Connect with us

Szerbia

Teheráni légicsapás: kollaterális kárt szenvedett a szerb nagykövetség
A célpont egy közeli bázis volt, Vučić szerint a diplomaták átmenetileg Bakuba költöznek

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A Teheránt érő légicsapások következtében megrongálódott a szerb nagykövetség épülete. Személyi sérülés nem történt, a diplomatákat ideiglenesen Bakuba vezényelték át. A konfliktus újabb eszkalációjának különös történelmi visszhangot ad a „kilőtt nyíl” metafora, amelyről 1989-ben Belgrádban beszélt Ali Hámenei még 1989-ben. Ez elégtételt jelenthet Salman Rushdie számára

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Kisebb károsodást szenvedett a szerb nagykövetség a teheráni légicsapások során
Kisebb károsodást szenvedett a szerb nagykövetség a teheráni légicsapások során (Forrás: RTS)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Károk keletkeztek a szerb nagykövetség épületében a délelőtti teheráni légicsapások során. Senki sem sérült meg, de a szerbek – biztos, ami biztos – kimenekítették a nagykövetség személyzetét.

Kollaterális kár

A szerb elnök a kormányközeli Prva televíziónak elmondta, hogy nem a nagykövetség volt az amerikai támadás célpontja, hanem a közeli „Paszdzsár” bázis, de a repeszek és a törmelékek megrongálták a nagykövetséget is.


A szerb állami televízió (RTS) információi szerint személyi sérülés nem történt.

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy a nagykövetség dolgozóit ideiglenesen Bakuba helyezik át.

A szerb elnök késődélelőtt telefonon nyilatkozott a Prva televíziónak

A szerb elnök késődélelőtt telefonon nyilatkozott a Prva televíziónak (Forrás: Screenshot)

Vučić megerősítette a hírt, és elmondta, hogy a személyzet már megkezdte az átköltözést Bakuba. Hozzátette, hogy a protokoll szerint minden érzékeny dokumentumot megsemmisítenek, hogy semmi ne kerülhessen illetéktelen kezekbe.

A nagykövet a munkatársakkal együtt Bakuba utazik, de saját kérésére később visszatér Teheránba, mert ott tartózkodik egy család, amelyet minden lehetséges módon támogatni szeretnének.

A Prva televíziónak nyilatkozva a „folyamatosan illetékes” szerb elnök elmondta, hogy a helyzet bonyolult, ezért felmérik, hogyan tudnak nekik segíteni.

Nem fog sokáig tartani

A szerb elnök ismét jóslatokba bocsátkozott, szerinte az Irán, valamint Izrael és az Egyesült Államok közötti mostani konfliktus valószínűleg nem tart sokáig, de a hatásai nagyon komolyak lesznek.

A szerb elnök úgy látja, hogy a nagyhatalmak kizárólag a saját érdekeiket követik, és senkit sem érdekel igazán a nemzetközi jog.

Szerbia ezzel szemben továbbra is a békét, a stabilitást és az ENSZ szabályainak betartását támogatja, még akkor is, ha ezt kevés ország teszi.

Vučić azt mondta, hogy Szerbia mindig is jó kapcsolatot ápolt Izraellel, ugyanakkor az irániakkal is baráti viszonyt tartott fenn, és az amerikaiakkal is stratégiai partnerségre törekszik.

Szerinte sokan azt állítják, mintha Szerbia valamelyik oldalra állna, de ez nem igaz.

Azt is hangsúlyozta, hogy a mostani helyzetnek komoly következményei lesznek, ezért Szerbia mindent figyel, miközben igyekszik megőrizni a békét és a stabilitást.

Javítani akarják a védelmi képességeiket, de még fontosabbnak tartják a gazdaság erősítését, hogy nőhessenek a bérek és a nyugdíjak.

A nyilat már kilőtték

A már régen kiszenvedett el nem kötelezett mozgalom 1989 februárjában tartott belgrádi ülésén részt vett Ali Hámenei, aki akkor az Iráni Iszlám Köztársaság elnöke volt, és kijelentette, hogy „A nyíl elindult, nagyon gondosan célba vették, és már úton van a cél felé” – mondta Hámenei akkor tartott sajtótájékoztatóján.

A megjegyzés Salman Rushdie indiai születésű brit–amerikai írónak szólt, és a „Sátáni versek” jelentette az apropót, amelyet egy évvel korábban tiltottak be Iránban.

„Arra számítok, hogy a Perzsa-öbölben igazságos és tartós béke jön létre” – mondta Hámenei 1989-ben Belgrádban, miután hat hónappal korábban ért véget a nyolc éven át tartó iraki–iráni háború.

Néhány hónappal később, 1989 júniusában Hámeneit Irán legfelsőbb vezetőjévé választották, azóta nem hagyta el az országot, így a valamikori jugoszláv fővárosban tett látogatása volt az utolsó európai útja. Ázsiában ugyanakkor megválasztása előtt járt még Kínában és Észak-Koreában.

Azóta négy évtized telt el, a térség továbbra sem békés. Az Egyesült Államok és Izrael most Teheránt és a nagyobb iráni városokat bombázza, és egyetlen nap alatt több mint negyven magas rangú iráni tisztségviselőt ölt meg, köztük van Ali Hámenei is. A nyíl tehát célba ért, csak nem úgy, mint Hámenei gondolta.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap