Connect with us

Bosznia

Sam bácsi védi Boszniát, két amerikai F-16-os „köszönti” a boszniai szerb „állami ünnepet”

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Az amerikaiak szerint a daytoni szerződés nem tartalmazza az elszakadás jogát, ezért az USA cselekedni fog, ha valaki megpróbálja megváltoztatni Dayton ezen alapelemét

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Párban járnak és a levegőben tankolnak a boszniai Szerb Köztáraság "állami ünnepén" (Forrás: Lockheed Martin)
Párban járnak és a levegőben tankolnak a boszniai Szerb Köztáraság "állami ünnepén" (Forrás: Lockheed Martin)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A boszniai szerbek kedden, azaz január 9-én tartják a köztársaság napját, amelyet akár a boszniai Szerb Köztársaság állami ünnepének is tekinthetünk, az entitás vezetése legalábbis ennek tekinti. A központi ünnepségre több külföldi vezetőt is meghívtak, például Jakov Milatović montenegrói elnököt és a tervek szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is, az előbbi jelezte, hogy nem vesz részt a Banja Lukában sorra kerülő rendezvényen. Ugyanakkor nem hívták meg, de három amerikai gép, köztük két F-16-os mégis tiszteletét tette, ha nem is Banja Lukában, de a boszniai Szerb Köztársaság légterében.

Figyelmeztetés az „állami ünnep” alkalmából

Az Egyesült Államok nagykövetsége hétfőn dél körül közölte, hogy a délutáni órákban az amerikai légierő két F-16 Fighting Falcon típusú vadászgépe átrepül Tuzla és Brčko felett, amivel nyilván a boszniai szerb légteret is érinti, ha egyáltalán van ilyen hivatalosan.


A be- és átrepülésre az amerikai és a bosznia-hercegovinai hadsereg közös hadgyakorlatának keretében került sor, ez alkalommal a két F-16-ost a levegőben tankolták meg a boszniai szerbek feje felett.

A boszniai szerb „állami televízió” arról számolt be, hogy az üzemanyagot szállító repülőgép két órán át körözött a térségben, majd végül átrepült a boszniai szerb közigazgatási központnak számító Banja Luka felett, éppen akkor, amikor az ünnepségek tartottak.

Ezt a hírt természetesen az orosz Szputnyik balkáni kiadása is átvette.

Az amerikai nagykövetség közben elkövette azt a (szándékos) hibát, hogy a hadgyakorlatot egy hosszú blablával indokolta meg, amibe (megint csak feltehetően szándékosan) becsúsztatott egy figyelmeztető, szerb értelmezés szerint fenyegető mondatot.

Eszerint az amerikai hadsereg a boszniaiakkal közös képzést (értsd: hadgyakorlatot) a két katonai erő közötti magas szintű együttműködés részeként hajtja végre, ami hozzájárul a nyugat-balkáni békéhez és biztonsághoz, és bizonyítja az Egyesült Államok elkötelezettségét Bosznia-Hercegovina területi integritása mellett a Dayton-ellenes események és a szecessziós tevékenység nyomán.

Egy ilyen tevékenységnek tekinthető az a boszniai szerb bejelentés, hogy a Szerb Köztársaság saját választási bizottságot hoz létre, amely minden szavazást lebonyolít a boszniai államelnökségi tag megválasztásán kívül.

A berepüléssel kapcsolatban az amerikai nagykövetség szerb nyelven (is) közzétett közleménye szerint – hogy az egész szerb világ értse – leszögezi, hogy a daytoni szerződés nem tartalmazza az elszakadás jogát, ezért az USA cselekedni fog, ha valaki megpróbálja megváltoztatni Dayton ezen alapelemét.

Aligha kétséges, hogy Sam bácsi kire gondolt, a nagykövetség ugyanis a gyengébbek kedvéért megjegyezte azt is, hogy Bosznia-Hercegovina az USA kulcsfontosságú partnere, közös céljuk pedig a regionális stabilitás biztosítása.

Működésbe lépett a boszniai szerb légvédelem

Működésbe lépett a boszniai szerb légvédelem (az X-platformon közzétett fotó minden bizonnyal a kilencvenes évekből származik)

A szerb zászlóshajó máris tüzel

Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnöke a szeretetről áradozott a karácsonyi és egyéb ünnepek szellemében, amikor a fasiszta terrorral szembeni harcban elesettek emlékművét koszorúzta meg Banja Lukában, amivel megnyitotta a köztársaság napi ünnepségsorozatot.

Amerikai közlemény

Dodik is a már rongyosra idézett daytoni szerződéssel zárult békefolyamat megőrzése mellett kardoskodott, amely szerinte a boszniai Szerbország, azaz a Szerb Köztársaság magas szintű függetlenségét és autonómiáját jelenti, szavai szerint ők csakis erre törekszenek.

Dodik mindezek után kijelentette, hogy a boszniai Szerb Köztársaság a „szeretet és a szolidaritás közössége”, ami miatt a belgrádi balközép Blic boszniai szerb közlönyének számító SrpskaInfo olvasói késhegyre hányták a boszniai szerb elnököt, a legenyhébb megjegyzés az volt, hogy Dodik valószínűleg egy másik bolygón él.

Ugyanakkor a szerbiai udvari sajtó zászlóshajójának számító Informer szó szerint riadót fújt, mert az Egyesült Államok bombázókat küld a Szerb Köztársaságra, és dermesztő fenyegetést intézett a boszniai szerbekhez azzal az üzenettel, hogy cselekedni fog, a részleteket a fenti bekezdésekből már ismerjük.

Nem csak az Informer – hanem szinte minden szerb média ezzel kapcsolatban azt az egységes és némileg elmaszatolt bázisú álláspontot képviselte, hogy a berepüléseket éppen akkor hajtják végre, amikor január 9-én megkezdődik az ünnepi akadémia Banja Lukában és a Szerb Köztársaság más településein.





Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.

[ays_poll id=48]
BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap