Geopolitikai egyensúly és energetikai érdekek

Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök hivatalos moszkvai látogatása, és Vlagyimir Putyinnal folytatott megbeszélése évekre előre meghatározta Szerbia pozícióját, és tovább fokozta a szerb álláspontból származó, és mára már szinte feloldhatatlan kettősséget. A találkozót követően Vučić világossá tette: Szerbia továbbra is elkötelezett az európai integráció iránt, de nem hajlandó hátat fordítani hagyományos barátainak, köztük Oroszországnak.

Igazságosabb nemzetközi rend

Szerb kormányközeli elemzők ezt úgy tolmácsolják, hogy a kijelentés Szerbia kényes külpolitikai egyensúlykeresését tükrözi, amelyben az ország egyszerre kíván megfelelni a nyugati partnerek elvárásainak, miközben fenntartja kapcsolatait keleti szövetségeseivel. Szerbia tehát nem kíván kizárólag egyetlen szövetségi rendszerhez sem tartozni, inkább arra törekszik, hogy a többpólusú világrendben többoldalú kapcsolatokat ápoljon.

Ha ezt nem cifrázzuk ennyire, akkor azt mondhatjuk, hogy Belgrád folytatja kétkulacsos politikáját, bár a kulacsok számát fel lehetne szorozni hárommal, ha ebbe belevesszük Kínát, az Egyesült Államokat, Törökországot és az arab világot, különös tekintettel az emírségekre.

Ez jól érzékelhetően része annak a hosszabb távú külpolitikai és stratégiai irányvonalnak, amely Szerbia sajátos helyzetét igyekszik újraértelmezni a 21. század közepének geopolitikai kihívásai közepette, a szerb vezetés mindig abba az irányba fordul, amelyből valamilyen kedvezményt remél.

A „hídépítő” pozíció, amelyet Szerbia saját magának szán – egyrészt az EU, másrészt Oroszország és Kína között –, kockázatos, de potenciálisan előnyökkel járó álláspont lehet, aminek azonban Nyugat-ellenes éle van, Vučić ugyanis kiemelte, hogy a találkozó során megerősítést kapott Putyintól és Hszi Csin-pingtől arra vonatkozóan, hogy közösen törekednek egy igazságosabb nemzetközi rend kialakítására.

Energiabiztonság – stratégiai prioritás

Vučić és Putyin, illetve fontossági sorrendben Putyin és Vučić megbeszélésének egyik legfajsúlyosabb témája az energiabiztonság volt. Vučić kiemelte, hogy a tervezett új, hosszú távú gázszerződés megkötése kulcsfontosságú Szerbia számára, hiszen az ország gázszükségletének mintegy 85%-át Oroszországból fedezi, ami rávilágít arra, hogy milyen mértékben függ a balkáni ország az orosz energiahordozóktól.

Bár határozott ígéretet nem kapott, a szerb elnök bizakodóan nyilatkozott a jövőbeni kedvező feltételekről, amin az alacsony árat kell érteni, mert mint fogalmazott, „ez rendkívül fontos Szerbia számára – gáz nélkül ugyanis nincs energetika, nincs ipar”. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy a szerb elnök Putyin markában van.

Vučić szerint a „szakmai részleteket” a következő hetekben dolgozzák ki a két ország szakértői, de az alapelvekben már megállapodás született.

A szerb elnök reményét fejezte ki, hogy Szerbia kedvező feltételek mellett juthat hozzá az orosz gázhoz – ezt különösen annak fényében tartotta létfontosságúnak, hogy az ország előtt több jelentős infrastrukturális és ipari beruházás áll, amelyek stabil és megfizethető energiaellátást igényelnek.

Történelem és revizionizmus

A szerb elnök oroszul köszönte meg Putyinnak, hogy a Vörös Hadsereg, a Szovjet Hadsereg jelentős szerepet játszott Szerbia felszabadításában, de hangsúlyozta, hogy büszkék a szerb nép szerepére is a „haza felszabadításában” a náci megszállóktól, és egyúttal fontosnak tartotta a történelmi revizionizmus megakadályozását.

Ez a narratíva politikai üzenetként is értelmezhető, különösen azokkal az európai diskurzusokkal szemben, amelyek egyre kritikusabban tekintenek a szovjet múlt örökségére, ennek természetesen vannak aktuálpolitikai konnotációi is a másik oldal részéről.

A megbeszélések során szó esett a katonai-technikai együttműködés folytatásáról is. Ez a terület az utóbbi években többször is célkeresztbe került a Nyugat részéről, amely Szerbiától azt várná, hogy külpolitikájában egyértelműbben nyilatkozzon meg az euroatlanti szövetségi rendszer irányában.

Vučić azonban egyértelművé tette: az együttműködés Oroszországgal nem ütközik Szerbia nemzeti érdekeivel, és nem ellentétes a jelenlegi geopolitikai viszonyokkal sem.

Az olyan kritikai észrevételekre – mint például a „második sorban való ülés” – Vučić ironikusan azt válaszolta, hogy nem létezik ilyen protokolláris alávetettség, és hogy Szerbia egyenrangú partnerként vett részt a megbeszéléseken, ami jól hangzik, csak nem igaz.

A jövőben a szerb lavírozó politika biztosan számos kihívással szembesül majd, de úgy tűnik, Belgrád továbbra is a „stratégiai egyensúly” útján kíván haladni, mint ahogy azt a kormányközeli sajtó próbálja „csinosan” becsomagolni a szerb közvélemény számára.

A szerb elnökre a moszkvai látogatás és találkozók után még egy fontos feladat várt, ki kellett ugyanis találnia, hogy merre is megy haza, hiszen a balti országok ismételten nem akarják átengedni a légterükön Vučić gépét, – de amikor erről beszélt, ez még nem volt hivatalos. A többi majd holnapra kiderül.