FORDÍTOTT EXODUS: Térnek haza a horvátok, és külföldi munkaerőt is alkalmaznak Horvátországban

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

A horvát szábor (parlament) szeptember elején meghozta az új külföldiekről szóló törvényt, amely minden korlátozást megszüntetett a külföldiek foglalkoztatásával kapcsolatban, vagyis eltörölte az úgynevezett kvótákat. Ez így önmagában véve még nem lenne túl izgalmas, az új törvény azonban jelentős fordulatot hozott. Térnek haza a horvátok, és érkezik Horvátországba a külföldi munkaerő is, természetesen „nem illegális” migránsok formájában, hanem ellenőrzött módon.

Megváltozott perspektívák

A 2008-as gazdasági világválság és az egyre jobban megnyíló európai munkaerő-piac Középkelet Európában valóságos exodust indított meg, a fejlett ipari országok mágnesként vonzották és vonzzák még ma is a magasabb fizetés, rendezettebb életkörülmények reményében ezrével kirajzó kivándorlókat.

Erről az éven sorák már mindent megírtak, viszont csak kevesen neszelték meg, hogy ez a trend 2019-2020-ban fordulni látszik.

Horvátország esetében a kivándorlás különösen 2016 és 2019 között öltött aggasztó méreteket, a kontinentális országrészek jócskán kiürültek, különösen Szlavónia és Lika.

Szlavóniába az emberek már 2019-ben azonban már kezdtek visszaszállingózni, köztük meglepő módon kiskorú gyermekekkel kivándorló családok is.

2020-ban – ehhez nyilván a COVID-járvány is hozzájárult – tovább csökkent a kivándorlók, illetve növekedett a hazatérők száma.

Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy Horvátország-szerte már 2019-ben nagy munkaerőhiány lépett fel, különösen az építőiparban és az idegenforgalmi ágazatokban, de ez ugyanakkor igaz ez a szolgáltatásokra, kisiparra nézve is.

A magánszektorban ennek következményeként növekedni kezdtek a fizetések.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a keleti országrészekben az ingatlanárak – főként a kivándorlás, a belső migráció és az alacsony népszaporulat következményeként – változatlanul alacsonyak, ezért az a helyzet alakult ki, hogy egyszerűen nem érdemes kivándorolni.

Itthon mégis más minden

Konkrét példákon szemléltetve, a Vinkovce (Vinkovci) közelében lévő Gradistye (Gradište) faluból származó Josip Parašilovac 2019-ben mondott fel abban a halász- és vadászboltban, ahol eladóként dolgozott, hogy Németországban próbáljon szerencsét.

Bár az eredeti elképzelés az volt, hogy felesége és két kisfia majd idővel követik, a projekt nyolc hónap után úgy végződött, hogy Josip hazatért.

Tavaly, szinte közvetlenül visszatérése után, beszélgettem vele, és elmondta, hogy neki egyszerűen nem érte meg a németországi kaland, mert hiába kereste meg horvátországi fizetésének több mint a dupláját, a 700 helyett 2000 eurót, az nem lett volna elég a család eltartásához.

– Valósággal újjászülettem. Időközben a feleségem is kapott munkát, felújítottam a családi házunkat, van időm mindenre, rendszeresen eljutok vadászni… meg itthon vagyok, itthon mégis más minden.

Josip hasonlón, egyik közeli ismerősöm, az andriasevcei (Andrijaševci) Anamarija Smolčić úgy határozott, hogy nem megy többet Németországba spárgát szedni.

– A pénz az szép dolog, de nekem az egészségemre is gondolni kell. Tavaly különösen nehéz volt, mikor átvezényeltek a hűtőházba válogatni a spárgát, 12 órás műszakban. Azt hittem, belehalok! A tulajdonosasszony, amikor hazaindultam, azzal kecsegtetett, hogy jövőre nagyobb bért kapok, de én oda többet nem megyek.

A harmincas éveiben járó asszony időközben kapott munkát a vinkovcei Spačva faipari vállalatnál.

De nemcsak a rurális közösségek egykori lakói térnek vissza.

Fordított exodus

A zágrábi születésű Antonio Vukorepa 16 éves korában költözött New Yorkba, ahol két évig tanult, majd Svájcban, a Cesar Ritz Intézetben szerzett szállodaipari diplomát.

Pályafutását, a dubai Jumeirah világhírű luxusszállóban kezdte, hogy az ott szerzet tapasztalatait Horvátországban kamatoztassa, ahová 28 éves korában tért vissza, és azonnal saját vállalkozásba kezdett.

Vladimir Perković életútja ennél kevésbé kalandos, miután megszerezte a diplomát a zágrábi Természettudományi és Matematikai Karon, pár évig Ausztriában dolgozott, hogy tavaly hazatérjen és Zágrábban saját céget alapítson Subpixel néven.

A cég a gépi látás és szoftverfejlesztés terén tevékenykedik, igen sikeresen.

– A gépi látással másodéves egyetemistaként kezdtem foglalkozni, amikor egy alkalommal találkoztam egy asszisztenssel, aki a Cedevita üdítőital dobozainak gépi ellenőrzésével foglalkozott.

Jön a külföldi munkaerő is

A horvátországi munkaerőhiány azonban nemcsak a horvátokat vonzza haza, hanem messzi tájakról is érkezik a munkaerő, például Népálból vagy a Fülöp-szigetekről.

Az Eszék közeli Petrócban (Petrijevci) működő Ravlić Húsipari vállalatnál már tavaly óta nepáli hentesek dolgoznak.

Az eszéki Glas Slavonije híradása szerint a nepáli vendégmunkások és a munkaadók egyaránt rendkívül elégedettek.

A 24 éves Thal Bahadur Gharti Chhetri örül, hogy Horvátországban szépen fogadták őket, és kiváló munkakörülmények között dolgozhat.

– Otthon havi 85 eurórét dolgoztam, ez a munkahely lehetővé teszi számomra, hogy segítsem családomat, és új tapasztalatokat szerezzek. Legalább egy évig szeretnék itt maradni, aztán meg majd meglátjuk.

A huszonhárom éves Prakash Bk legalább 3, de akár 5 évig is Horvátországban szándékozik maradni.

– Nagyon jól érzem magam itt, annak ellenére, hogy hiányzik a család, a szüleim, a feleségem és a hároméves kisfiam. Szerencsére, az internetnek köszönhetően rendszeresen beszélhetek velük. A helyi emberek nagyon jól fogadtak bennünket, és sok megértést, türelmet tanúsítanak irántunk. Bár a horvát konyhával nincs különösebb gondunk, itt mégis másként készítik az ételeket, nem ehhez szoktunk. Ezért alig várjuk, hogy hazaérjünk a szállásunkra, és hazai módon készítsünk ételt.

A 25 éves Careuel Calinisan tíz évvel idősebb bátyjával, Christopherrel a nyáron érkezett Horvátországba a Fülöp-szigetekről, ahol a zatoni kagylófarmon dolgozik.

Horvátországban, nepáli sorstársaihoz hasonlóan, kiválóan érzi magát.

– Az a vágyam, hogy saját céget alapítsak otthon, és ez az első lépés az odavezető úton. Ezért takarékosan kell bánnom az itt szerzett pénzzel, mert egyben édesanyámat is meg kell segítenem. A Fülöp-szigeteken nehéz az élet, nincs munka, alacsonyak a bérek, nem haladják meg a havi 200 dollárt.

A röstelkedő lakatos esete

A gazdaság munkaerő-problémáin túl, az átlagpolgár is érzi a munkaerő-hiány következményeit.

Országszerte egyre nehezebb mesterhez jutni, nincs elég vízvezeték-szerelő, kőműves, szobafestő vagy klímaszerelő.

A mesteremberek valósággal fuldokolnak a munkában, de nem tudnak maguk mellé munkást felvenni aranyárban sem, mert munkás egyszerűen nincs.

A zágrábi Mario Fegeš klímaberendezés-szerelő már letett arról, hogy bárkit is alkalmazzon.

– Csak annyi munkát vállalok, amennyit el tudok végezni. Az emberek megütköznek azon, amikor azt mondom, hogy csak öt hét múlva kerülhetnek sorra, de ez a helyzet. Munkás nincs, mindenki elment külföldre, ez az igazság.

Mindezt án magam is tapasztalatom, és meg tudom erősíteni.

Még a nyárelőn tárgyaltam Pečnik úrral, a cérnai két lakatos egyikével, kapu és kerítésjavítás ügyében.

Abban maradtunk, hogy ez szeptember elején megcsinálja, de nem történt semmi.

Nem várhattam többet, vissza kellett térnem Zágrábba, a röstelkedő lakatos pedig megígérte, hogy tavasszal én leszek az első.

– Egyszerűen nincs érkezésem. Annyi a munka, majd szétszednek, a segédem meg elmegy a tengerre, nyaralni. Már bárkit felfogadnék, akinek két ép keze van, de hiába, nincs jelenkező.

Ezek után már bizonyára érthető, hogy miért törölte el a horvát parlament a külföldiek foglalkoztatásával kapcsolatos kvótákat.