Bosznia
ISTEN/ALLAH VELED, BOSZNIA! Az Egyesült Államok és az Európai Unió felhagy a közvetítéssel Bosznia-Hercegovinában
Legalábbis egyelőre. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közös közleménye szerint a következő tárgyalásokat/közvetítői fordulót már meg sem tartják. A felelősséget a magukat közvetítőnek becézett személyek természetesen a helyi vezetőkre hárították, akik nem végezték el a tőlük elvárt teendőket. Vagyis az USA és az EU mossa kezeit, jöjjön, aminek jönnie kell!
Szarajevó farkasa eliszkolt
Matthew Palmer, aki a Szarajevó farkasa című regényében örökítette meg Bosznia- Hercegovina fővárosát, és aki jelenleg az új bosznia-hercegovinai választási törvény kidolgozásáért felel, egyszerűen fogalmazva eliszkolt, és vitte magával az Európai Unió képviselőjét, Angelina Eichhorst asszonyt is. Az “eliszkolt” szó nem a legmegfelelőbb kifejezés, mert nem éppen dicső módon távozni csak az tud, aki a helyszínen van, nos, ami ebben az esetben nem teljesen fedi a valóságot, mert a két említett politikus lemondta/elhalasztotta hétvégére tervezett szarajevói látogatását. És mivel nem lesznek ott, eliszkolni/meghátrálni sem tudnak.
De nézzük a közleményt, amely körülbelül annyira nyakatekert, mint amennyire a helyzethez illően nyakatekertnek kell lennie, hogy földi halandó ne tudja, hanem legfeljebb csak sejtse, hogy hol kell az elásott ebet keresni.
A közlemény
A hónap elején, amikor az Egyesült Államok és az EU tisztségviselők találkoztak a bosznia-hercegovinai politikai pártokkal és a civil társadalom képviselőivel, hogy megvitassák a választási és alkotmányos reformot, a (helyi) politikai vezetők megegyeztek, hogy felkészülnek a következő tárgyalások előtt. Azóta csak kisebb fejlődésnek lehetünk tanúi. A politikai vezetők nem végezték el a szükséges munkát annak érdekében, hogy Bosznia- Hercegovina politikai rendszerét hozzáigazítsák az uniós előírásokhoz és bírósági határozatokhoz. Ezenkívül a Boszniai Szerb Köztársaság Nemzetgyűlésének december 10-i elfogadhatatlan eszkalációját követően a politikai válság egyre mélyül.
A mostani tárgyalások, az újabb erőfeszítések ellenére, az év vége előtt, sajnos nem járhatnak eredménnyel. Ezek az erőfeszítések csak akkor hoznak eredményt, ha a felek valóban együttműködnek a megoldás megtalálásában.
A kormánykoalíciótól azt hallottuk, hogy olyan alkotmányos és választási reformok mellett köteleznék el magukat, amelyek támogatást nyerhetnek a parlamentben. Bosznia- Hercegovina előrehaladása szempontjából egyaránt fontosak azok a reformok, amelyek biztonságossá, megbízhatóvá teszik a választásokat, valamint biztosítják működő kormány felállítását a bosznia-hercegovinai föderációban (bosnyák-horvát entitás).
Itt az ideje, hogy ezeket az ígéreteket teljesítsék!
Felszólítjuk a pártokat, hogy adják fel azokat a maximalista elképzeléseiket, amelyek nem alapulnak nemzetközi és uniós normákon, és nem élvezik a parlament és a társadalom támogatását. A demokrácia lényege nem az állandó stagnálásban van, hogy közben egyesek (meg nem nevezett személyek) követeléseiknek érvényt szerezzenek, vagy hogy a többség rákényszerítse akaratát a kisebbségre. Arra is felszólítjuk a boszniai Szerb Köztársaság (Republika Srpska) képviselőit, hogy teljes mértékben térjen vissza a (szövetségi, központi) intézményekbe.
Az EU és az Egyesült Államok erőfeszítéseket tett egy olyan párbeszéd érdekében, amely tiszteletben tartja valamennyi fél aggályait és érdekeit. Ez a folyamat lehetőséget kínál a diszkrimináció, valamint a működési zavarok és a választási csalások kezelésére.
Tekintettel a politikai környezetre és Bosznia- Hercegovina belső légkörére, ezek a reformok jelentős előrelépést jelentenének. Az éritettek tudják, hogy mit kell tenniük a bosznia-hercegovinai krónikus politikai válság kiváltó okainak – vagyis a korrupciónak, a bizalomhiánynak és az alacsony demokratikus normáknak – kezelése érdekében.
A feleken (az érintetteken) múlik, hogy megerősítik-e elkötelezettségüket, és készen állnak-e arra, hogy asztalhoz üljenek, vagy hogy további lépéseket tegyenek. Ezért felszólítunk minden felet/érintettet, hogy Bosznia- Hercegovina polgárainak érdekében érdemben kapcsolódjon be, és járuljon hozzá ehhez a folyamathoz.
Mi lesz ezután?
Eddig tartott a közlemény, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az amerikai és az európai közvetítők egy időre – mondjuk, karácsonyig, de inkább tovább – feladták, keresztet vettetek, és azt üzenték, hogy Isten/Allah veled, Bosznia.
De akkor mire valók a közvetítők, akiknek egyéb dolguk sem lenne, minthogy közvetítsenek, az pedig a napnál világosabb, hogy közvetítőket, vagy fogalmazzunk úgy, “politikai túsztárgyalókat” ott alkalmaznak, ahol probléma van.
A problémák viszont csak akkor orvosolhatók, ha a problémákat okozó személyeket megnevezik, és kiemelik a közegükből, általánosságban vett elkövetővel egyetlent túsztárgyaló sem tud mit kezdeni, és mindaddig az egész közvetítősdinek semmi értelme, amíg általában elemezzük a betörést, de egyetlen betörőt sem kapunk el.
Azt mindenki tudta/tudja, hogy a különböző bosnyák, szerb és horvát kisistenek, valamint külföldi felbújtóik ontják a bajt csőstül, ennek megállapításához nincs szükség közvetítőkre, nekik inkább az lenne a dolguk, hogy ezeket a kisisteneket (betörőket) + felbújtókat megnevezzék, és kiemeljék, mert egyébként agyő, Bosznia.
Viszont, ha a közvetítők eliszkolnak/meghátrálnak a problémák láttán, akkor végképp nincs szükség rájuk, illetve másokat kell keresni helyettük, Bosznia- Hercegovina egyedül ugyanis képtelen megoldani a problémákat, közvetítők nélkül – legyenek is azok bármilyen balfékek vagy ordasok – ott háború lesz. Ezzel jó lenne tisztában lenni eliszkolás előtt, vagy eliszkolás helyett.
Európai Unió
Az Európai Unió tényleg komolyan gondolja a 2030-as bővítést?
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke újraizesített rágócsontként dobta be a résztvevők közé nemrégiben Bledben, hogy az Európai Uniónak 2030-ig fel kell készülnie a további bővítésre, amivel az új tagországok felvétele ismét a brüsszeli politikai menetrend egyik kiemelt témája lesz. Természetesen csak akkor, hogy ha ezt bárki is komolyan veszi, mert hogy most a Nyugat-Balkánnak csúfolt térségben minden és bármi közelebbnek tűnik, mint a bővítés, illetve az uniós csatlakozás.
Hogyan került elő a bővítés?
Az Európai Unió sosem szeretett időpontot említeni, amikor a nyugat-balkáni bővítésről volt szó. A brüsszeli illetékesek inkább olyan üres frázisokat pufogtattak, mint például az “érdemeken alapuló integráció”, vagy mint “az uniós elvárások teljesítése”, ez az utóbbi sok esetben mozgócélpontnak számított.
Charles Michel augusztus végén Bledben arról beszélt, hogy az Uniónak 2030-ra készen kell állnia az új tagok integrálására, és hozzátette, hogy ha az EU hiteles akar maradni, akkor beszélni kell a menetrendről. Michel szózatának elhangzása óta el lehetett tűnődni azon, hogy vajon 2030 reális határidő-e, merthogy az Európai Tanács elnöke könnyen ígérget, neki 2026-ban lejár a mandátuma, így a bővítési folyamatot nem neki kell levezényelnie, kudarc esetén pedig nem neki kell magyarázkodnia.
Ráadásul nem ő az első uniós vezető, aki nyilvánosan licitált a nyugat-balkáni országok felvételének időpontjára, 2018-ban az Európai Bizottság volt vezetője, Jean-Claude Juncker tette ugyanezt, amikor egy bővítési stratégiai dokumentumban bejelentette, hogy Szerbia és Montenegró “2025-ig” csatlakozhat az EU-hoz, felsorolva az ehhez vezető szakaszokat.
SÖTÉT LÓRA TETT: Amikor még nagy, illetve nagyobb volt az egyetértés Brüsszel és Belgrád között, a kép 2018. februárjában készült (Forrás: X-platform, EcoDev EU)
A tagállamok azóta diszkréten elutasították a dokumentumot, a 2025-ös határidő pedig feledésbe merült, ahogy Jean-Claude Juncker támolygó alakja is eltűnt a történelem gomolygó ködében. Csakhogy 2018 és 2023 között nincs semmi hasonlóság, az ukrajnai háború kitörésével ugyanis új dinamika alakult ki Európában.
Angela Merkel politikai jelenléte talán lassította az agresszív orosz politika előre nyomulását, az viszont biztos, hogy a Mutti a Berlini Folyamattal képes volt összecsődíteni a balkáni vezetőket, amely által valósulhatna meg egyébként az a német elképzelés, amely alapján a Nyugat-Balkán az uniós közös piacba integrálódna, és ez lehetne az Európai Unió bővítésének egyik lehetséges forgatókönyve, amiről még majd szó lesz.
Az ukrajnai háború kitörését követően az Európai Unió részéről ugyan nagyobb a politikai akarat a bővítésre, ami azonban nem garantálja a sikert, bár a jelen pillanatban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végtelenül sokat lehessen szórakozni a bővítéssel, mondjuk újabb húsz évet, mint a 2003-as Thesszaloniki Nyilatkozat után. Szerbia és Montenegró több mint egy évtizede, Észak-Macedónia pedig még régebb óta várakozik.
A közvélemény és a politikai elit ellenállása a bővítéssel szemben azóta sem szűnt meg sem itt, sem ott, és a vita előrehaladtával ismét növekedhet akár az Európai Unióban (Franciaország, Hollandia, Bulgária, Horvátország), akár a “szerb világban”, ahol a belgrádi és a banjalukai vezetésnek sikerült redukálnia a csatlakozási kedvet a szerb népesség körében. További problémát jelenthet, hogy a jelölteknek igazodniuk kell az európai külpolitikai álláspontokhoz, miközben Szerbia európai szempontból erős szimpátiákat táplál Moszkvával szemben.
Charles Michel bledi kiállását vagy elszólását követően – nézőpont kérdése – az uniós vezetők bővítési hajlandóságának első nagy próbája az október 6-i granadai csúcstalálkozó lesz. Az állam- és kormányfők Granadában az új tagok befogadására való hajlandóságot tesztelik majd a három fő kérdés megvitatásával, aminek keretében azzal foglalkoznak, hogy milyen legyen a döntéshozatal a bővített unión belül, mit tartalmazzon az európai szinten követendő politika és hogy azt miből finanszírozzák.
Szegényházi vásár
Hat nyugat-balkáni ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia és Koszovó), Ukrajna és Moldova pályázik a csatlakozásra (Törökország esetében az eljárás befagyasztásra került). A volt Jugoszlávia néhány országa már évekkel ezelőtt megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, míg az EU decemberben dönt arról, hogy ezt lehetővé teszi-e Kijev és Kisinyov számára is. Charles Michel szerint Grúzia, amelynek jelenleg csak “európai perspektívája” van, még felzárkózhat a többiekhez, “ha megteszi a szükséges előrelépéseket”.
A nagyszámú szegény tagjelölt ország felvétele elkerülhetetlenül hatással lesz a közös költségvetésre. A tagjelölt országok bruttó hazai terméke jóval az európai átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy az uniós költségvetés nettó kedvezményezettjei lesznek. Ugyanakkor néhány jelenlegi kedvezményezett országnak a bővítést követően nagyobb mértékben kell hozzájárulnia az EU költségvetéséhez. Lehet barkóbázni, hogy melyik korábban csatlakozott országnak tetszik majd a legkevésbé, hogy mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, miközben a balkáni bővítés gyengítheti az ukrán csatlakozásra fordítható támogatást, és ez további turkálást jelenthet a zsebekben.
Önmagában a nyugat-balkáni bővítés nem jelentene különösen nagy pénzügyi kihívást, mivel a régió összlakossága 17 millió körül van, ami egy közepes méretű tagállamnak felel meg. Ukrajna viszont különleges eset a többi tagjelölt országhoz képest több mint 40 milliós lakossága, és a tönkrement, illetve szétbombázott infrastruktúrája miatt.
Egy másik nehezen megoldható kérdés a döntéshozatali folyamat esetleges megváltoztatása és az egyhangúság elvének elhagyása bizonyos területeken. Ez a vita éles ellentéteket válthat ki a tagországok között, különösen, ha a jelenlegi európai szerződések módosításának kérdése is felmerül. Ez tovább késleltetheti a bővítési döntést, és meghosszabbíthatja a tagjelölt országok várakozási idejét, tehát egyáltalán nem abba az irányba mutat, amit Charles Michel Bledben felvázolt.
