A szerb államfőt az sem gátolta szereplési vágyában, hogy a múlt csütörtök rá is vonatkozott az úgynevezett „tisztségviselői kampány”, ami a különböző politikusokkal sújtott/súlyosbított „termelési riportokat”...
Szerbiában népszavazást tartottak, amelyen az ország lakossága arról döntött, hogy támogatja a Szerb Köztársaság alaptörvényének módosítását, ami kizárólag az igazságszolgáltatásra vonatkozik. Többször írtunk már arról, például...
Kroáciában még mindig lassú a forgalom, főleg azért, mert a polgárok nem elhanyagolható hányada síel a környező országokban, fittyet hányva a koronavírusnak. Zágrábban leesett az első...
Az Európai Parlament a karácsonyi zárás előtt megdorgálta a szlovén kormányt az újságírók és a kabinetet bírálók elleni „támadások és rágalomkampányok” miatt. A képviselők támogatták azt...
A már több mint egy éve fogságban tartott ellenzékieknek kiosztott súlyos börtönbüntetésekkel vigasztalja magát Aljekszandr Lukasenka fehérorosz elnök, aki a jelek szerint igencsak felsült a litván,...
Legalábbis egyelőre. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közös közleménye szerint a következő tárgyalásokat/közvetítői fordulót már meg sem tartják. A felelősséget a magukat közvetítőnek becézett...
Megnövekedett feszültségek közepette, de jelentősebb incidensek nélkül tartották meg a helyhatósági választások első fordulóját Koszovóban. Az eredményekkel nem lehet elégedett a kormányzó Vetëvendosje! (Önrendelkezés) párt vezetője...
Lemondott Lilijana Kozlovič szlovén igazságügyi miniszter, miután a szlovén kormány csütörtökön megsemmisítette a luxemburgi székhelyű Európai Ügyészségbe (EPPO) delegált szlovén ügyészek kinevezési eljárását, és új...
Több mint 533 millió Facebook-profil adatai kerültek nyilvánosságra 106 országból. A botrányban hat balkáni ország, több mint 2,5 millió fióktulajdonosa érintett, Magyarországról közzel 400 ezer profil...
A macedón sajtó szerint az utóbbi két napban eszeveszett keresés folyt Szaso Mijalkov után, aki a hétvégén tűnt el. A kutatás ugyan nem hozott eredményt, viszont...
A macedón rendőrség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a titkosrendőrség volt parancsnoka ellen – közölte a szkopjei belügyminisztérium. Szaso Mijalkov a hétvégén lépett meg, mindössze néhány nappal...
Reggel nem sokkal nyolc óra után Zágrábban rálőttek a kormány épülete előtt posztoló rendőrre. A támadó egy sorozatot adott le a kalasnyikovából, amelynek négy lövedéke találta...
A szeptember 13-án Új- Belgrádban történt robbantásos merénylet a szerb közvéleményt az 1990-es évek elejére emlékezteti. A fényes nappal végrehajtott maffiagyilkosság azokat az időket idézi, amikor...