Szerbia
A szerb elnök és a pátriárka imája a srebrenicai népirtással kapcsolatos ENSZ-szavazás előtt
A szerb elnök és Porfirije pátriárka közös imán vettek részt Belgrádban, mielőtt Vučić New Yorkba utazott az ENSZ közgyűlésére a srebrenicai népirtásról szóló szavazás előtt. A szerb elnök szerint „erősek azok, akik ellenük vannak”, de a „sok hazugság ellenére az igazság egy és örök”.

A srebrenicai népirtással kapcsolatos ENSZ-szavazás előtt a szerb elnök a belgrádi Szent Száva-templomban részt vett azon az imán, amelyet a legfőbb szerb vallási vezető tartott Aleksandar Vučić New York-i útja előtt. A szerb elnök ezt követően az ENSZ székhelyére utazott, ahol részt vesz a Srebrenicával kapcsolatos kezdeményezésről szóló közgyűlési szavazáson, amelyre csütörtökön kerül sor. A közös ima alkalmával Porfirije pátriárka nem csak Istenhez fohászkodott, hanem politizált is, az ima után ugyanis kijelentette, hogy a szerbek az ENSZ Közgyűlésének ülésén erőteljesen felemelik szavukat a „történelmi revizionizmus ellen”, amely által a szerb népet népirtás elkövetőjévé kívánják nyilvánítani. A közös imán részt vett Milorad Dodik boszniai szerb elnök is, de az ő mostani szerepvállalásáról kevés hír érkezett, abban biztosak lehetünk, hogy jelenlétével nem könnyítette meg a helyzetet.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
A pátriárka és a srebrenicai népirtás
A pátriárka szerint azért gyűltek össze reggel a templomban, hogy imádkozzanak Vučić New York-i útja előtt, mert a világ nagyhatalmai határozatot szándékoznak hozni az Egyesült Nemzetek Szervezetében az általa „úgynevezettnek” nevezett srebrenicai népirtással kapcsolatban. A szerb egyházi vezető ezt igazságtalanságnak és valótlanságnak tartja a szerb néppel szemben.
Porfirije pátriárka úgy fogalmazott, hogy „a szerb nép viharos történelme során méltósággal viselte a maga keresztjét, az első és a második világháborúban”.

Kapcsolódó cikk
Merényletet követtek el a szlovák miniszterelnök ellen, életveszélyes állapotban van
A szerb főpap az utóbbival kapcsolatban arra utalt, hogy a Független Horvát Államban, amely Bosznia-Hercegovinát is magában foglalta, és egészen Zimonyig (Zemun) nyúlt, a szerb nép olyan mértékben szenvedett, mint kevés más nemzet a világon az áldozatok számának és a szenvedés módjának a tekintetében”.
Szavai szerint a szerbek szenvedését nem kellett bizonyítani „erkölcstelenül kierőszakolt határozatokkal”, mert maguk a szenvedések tanúskodtak a történtekről, és hamis tanúk nélkül mondták el a valódi népirtás végrehajtóinak, utódaiknak és közvetlen követőiknek az igazságot.
A pátriárka úgy vélte, hogy „a világ, amelyben élünk, elfelejtette azt a népirtást, amelyet a huszadik században a szerb nép ellen követtek el”.
Az egyházfő ezért úgy fogalmazott, hogy a szerbek ma erőteljesen felemelik a hangjukat, és rámutatnak az „abszolút valótlanságra, és a történelmi revizionizmusra tett kísérletre, amely során a szerb népet, amely többszörös népirtás és etnikai tisztogatás áldozata volt, népirtás elkövetőjévé akarják tenni”.
– Nem kisebbítjük a srebrenicai bűncselekmények mértékét, de mint ortodox szerbek, nem hallgathatjuk el a szerb nép elleni bűncselekményeket, amelyeket Srebrenica környékén követtek el
– mondta a pátriárka, aki sajnálattal állapította meg, hogy a határozatok előterjesztői nem vették figyelembe a (Srebrenica környéki) szerb falvakban történt bűncselekményeket, „ahol 1992 és 1995 között egész családok kerültek kiirtása”. A pátriárka nem említette, de a boszniai szerbek korábban egy honlapot hoztak létre, amelyen több mint 3200 szerb áldozat nevét sorolták fel.
A szerb egyházfő azt viszont gazdagon ellaborálta, hogy a srebrenicai határozat előterjesztői szerint „kizárólagos jog létezik az áldozati státuszra és a fájdalomra”.
– Szerintünk minden ártatlan áldozat ártatlan áldozat, legyen az muszlim, horvát vagy szerb, amit a történelmi igazság kortárs revizionistái és ellenségei bölcsen elhallgatnak, akik kettős mércével szelektíven osztják ki az áldozati státuszt és a fájdalmat. Ily módon mindenki számára, aki ezeken a területeken él, akadályt állítanak a jövőre való tekintettel
– elmélkedett tovább a szerb pátriárka, aki szerint a szerb nép most a legnagyobb nemzetközi fórum előtt próbának van kitéve, de ő azért imádkozik, hogy Isten adjon erőt, bölcsességet és határozottságot a szerb elnöknek és az egész szerb népnek, hogy tanúskodhasson arról, hogy a háborúk minden áldozata egyenlő tiszteletet és imádságos megemlékezést érdemel.
– Ez az egyik szükséges előfeltétele a békés jövőnek, valamint az emberek és a nemzetek között ezeken a vidékeken
– jelentette ki a szerb egyházfő, aki ilyen és valószínűleg még számtalan hasonló gondolattal engedte útjára a szerb elnököt.
Vučić megérkezett New Yorkba
Szerbiai médiajelentések szerint a szerb elnök közben megérkezett New Yorkba, ahol május 23-án részt vesz az ENSZ Közgyűlés ülésén, amelyen a Srebrenicáról szóló határozati javaslatot tárgyalják majd. Vučić elnököt az ENSZ székhelyére elkísérte Marko Đurić szerb külügyminiszter is.
A szerb elnök indulása előtt azt üzente a szerb népnek, „hogy teljes erejével és teljes szívéből harcol hazájuk jövőjéért”.
Vučić elmondta, hogy New York-i útja előtt áldást kért Porfirije pátriárkától, és imádkozott Istenhez a belgrádi Szent Száva-templomban, amelyet szent helynek tekint.
A szerb államfő az Instagramon még megjegyezte, hogy „erősek azok, akik ellenük vannak”, de a „sok hazugság ellenére az igazság egy és örök”.
– Háromszínű zászlónk büszkén fog lengeni New Yorkban, és annak védelme alatt új energiát talál majd minden szabadságszerető ország, minden nemzet, amely a méltóságért és igazságért küzd, amelyet hosszú ideig megaláztak és alávetettek. Éljen Szerbia!
– írta nem kis pátosszal a „szabadságszerető Vučić” az Instagramon, miközben a szerbiai ellenzéki N1 egyik vendége megjegyezte, hogy annak idején Slobodan Milošević szerb elnök is felkereste az akkori pátriárkát, mielőtt Daytonba indult.
Ahelyett, hogy most a hasonlatok igazságtartalmáról szóló közhelyet húznánk elő, inkább állapítsuk meg, hogy azok más idők voltak, a nacionalizmusok viszont ugyanazok maradtak. A különbség csak annyi, hogy akkortájt a boszniai háború vége felé közeledtünk – abba ne menjünk bele, hogy a boszniai háborúknak sosincs végük – most viszont félő, hogy újabb háborúk előtt vagyunk, csak azt nem tudni, hogy mennyivel – talán azokat kellene megelőzni a régi sebek feltépése helyett.

- Szerbia6 nap telt el azóta
Donald Trump Jr. Belgrádban, találkozott Vučić elnökkel
- Szerbia6 nap telt el azóta
A Vörös Sapkások az Úttörő parkban, ezek Vučić igazi barátai
- B A Balkanac4 nap telt el azóta
Síró játék: ó, mozik, ó, emberek! (ó, béka, ó, skorpió!)
- Szerbia6 nap telt el azóta
Ki verte ki egy rendőr szemét, a diákok vagy a társai?