A bővítési dinamika gyorsulását észlelve a francia elnök a nagykövetek párizsi értekezletén elővette a többsebességű Európára vonatkozó elképzelést, miközben az Európai Bizottság bejelentette, hogy október közepén közzéteszi a progresszív integrációval kapcsolatos tervet, amelynek alapján a tagjelölt országok lépésről lépésre csatlakozhatnának az EU különböző intézményeihez: a közös piachoz és az európai politikákhoz azokon a területeken, ahol sikeresen lezárták a tárgyalásokat – mindeközben pedig Ursula von der Leyen az előcsatlakozási alapok növelését és egy “növekedési tervet” is bejelentett a Nyugat-Balkán számára.
Brüsszeli elképzelések szerint ez a megközelítés segíthetné a jelölteket abban, hogy útközben néhány kisebb győzelmet arassanak, ami keményebb munkára ösztönözné őket a végső cél elérése érdekében. Ez szép elgondolás, csak nem biztos, hogy a Balkán erre a srófra működik, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a tagjelölt országok megrekednek a csatlakozás valamelyik szakaszában, megfelelő szabályok hiányában pedig folytatják az egymással való acsarkodás, vagy éppen elárasztják magukkal Európát.
A nyár elején a német Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uniós tagság nincs napirenden, helyette a tagjelölt országoknak inkább azt ajánlják fel, hogy 2030-ig csatlakozhassanak az európai közös piachoz. Ez egy “köztes szakasz” lenne a tagsághoz vezető úton, de ez a köztes szakasz határozatlan ideig is tarthatna. Ez a megközelítés – a progresszív integrációhoz hasonlóan – megszabadítaná a tagjelölt országokat a jelenlegi mindent vagy semmit logikától, vagyis a bent vagy kint állapottól.
Szkepticizmus a Nyugat-Balkánon
A nyugat-balkáni országok politikai vezetőinek hozzáállása sem elhanyagolható az új bővítési terveket és időpontokat illetően. Edi Rama albán miniszterelnök és Ivica Dačić szerb külügyminiszter szkeptikusan reagált a 2030-as bővítési dátumra, Ana Brnabić szerb miniszterelnök pedig azzal vádolta meg az EU-t, hogy folyamatosan változtatja a szabályokat és a feltételeket.
Az észak-macedóniai politikusok ugyanakkor rámutattak arra, hogy az integráció folyamatos halogatása miatt csökken az EU-támogatottsága az országban. Montenegróban némi beképzeltséggel úgy vélik, hogy ők tekinthetők a tagsághoz legközelebb álló országnak, így akár 2030 előtt csatlakozhatnak az EU-hoz, ezért úgy gondolják, hogy a fokozatos tagsággal kapcsolatos elképzelések feleslegesen elterelnék a figyelmet a fő célról.
Ugyanakkor, ha ezek az országok a tükörbe néznének, akkor azt látnák, hogy tele vannak megoldhatatlan problémákkal, kezdve a foglyul ejtett államtól, a diszfunkcionális gazdaságon keresztül a befagyott konfliktusokig, amelyekkel mindegyik ország küzd a múlt terhes örökségeként, arról nem is beszélve, hogy jócskán megerősödtek a térségben azok az erők, amelyek kitöltötték az Európai Unió által az utóbbi húsz évben üresen hagyott teret.
Amennyire örömteli lehet a 2030-as csatlakozási időpont meghatározása, az legalább annyira frusztrálhatja is a balkáni vezetőket, az előttük álló hat-hét évben ugyanis teljesíteniük kellene, amihez egyáltalán nem voltak hozzászokva, besöpörték ugyanis az ilyen-olyan címen érkező támogatásokat, majd tettek is valamit, meg nem is.
Nekik egyáltalán nem lesz könnyű hozzászokniuk ahhoz, hogy várnak is tőlük valamit, és ezért idegesek az olyan javaslatoktól, mint amilyet Charles Michel tett Bledben, mert az időpont meghatározása visszahelyezi a hangsúlyt a reformok terén elért, illetve el nem ért eredményekre, és elejét veszi a további időhúzásnak a Balkánon, egyúttal pedig megszünteti a vernyogást, miszerint ők készen állnak a csatlakozásra, csak az EU nem akarja a bővítést – ezekután mindenkinek egy dolga van: forduljon arccal 2030 felé!
(A Les Echos és a Le Courrier des Balkans nyomán)
-
Törökország7 nap telt el azóta
Török cégek játszák ki a nyugati szankciókat, az USA a fejükre koppintott
-
Törökország5 nap telt el azóta
TRENDFORDULÓ: Vége a gazdasági lejtmenetnek Törökországban?
-
Románia2 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Szerbia5 nap telt el azóta
Még idén kiírják, de csak jövőre lesznek választások Szerbiában, vajon miért?