Connect with us

Horvátország

A TIZENKETTEDIK CSAPATTAG: A horvát játékosok a partjelzőt, az első horvát kommentárok a Dinamo edzőjét hibáztatják

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A magyar bajnok visszavágott a tavalyi vereségért – jegyeztette meg a zágrábi Index hírportál a Ferencváros győzelmét követően. Az Index szerint a vereség annál is fájóbb, mert a Dinamo „európai történelme során” most esett ki először egy magyar klubtól.

Először búcsúztatta magyar klub a Dinamót


A mostani meccsig a zágrábi Dinamo hétszer játszott magyar klubok ellen az európai kupákban, és mind a hétszer továbbjutott.

Háromszor ütötték ki az MTK-t, kétszer a Ferencvárost, egyszer pedig a ZTE-t és a Győrt.

A mostani szerepléssel kapcsolatban a horvát játékosok úgy vélték, hogy a 15. percben a német partjelző megkárosította őket, mert lest jelzett, és ezzel elvett tőlük egy gólt.

– Kár, hogy nincs VAR. Ha lett volna VAR, akkor elismerte volna a gólt, mert láttuk, hogy nem volt les. Ez megfordította volna a mérkőzést, mivel gyorsan „visszatértünk volna” a meccsbe, ők pedig a másik irányba indultak volna

– nyilatkozta Kristijan Jakić, a Dinamo összekötője.

https://balk.hu/wp-content/uploads/2020/09/1- Mp4- Video-848×480- Mp4-.mp4

Ezzel egyetértett Lirim Kastrati, a zágrábi csapat szélső csatára is.

– Szereztünk egy gólt, amelyet nem adtak meg, ami azért történt, mert nem volt VAR. Mindannyian dühösek vagyunk, mert mindent megtettünk, de nem volt szerencsénk. Dühös vagyok, hogy nem sikerült nyernünk

– mondta Kastrati.

A tizenkettedik ember a Fradi csapatában

Kastratitól eltérően a zágrábi Index kommentátora másképp látta a meccset, szerinte a Dinamo nem érdemelte meg a továbbjutást, mert túl sokat hibázott a védelme: túl sok labdát ajándékozott az ellenfélnek.

A kommentátor úgy vélte, hogy hülyeség a játékosok teljesítményéről beszélni, hiszen a Dinamo vereségéért minden felelősség a csapat edzőjét, Zoran Mamićot terheli.

– Ha nyolc, kilenc vagy tizenhárom játékosról van szó, akik rosszul teljesítettek, és sok hibát követtek el, akkor egyértelmű, hogy felesleges róluk beszélni.

A zágrábi Index ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Mamić érthetetlen döntéseivel a meccs előkészítése során és a mérkőzés idején is a „teljes káosz fázisába” juttatta a csapatát, és így „egy jóval alacsonyabb szinten játszó ellenfél” ejtette ki a Dinamót.

– Zoran Mamić döntéseivel tönkre tette a csapatot, megfosztotta a győzelemtől, és ezzel elvette tőle azt a „pénzügyi tortát”, amelyet a Bajnokok Ligájába történő bejutás jelent

– írta a horvát Index, amely szerint a Ferencvárosnál jobb csapatok még inkább kihasználták volna a Dinamo védelmében tátongó lyukakat.

– Minden elismerésünk Uzunié, Nguené és Rebrové, de a Ferencváros legnagyobb hőse mégiscsak Zoran Mamić volt

– zárta kommentárját a zágrábi Index.

Screenshot: Arena Sport

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap