Szarajevó Szafari: léteztek-e a „hétvégi mesterlövészek”?

A szenzációhajhászás és aránytévesztés vége az, hogy a valódi mesterlövészek még ma is zavartalanul Boszniában élnek

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Kevés történet írja le jobban a boszniai háború kegyetlenségét, mint a Szarajevó Szafari – ha egyáltalán létezett. Az állítás szerint tehetős külföldiek, köztük olaszok is, sok pénzt fizettek azért, hogy a Szarajevót körülvevő boszniai szerb állásokból civilekre lőhessenek.

A történet bejárta a világot, de harminc évvel később sincs olyan bizonyíték, amely önmagában elegendő lenne egy büntetőeljárás megindításához.

Az állítás szerint tehetős külföldiek – köztük olaszok – pénzt fizettek azért, hogy a Szarajevót körülvevő boszniai szerb állásokból civilekre lőhessenek. Ez annyira hátborzongató, hogy sokan kész tényként kezelik, holott csak Égyicskáról (Eduard Venyiaminovics Limonov) orosz „bolsevik költőről” tudunk, aki megstuccolta Szarajevót, de ő 2020 óta már az örök vadászmezőkön gyakorolja az orvlövészetet.

Az mindenki számára világos, hogy Szarajevót valóban mesterlövészek terrorizálták, erről nem is folyik vita, a kérdés inkább az, hogy voltak-e olyan külföldiek, és kik lehettek azok, akik pénzt fizettek azért, hogy részt vehessenek az emberszafariban.

A legenda nem új, csak rejtélyes

Sokan úgy gondolják, hogy a Szarajevó Szafari története egy 2022-es dokumentumfilmmel kezdődött, valójában azonban már 1995 tavaszán megjelent egy olasz lapban, amiről Ezio Gavazzeni is említést tesz a témával kapcsolatos könyvében.

Égyicska megstuccolta Szarajevót

A Corriere della Sera akkor arról írt, hogy külföldiek fizetnek azért, hogy boszniai szerb állásokból szarajevói civilekre lőhessenek, a beszámoló azonban ennél nem jutott tovább, mert a Balkánon általában gőzerővel gyártják a történelmet, nincs annyi újságíró, aki képes lenne feldolgozni az összes eseményt.

Nem sokkal később bekövetkezett Srebrenica, megindultak a NATO-légicsapások, majd beindultak a daytoni béketárgyalások, így a Szarajevó Szafarival – ha létezett ilyen – nem volt, aki foglalkozzon.

Csak 2022-ben került ismét reflektorfénybe Miran Zupanič Szarajevó Szafari című dokumentumfilmjével, majd idén az említett Ezio Gavazzeni olasz újságíró könyvével.

A legfontosabb kérdés, hogy mit lehet bizonyítani?

A BIRN hónapokon át vizsgálta az ügyet. Átnézte a hágai törvényszék iratait, korabeli dokumentumokat, és újra megszólaltatta azokat az embereket, akiknek vallomásaira az egész történet épül.

A balkáni oknyomozó portál arra jutott, hogy a történet nem légből kapott, ugyanakkor a nyilvánosan ismert bizonyítékok ma még nem elegendők ahhoz, hogy bizonyossággal lehessen beszélni egy szervezett „embervadász-turizmusról”.

A legtöbb állítás közvetett, a kulcsszereplők többsége ugyanis nem saját szemével látta az eseményeket, hanem hírszerzési jelentésekből, kihallgatási jegyzőkönyvekből vagy mások beszámolóiból értesült róluk.

Miran Zupanič Szarajevó Szafari című dokumentumfilmje (Forrás: YouTube)

A BIRN egyik legérdekesebb megállapítása, hogy azok az emberek sem ugyanúgy emlékeznek a történtekre, akikre Gavazzeni könyve épül.

Edin Subašić, a boszniai hadsereg egykori hírszerző tisztje szerint már 1993-ban olyan jelentések kerültek hozzájuk, amelyek szerint olasz „íjászok” fizettek azért, hogy a szerb állásokból lőhessenek Szarajevóra.

Michael Giffoni volt olasz diplomata ugyanakkor azt állítja, hogy az olasz titkosszolgálat jóval később kapta meg ezeket az információkat, és több fontos részletben is másképp emlékszik az eseményekre, mint Subašić. Ráadásul Gavazzeni könyvében más forrásokból idézi Giffonit.

Azok közül, akik érdemi információkat nyújtottak a feltételezett Szarajevó Szafariról, csak Subašić és Giffoni nyilatkozatait idézik névvel, kettejük közül azonban csak Subašićot interjúvolta meg Gavazzeni.

A számok is vitatottak

Gavazzeni könyve több mint négyszáz külföldiről ír, közülük mintegy 230 olaszról, de ezeket a számokat vitatják a saját forrásai. Michael Giffoni szerint legfeljebb néhány tucat emberről lehetett szó és Edin Subašić is túlzónak tartja a több száz résztvevőről szóló állításokat.

Mindketten úgy vélik, hogy ekkora forgalmat lehetetlen lett volna titokban tartani.

Giffoni, aki már tanúskodott a milánói ügyészek előtt, nem vitatja, hogy voltak külföldiek, akik fizettek azért, hogy ártatlan civilekre lőhessenek Szarajevóban, de kétségbe vonja a Gavazzeni könyvében leírt nagyságrendet, tekintettel arra, hogy a háborús időkben nehéz lehetett volna ennyi embert eljuttatni a megfelelő pozíciókhoz Szarajevó környékén.

„Ezek a számok teljesen őrültek” – mondta. „Szerintem ez a dolog létezett […] de legfeljebb egy tucatnyiról van szó.”

Subašić is kétli, hogy olyan sokan lettek volna, amennyit Gavazzeni állít.

Kapcsolódó cikk

Szarajevó Szafari: gazdag nyugati turisták is lőtték a várost (18)

„Nekem kissé túlzónak tűnik, hogy ilyen mértékű forgalom lett volna” – mondta a BIRN-nek. „Ha ennyire nagy lett volna a mozgás, több tanúja lett volna az érkezésüknek és távozásuknak. Ez számomra azt is sugallja, hogy nem voltak sokan.”

Szkepticizmust fejezett ki a Gavazzeni könyvében szereplő néhány morbidabb részletet illetően is.

Az egyik legtöbbet idézett kitétel szerint külön ár tartozott egy gyermek, egy nő vagy egy várandós asszony lelövéséhez. Ez a részlet rendkívül sok helyen megjelent. Csakhogy éppen azok a tanúk mondják, hogy ezt ők maguk sem tartják valószínűnek, akiknek vallomásaira Gavazzeni könyve épül.

„Állítólag volt egy árlista a szafarira” – mondta Subašić. „Külön ár volt a gyermekekre, a nőkre, a terhes nőkre, a felnőttekre, az idősekre, a civilekre és a városban látott egyenruhás katonákra – mintha mindegyiknek saját díjszabása lett volna.”

Giffoni szintén kétségét fejezte ki az „árlista” létezését illetően.

„Őszintén szólva, az az elképzelés, hogy külön, részletes árlistát állítottak volna össze arról, kik legyenek az áldozatok, számomra aligha hihető, ha nem egyenesen hihetetlen, többek között azért is, mert [a lövöldözőknek] minden percük számított, vagyis [ők] bárkire rálőttek, aki feltűnt előttük” – mondta.

„Az ilyen morbid és bizarr részletek – függetlenül attól, hogy mennyi pénzről van szó – még mindig borzalmasak.”

Amikor a könyvében szereplő két kulcsfontosságú forrás által kifejezett kétségekkel szembesítették, Gavazzeni a következőket mondta a BIRN-nek: „Csak azt mondom el, amit a forrásaim elmondanak nekem.”

„A forrásokat más források is megerősítették, ezt elmondhatom, de nem tudok a Bibliára esküdni arra, hogy 230 az olaszok pontos száma, és hogy hasonló számú vadász érkezett más nyugati országokból is. Ezek csupán a forrásaim tanúvallomásai” – tette hozzá a szerző.

Elmondta, hogy a könyvében idézett források 70 százaléka az olasz ügyészek előtt is tanúskodott.

Arra a kérdésre, hogy az olvasók hogyan bízhatnak a könyvében idézett számos névtelen forrás hitelességében, tekintettel arra, hogy nem sikerült összeegyeztetnie Giffoni és Subašić beszámolóinak eltéréseit, Gavazzeni így válaszolt: „Minden tőlünk telhetőt megtettünk, ezt biztosan állíthatom.”

Kevés a bizonyíték

Miután átvizsgálta a Nemzetközi Törvényszék Szarajevó ostromával foglalkozó hét perének iratait a BIRN arra következtetése jutott, hogy a hágai bíróság sem talált sok nyomot.

Mindössze két olyan utalásra bukkantak, amely kapcsolatba hozható a Szarajevó Szafari történetével, az egyik vallomás szerint egy kanadai szerb önkéntes harcos azért érkezett Boszniába, hogy „emberekre vadásszon”.

Kapcsolódó cikk

Az ostromlott Szarajevó és a titokzatos turisták esete

Egy másik tanú, John Jordan amerikai önkéntes tűzoltó arról beszélt, hogy a szerb állásokban vadászruhát viselő, feltehetően külföldi férfiakat látott, de azt nem tudta megerősíteni, hogy valóban lőttek a civilekre.

A BIRN szerint ezek az iratok önmagukban nem bizonyítják a Szarajevó Szafari létezését, de azt jelzik, hogy a történet a szóbeszéd szintjén már a háború idején is létezett, arra azonban egyik vallomás sem szolgált bizonyítékokkal, hogy a külföldi lövészek pénzért civilekre lőttek volna.

Közben július elején Boszniában új lendületet kapott a nyomozás, Domagoj Margetić horvát oknyomozó újságíró ugyanis megjelent a bosznia-hercegovinai ügyészségen, ahol átadta mindazt az anyagot, amelyet három évtized alatt gyűjtött össze.

Állítása szerint dokumentumok, hírszerzési információk és a résztvevők nevei is szerepelnek az általa átadott anyagban.

Margetić szerint nemcsak azok felelősségét kell vizsgálni, akik meghúzták a ravaszt, hanem azt a teljes hálózatot is, amely megszervezte a külföldiek érkezését és biztosította számukra a logisztikát.

Olaszországban is nyomoznak, de egyelőre kevés a bizonyíték. A milánói ügyészség jelenleg öt embert vizsgál, de a Reuters értesülései szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok ma még nem elegendők ahhoz, hogy vádat emeljenek ellenük.

A nyomozók házkutatásokat tartottak, tanúkat hallgattak ki, sőt egy hangtompítót és egy mesterlövészpuskáról készült fényképet is lefoglaltak, mindez azonban egyelőre csak közvetett bizonyíték. Az ügyészek szerint ennél sokkal több kellene ahhoz, hogy bíróság elé kerülhessen az ügy.

Nem mindenki hisz a történetben

Miközben a nyomozások folynak, több olyan ember is akad, aki határozottan vitatja, hogy szervezett „embervadász turizmus” működött volna.

Marko Lugonja, a boszniai szerb hadsereg Sarajevo–Romanija hadtestének egykori biztonsági vezetője azt állítja, ilyesmiről biztosan tudott volna. Szerinte ugyan szolgáltak külföldi önkéntesek a szerb oldalon – főként oroszok és ukránok –, de fizető nyugati civilek részvételéről soha nem hallott.

A boszniai hadsereg egykori vezérkari főnöke, Sefer Halilović szintén azt mondta a BIRN-nek, hogy hozzá semmilyen hírszerzési jelentés nem jutott el egy ilyen rendszerről.

Kapcsolódó cikk

Vučić szerepét is firtatják a szarajevói „emberszafarival” kapcsolatban

Hasonlóan nyilatkozott Douglas H. Wise volt CIA-tiszt is, aki a háború idején Szarajevóban szolgált. Elmondása szerint sem szolgálata alatt, sem a később nyilvánosságra hozott CIA-dokumentumokban nem találkozott olyan információval, amely szervezett „mesterlövész turizmusra” utalt volna.

Wise szerint egy ilyen rendszer működtetése rendkívül bonyolult lett volna. Nemcsak a külföldiek bejuttatását kellett volna megszervezni, hanem biztosítani kellett volna a teljes titoktartást is a szerb oldalon és maguknak a résztvevőknek a környezetében is.

Úgy véli, sokkal valószínűbb, hogy ha elő is fordult hasonló eset, az elszigetelt lehetett, nem pedig egy kiterjedt, üzletszerűen működő hálózat.

De mi van a valóban létezett mesterlövészekkel?

Jovana Kolarić, a belgrádi Humanitárius Jogi Központ kutatója szerint a közbeszédben gyakran összemosódik két teljesen különböző jelenség.

Az egyik a külföldi önkéntes harcosok jelenléte, amelyet számos forrás dokumentál. A másik az a feltételezés, hogy nyugati civilek pénzt fizettek azért, hogy emberekre vadászhassanak.

Kolarić szerint az utóbbira továbbra sincs elegendő bizonyíték.

Szerinte éppen ezért sajnálatos, hogy a közbeszédet ma inkább a Szarajevó Szafari körüli vita uralja, miközben sokkal kevesebb szó esik azokról a boszniai szerb mesterlövészekről, akiknek felelősségét dokumentumok és katonai parancsok is alátámasztják.

A szenzáció elhomályosította a valóságot: miközben mindenki a gazdag külföldi orvlövészeket keresi, azok közül, akik bizonyítottan évekig lőtték Szarajevó lakosságát, sokan soha nem feleltek a tetteikért.