A koszovói helyhatósági választások első fordulója erős visszatérést hozott a Szerb Lista számára, amely jelentős győzelmeket aratott a szerb többségű önkormányzatokban. A voksolás politikai fordulatot jelezhet...
Belgrád szívében továbbra is nyolc fehér sátor bénítja a forgalmat, noha a „tanulni vágyó” diákok minden követelése teljesült. A Pionír park titokzatos tábora körül káosz és...
Zukan Helez bosnyák védelmi miniszter élesen bírálta a belgrádi katonai parádét, amelyet szerinte Vučić rezsimje "a múltba révedés szimbólumává tett". A rendezvényen részt vett Gojko Knežević,...
Újbelgrádban kétórás, grandiózus, de részben politikailag is terhelt katonai parádét tartottak — az „Egység ereje 2025” bemutatón tízezer résztvevő és közel hétszáz jármű vonult fel, a...
Đuro Macut szerb miniszterelnök megpróbált lemondani, de kiderült, hogy ehhez a nála fontosabbaknak is van egy-két szavuk. Miközben Vučić továbbra is Titót idézve próbálja feltámasztani az...
Belgrád elitnegyedén, Dedinjén vonultak végig szombat éjjel diákok és a polgárok, akik Aleksandar Vučić szerb elnök lemondását és előrehozott választások kiírását követelték. „Az igazság alszik –...
Az új, fehér színű híd szélesebb lesz, négy autósávval, villamospályával, gyalogos- és kerékpáros sávokkal, sőt a jövőben feltehetően metró is haladhat rajta. A régi híd áthelyezéséről...
A régi szávai ívhíd zöld acélszerkezetét szerdán eltávolítják, ezt követően pedig a két tartóoszlopot is lebontják – számolt be róla a belgrádi Politika. Az ívet uszályokon...
Dragan Šutanovac, Szerbia új washingtoni nagykövete hivatalosan is átadta megbízólevelét Donald Trumpnak. A politikai színtéren „átállóként” ismert Šutanovac kinevezése mögött Vučić elnök régi vágya sejlik fel:...
Szerbia az elmúlt másfél évtizedben a kínai gazdasági térnyerés egyik legfontosabb nyugat-balkáni bástyája lett: hidak, bányák, acélgyárak, vasútvonalak és digitális infrastruktúra – a kínai beruházások listája...
A szerb hatalom a hatvanadik évfordulón egy emlékünnepségre összerántotta az egykori tagországokat, az viszont egyenesen a vicc kategóriájába tartozott, hogy az el nem kötelezett országok belgrádi...
Szerbia az egyetlen európai ország, amely kínai fegyvereket használ, habár (egyelőre) Oroszország a fő beszállítója. Egy szakértő úgy tudja, hogy az utóbbi napokban több nehéz szállítógép...
Valaki annyi és olyan cuccal látta el a szerb rendőröket, hogy inkább hasonlítottak amolyan harmadik műszakos Terminátorokra, mint emberekre…
A rendőri bántalmazások során eltört a felső állkapcsa, az orra és az arccsontja, valamint koponyacsont-törést és szemsérülést is szenvedett, mégis a korházi ágyához bilincselték Luka M.-t...
Leginkább azokat a sátrakat vitte el a valószínűleg "külföldről finanszírozott színes szélvihar" (bújtatott alany), amelyek a Szkupstina, azaz a szerb parlament épülete előtti nyílt téren voltak....
A szerbiai diákok számos közleményben és közösségi médiás bejegyzésben hívták fel a figyelmet arra, hogy a hatóságok rendszeresen civil ruhás rendőröket alkalmaznak, akik gyakran jelöletlen járművekkel...
Az esti órákban a diákok Belgrád és Újvidék teljes blokádjára szólítottak fel. „Amikor azok, akiknek a törvényt és az Alkotmányt kellene őrizniük, megszegik azokat – mindennek...
A cikk címe a szerbiai elmeállapotokra és a rend bomlására utal, a „fészek” – azaz az ország felett ugyanis egy olyan hatalom uralkodik, amely saját őrületét...
A jelentkezések online is megtehetők. Ezután következik a vizsga, majd a fellebbezések, valamint a dolgozatok megtekintése, végül a rangsorok közzététele és a beiratkozás, ami július végén...