Connect with us

Szerbia

Szerbia az ENSZ épületéből is kitiltaná a koszovói elnököt

A szerb elnök szerint Koszovó elnöke, Vjosa Osmani New Yorkban úgy jutott be az ENSZ székházába, mintha turista lenne, amihez egy másik ország belépőkártyáját használta. Belgrád tiltakozik, Vučić gúnyolódik, szerinte ugyanis Osmani a folyosókon vadászik nemzetközi támogatókra. Mindeközben a szerbek elnök ismét nevetségessé tette magát azzal a rögeszméjével, hogy Belgrádba csalogassa az amerikai elnököt – mindenki próbálja eljátszani a maga szerepét a diplomáciai színházban, amely most az ENSZ-közgyűlésében lép fel

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A szerb elnök és külügyminisztere New York-ban, ahol az ENSZ közgyűlés ülésszakán vesznek részt (Screenshot)
A szerb elnök és külügyminisztere New York-ban, ahol az ENSZ közgyűlés ülésszakán vesznek részt (Screenshot)
Cikk meghallgatása

Szerbia külügyminisztere, Marko Đurić bejelentette, hogy Belgrád hivatalos diplomáciai jegyzéket nyújtott be az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, miután a koszovói elnök, Vjosa Osmani engedély nélkül lépett be a világszervezet New York-i székházába.

Másodlagos belépőkártya

A szerb álláspont szerint Osmani más ország delegációjától „másodlagos belépőkártyát” (secondary pass) kapott, és így jutott be az ENSZ központjába, ahol a folyosókon próbált kapcsolatba lépni magas rangú tisztségviselőkkel.


– Osmani asszony valahogy becsempészte magát az ENSZ épületébe, ehhez egy másik országtól kapott másodlagos belépési engedélyt használt, ezért már benyújtottunk egy jegyzéket az ENSZ-nél – mondta Đurić a sajtónak.

Marko Đurić hangsúlyozta: a szerb diplomácia azért nyújtott be hivatalos tiltakozást, mert Osmani jogosulatlanul tartózkodott az ENSZ épületében.

A koszovói elnök egy fogadáson találkozott az amerikai külügyminiszterrel (Forrás: Facebook, Vjosa Osmani)

A koszovói elnök egy fogadáson találkozott az amerikai külügyminiszterrel (Forrás: Facebook, Vjosa Osmani)

– Most a folyosókon próbálnak meg elkapni mindenkit, akit csak tudnak – mondta a külügyminiszter, utalva arra, hogy a koszovói vezetők „kétségbeesetten keresik” a nemzetközi támogatást.

Vučić: Osmani csak turistaként léphet be

A szerb elnök, Aleksandar Vučić, az ENSZ Közgyűlésén elmondott beszédét követően szintén reagált az esetre.

Úgy fogalmazott, hogy Osmani bejuthat az ENSZ épületébe, de a főterembe csak turistaként léphet be, amikor a látogatók számára egyórás séta van. Akkor szépen bevezetik, körbemutatják, majd kivezetik, ahogy minden más látogatót.

Vučić hozzátette, hogy Szerbia nem kíván háborús konfliktusokba bonyolódni:

– Mi nem megyünk lövészárkokba. A mi feladatunk, hogy megőrizzük a népünket és országunkat. Elég háborút vívtunk a 20. században, itt az ideje, hogy a jövőnket védjük.

A szerb „békeahrcos elnök” felszólította a nemzetközi közösséget, hogy védje meg a koszovói szerbek jogait. Hangsúlyozta: a szerb közösséget mindennapos jogsértések érik – az alapvető szabadságjogok korlátozásától kezdve az egészségügyi és oktatási lehetőségek ellehetetlenítéséig.

– Nem elég az empátia, védelmi mechanizmusokra van szükség – hangsúlyozta Vučić, aki szerint a koszovói vezetés célja, hogy a szerbeket fokozatosan elűzzék „Koszovó-Metóhiából”, ahogy a Szerbiából önhatalmúlag kivált országot nevezik Belgrádban.

Kiket „kapott el” Osmani?

Koszovó elnöke, Vjosa Osmani találkozott az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével, Kaja Kallasszal, ahol ismételten hangsúlyozta a Koszovóval szembeni „igazságtalan intézkedések” eltörlésének fontosságát.

A megbeszélésen Osmani hangsúlyozta, hogy Kaja Kallasszal a Koszovóban és a régióban zajló legfrissebb fejleményekről tárgyaltak, és a maga részéről hangsúlyozta, hogy hazájának továbbra is az egyik legfőbb prioritása Koszovó európai integrációja.

Osmani ennek szellemében ismét rámutatott a Koszovóval szemben hozott igazságtalan EU-intézkedések eltörlésének szükségességére, amelyek valamennyi koszovói állampolgárt károsítják, kivétel nélkül.

Koszovó immár több mint két éve áll uniós intézkedések hatálya alatt, amelyekre a 2023. májusi zavargások miatt került sor, ezeket az áprilisi helyhatósági választásokon megválasztott 3%-os polgármesterek beiktatása váltotta ki a Koszovóhoz tartozó északi szerb területeken. A zavargások – illetve a szerbek által szervezett álságos tüntetés során – magyar katonák is megsérültek.

A koszovói elnök a Kallasszal folytatott tárgyalások során hozzátette, hogy Koszovó elkötelezett a béke és a hosszú távú stabilitás mellett.

New Yorkban Osmani találkozott Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel is, amiről csak annyit közölt, hogy tartalmas megbeszélést folytatott vele, de nem árult el további részleteket sem a találkozóról, sem a megvitatott témákról.

– A külügyminiszterrel, Rubióval tartalmas megbeszélést folytattunk tegnap este a Trump elnök által szervezett fogadás keretében – írta Osmani hivatalos Facebook-oldalán.

A koszovói államfő New Yorkban „elkapta” Alexander Stubb finn elnököt is, akivel az európai biztonsági fejleményekről, valamint az országaik közötti együttműködés elmélyítésének következő lépéseiről beszéltek, legalábbis a közösségi médiában megjelenő bejegyzése szerint.

Osmani Kallasszal is megbeszélést folytatott, vele a szerb elnök is találkozik, Vučić nehéz eszmecserére számít (Forrás: Facebook, Vjosa Osmani)

Osmani Kallasszal is megbeszélést folytatott, vele a szerb elnök is találkozik, Vučić nehéz eszmecserére számít (Forrás: Facebook, Vjosa Osmani)

„Horogra akadt” még Umaro Sissoco Embalo Bissau-Guinea elnöke is, akit Osmani Koszovó barátjának nevezett, és megköszönte neki Koszovó támogatását, valamint nemzetközi pozíciójának megerősítését.

Ennek a találkozónak a jelentőségét nem kell túlértékelni, sejthető ugyanis, hogy Bissau-Guinea nem sok vizet zavar a Balkánon.

Vučić is találkozott Rubióval, és mindenki mással

A szerb elnök az Instagramon azt írta, hogy az amerikai-szerb tárgyalások középpontjában a gazdaság és a kereskedelem állt, különös tekintettel az amerikai vámok kérdésének rendezésére, és megvitatták az új beruházások lehetőségét, az együttműködést az energetika és az új technológiák területén, valamint a stratégiai párbeszéd mechanizmusából fakadó perspektívákat.

Vannak zászlós képek is, azokon szépen mosolyog az amerikai külügyminiszter és a szerb elnök, ez egy rossz pillanatban elkapott szemkontaktus

Vannak zászlós képek is, azokon szépen mosolyog az amerikai külügyminiszter és a szerb elnök, ez egy rossz pillanatban elkapott szemkontaktus (Forrás: szerb elnöki Instagram)

A szerb államfő újságíróknak elmondta, hogy nem volt könnyű beszélgetése Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel a NIS (Naftna Industrija Srbije) kérdéséről, mert az Egyesült Államok eltökélt abban, hogy nem adja fel a NIS elleni szankciókat, de a megbeszélést baráti hangvételűnek, nyitottnak és őszintének nevezte.

A „baráti hangvételre” azért is szükség lehetett, mert a szerb elnök ismét előjött régi rögeszméjével, és ezúttal a State Departmenten keresztül szerbiai látogatásra hívta meg Donald Trump elnököt.

A szerb elnök nem maradhatott el Koszovó mögött, így Vučić is találkozott a finn államfővel, hogy elmondja neki annak az ellenkezőjét, amit Alexander Stubb a koszovói elnöktől hallhatott.

Vučić ismét eljátszotta, hogy Szerbia az Európai Unióba igyekszik, és a két ország közötti politikai párbeszéd fejlődésében tapasztalható pozitív tendenciák jegyében hangsúlyozta, hogy még számos lehetőség van a partnerség további elmélyítésére, főleg miután Finnország Szerbia fontos partner az európai integráció útján.

Szerb-orosz kézfogás

Szerb-orosz kézfogás, Marko Đurić megköszönte Oroszország elvi álláspontját és támogatását Szerbia területi integritásának és szuverenitásának védelmében

Itt jegyzendő meg, hogy Marko Đurić szerb külügyminiszter közben orosz kollégájával, Szergej Lavrovval tárgyalt, és azt hangsúlyozta, hogy Szerbia eltökélt az Oroszországgal való együttműködés erősítésében, utalva a két elnök pekingi találkozójára, amelyen megerősítették a szerb–orosz kapcsolatok megőrzésének és további fejlesztésének szándékát.

Đurić köszönetet mondott Oroszországnak a Szerbia területi integritásának és szuverenitásának védelmében képviselt elvi álláspontjáért és támogatásáért, rámutatva, hogy ez a támogatás különösen fontos a kétoldalú kapcsolatokban, de még inkább a nemzetközi szervezetekben. Folytathatnánk még a szerb mondókákat, de ez a régi lemez, amelyet lehet, hogy megfordítottak, de a B oldalán is ugyanaz a nóta van már évek óta.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap