvátország mellett csak Szlovénia fogad be migránsgyerekeket, igaz még szerényebb számban, a szlovénok ugyanis csak négy kiskorú migráns/menekült számára biztosítanak új hazát.

A balkáni és a török sajtót is bejárta a hír, hogy Lengyelország és Magyarország mellett Ausztria is elutasítja a migránsgyerekek befogadását.

Ennek okát az osztrák kancellár a You Tube-ra feltöltött videóban fejtette ki.

Kurz a videóban arról is beszélt, hogy “a budapesti vasútállomáson” (a Keletinél) 2015-ben látott képek arra késztették az európai politikusokat, hogy engedjenek a nyomásnak, és megnyissák a határokat.

– Ha most engedünk a nyomásnak, akkor megkockáztatjuk, hogy ugyanazokat a hibákat követjük el, amelyeket 2015-ben, és hiú reményekbe ringatjuk az emberekhez

– mondta Kurz, hozzátéve, aki ezért a “holisztikus megközelítést” szeretné elősegíteni európai szinten.

– Amire nincs szüksége, az a szimbolikus politika

– tette hozzá az osztrák kancellár a You Tube-ra feltöltött videóban.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Görögország

Plenković mentené a Dinamo huligánjait, Zelenszkij pilóták képzését kérte Athénban

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Zelenszkij, pilóták, Ukrajna
ÜNNEP VAGY VALAMI MÁS? Vacsorára gyűlt össze a húsz éve előszobázók nagy családja (Forrás: Ekatherimini)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 4 perc

Bár nem azért utazott a görög fővárosba – Andrej Plenković horvát miniszterelnök a regionális vezetők informális találkozójára ment a Thesszaloniki Nyilatkozat 20. évfordulója alkalmából -, az esemény előtt azonban kétoldalú találkozót folytatott a házigazda Kiriákosz Micotákisszal. A beszélgetés középpontjában a nemrég letartóztatott Dinamo-szurkolók, illetve az általuk kiváltott görögországi zavargások álltak, amelyekben egy személy életét vesztette. Megérkezett Athénba Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, akinek három kívánsága is volt a görög miniszterelnök irányába.

Mi lesz a 102 hülyegyerek sorsa?

Sajnos, a bebörtönzött horvát rendbontók száma nem 101, hanem 102, így kútba esett a poénkodás a dalmát kiskutyákkal. A gond azzal van, hogy a görög börtönök nem sokban különböznek a török börtönöktől, azaz meglehetősen randa helynek számítanak.

Ez a horvát ördögfiókák számára már önmagában véve is rossz hír, mert ugye, a görög börtönökben elsősorban görögök vannak, köztük AEK-szurkolók is, de a helyzet ennél is cifrább, mert szép számmal vannak szerb bűnözők is, akik itt töltik a büntetésüket.

Amikor kiderült, hogy a huligánokat vizsgálati fogságba helyezik, érkezett is pár szívhez szóló üzenet, hogy onnan élve nem kerülnek ki. Ez pedig Horvátországban verte ki a biztosítékot, mert még a legmarconább huligánnak is van mamája.

A szülők jajveszékelése szépen töltötte a hasábokat, egyes ellenzéki politikusok rá is mozdultak a kínálkozó alkalomra, sőt Milanović köztársasági elnök is mondott pár zokibondosat, amit persze a görög bulvárlapok idéztek vért szimatolva.

Zelenszkij pilóták Ukrajna

Andrej Plenković Görögországba elvitta magával Daniel Markićot, a horvát polgári titkosszolgálat, a SOA első emberét is, aki a képen balról az első (Forrás: X-platform, Andrej Plenković )

Ebben a helyzetben ajánlatosnak tűnt némi tűzoltás, amit Plenković miniszterelnök, alias Plenx most Athénban végre is hajtott.

– Álláspontunk világos, határozottan elítéltük a huliganizmust, sajnálatunkat fejeztük ki az emberélet elvesztése miatt, ellenezzük a szurkolói erőszakot

– jelentette ki Plenx athéni nyilatkozata elején.

– A görög miniszterelnök azt mondta, hogy garantálni tudja a fogva tartott horvát állampolgárok biztonságát a görög őrizetben, ugyanakkor követeltük, hogy tisztességes tárgyalást kapjanak a rendbontásban résztvevők, harmadszor pedig követeltük, hogy azok, akik csak kihágást követtek el, térjenek vissza Horvátországba

– tette hozzá a horvát miniszterelnök a sajtótájékoztatón.

Plenković arról is beszélt, hogy a görög rendőrség még nyomoz, és megerősítette, hogy látta a legfrissebb felvételeket, mellékesen szólva mi is megnéztük, de annyira pixelesek, hogy jóformán semmi olyat nem láttunk rajtuk, ami perdöntő lenne.

Szavai szerint, figyelemmel kísérik a médiát, de egyelőre semmit sem tud a tettes kilétéről, és abban sem biztos, hogy a most bemutatott új videó mentesíti-e a horvát szurkolókat a gyilkosság vádja alól.

A horvát miniszterelnök úgy vélte, hogy egyébként meg minden a görög rendőrség és a görög hatóságok kezében van, ők végzik a nyomozást.

Rendhagyó helyzet

Plenković a görög miniszterelnökkel folytatott találkozóról szólva elmondta, hogy Micotákisz szerint a nyomozás még néhány hétig eltarthat, merthogy időbe telik, amíg minden bizonyítékot, minden felvételt megnéznek, és beszélnek a gyanúsítottakkal, de ez is jóval kevesebb, mint amire számítani lehetett.

A horvát miniszterelnök megismételte, hogy a zágrábi kormány sajnálatát és részvétét fejezte ki Micotákisznak a bunyóban megszúrt görög állampolgár halála miatt, de ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a horvát fél írásban benyújtotta a fent felsorolt kérelmeket a görög hatóságokhoz.

– Megteszünk mindent állampolgáraink érdekében, de tiszteletben kell tartanunk az igazságszolgáltatás függetlenségét. Nem emlékszem, hogy valaha is ilyen helyzettel szembesült volna a horvát kormány, hogy hirtelenjében ennyi horvát állampolgárt tartottak fogva egy külföldi országban

– jegyezte meg végül Plenković.

Zelenszkij is besurrant

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök máskülönben hétfő este vacsorán fogadta a Nyugat-Balkán és az EU-tagállamok vezetőit a Maximos kastélyban, hogy informális vitát folytasson velük az EU bővítéséről és a régió európai jövőjéről, és egyúttal kiemelje Görögország szerepét a stabilitás, valamint a béke és az energiabiztonság pilléreként a Balkánon és Délkelet-Európában.

Görög kormányzati források hangsúlyozták, hogy a vacsorára szimbolikusan az egykori EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozón elfogadott Thesszaloniki Nyilatkozat 20. évfordulóján került sor, amikor ezek az országok először állapodtak meg arról, hogy a Balkán jövője az EU-ban van. Ennek vagy húsz éve, az sem most volt.

A találkozón részt vett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is. Ugyanakkor Athénba érkezett Horvátország, Bulgária és Románia miniszterelnöke – Andrej Plenković, Nikolai Denkov és Ion-Marcel Ciolacu, valamint Aleksandar Vučić szerb elnök, Jakov Milatović montenegrói államfő, Dimitar Kovacsevszki észak-macedón miniszterelnök, Albin Kurti koszovói miniszterelnök, Borjana Krišto, a bosznia-hercegovinai minisztertanács elnöke és Maia Sandu moldovai elnök.

Edi Rama albán miniszterelnök viszont kimaradt a buliból, miután Athén és Tirana diplomáciai perpatvart folytat Fredi Beleri, Himare város görög etnikumú polgármesterének folyamatos bebörtönzése miatt.

Zelenszkij pilóták, Ukrajna

Zelenszkij ismét a figyelem középpontjában volt

Besurant visszont a találkozóra Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, bár Ukrajna nemigen tartozik a Balkánhoz, viszont a bővítésben igencsak érdekelt, és ilyen szempontból sokkal jobb pozícióban van, mint azok a balkáni államok, amelyek már húsz éve előszobáznak.

Zelenszkij nagy titoktartás közepette érkezett meg a csúcsra, de ha már ott volt, akkor Görögország segítségét kérte az F16-os pilóták kiképzéséhez, valamint a gabonafolyosó stabilitásának biztosításához, és emlékeztetett azokra az ígéretekre, hogy a görögök részt vesznek Odessza újjáépítésében.

Mindebből kiderül, hogy a Thesszaloniki Nyilatkozat huszadik évfordulója alkalmából rendezett vacsora minden másról szólt, csak nem az Európai Unió további bővítéséről, bár ne tagadjuk, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök külön-külön találkozott az érintett országok vezetőivel, mint például a macedón és a koszovói miniszterelnökkel, illetve a szerb elnökkel.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava