Connect with us

Bosznia

Kizáratnák a Crvena Zvezdát az összes európai kupából
A Srebrenicai Emlékközpont szerint a Crvena Zvezda átlépett egy határt, miután a klub hivatalos csatornáin is éltették Ratko Mladićot

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A Crvena Zvezda szurkolóinak rajongása Ratko Mladić iránt eddig sem számított különösebb titoknak: a néhai tábornok neve a stadionoktól a vajdasági falakig rendre felbukkan. Most azonban sikerült a kultuszt európai szintre emelni. A Srebrenicai Emlékközpont ezért azt kéri az UEFA-tól, hogy végleg zárja ki a Zvezdát a nemzetközi kupákból, miután a Plzeňben Mladićot éltető drukkerek üzenete a klub hivatalos felületein is visszaköszönt. Ha pedig az UEFA túl drasztikusnak találná a büntetést, a Zvezda a pályán már dolgozik az alternatív megoldáson: Plzeňben ötöt kapott

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Az UEFA hivatalos panaszt nyújtott be a Crvena Zvezda ellen, miután a szerb csapat szurkolói a Viktoria Plzeň elleni Európa-liga selejtező mérkőzésen dicsőítették Ratko Mladićot, vagyis szó szerint tisztelegtek neki, ami a képen is jól látható
A Srebrenicai Emlékközpont hivatalos panaszt nyújtott be a Crvena Zvezda ellen, miután a szerb csapat szurkolói a Viktoria Plzeň elleni Európa-liga selejtező mérkőzésen dicsőítették Ratko Mladićot, vagyis szó szerint tisztelegtek neki, ami a képen is jól látható. (Forrás: Facebook, Crvena Zvezda)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A Srebrenicai Emlékközpont hivatalos beadvánnyal fordult az UEFA-hoz, amelytől azt kéri, hogy a Crvena Zvezdát véglegesen zárják ki az európai kupasorozatokból. A panasz közvetlen előzménye, hogy a belgrádi klub szurkolói a Viktoria Plzeň elleni mérkőzésen Ratko Mladićot éltették, majd a kifogásolt transzparensek a klub hivatalos közösségi felületein is megjelentek.

A Srebrenicai Emlékközpont (Memorijalni centar Srebrenica) hivatalosan is az Európai Labdarúgó-szövetséghez fordult a Crvena Zvezda ügyében, és nem egyszerű pénzbüntetést vagy zárt kapus mérkőzést kér, hanem a belgrádi klub végleges kizárását indítványozza az UEFA versenysorozataiból.


Az emlékközpont a Ratko Mladićot éltető szurkolói megnyilvánulások mellett különösen súlyos körülménynek tekinti, hogy a mérkőzés után maga a Crvena Zvezda is közzétett olyan fényképeket hivatalos közösségi oldalain, amelyeken jól látható a kifogásolt üzenet.

A mérkőzést augusztus 27-én játszották Csehországban, ugyanazon a napon, amikor Hágában meghalt Ratko Mladić, a boszniai szerb hadsereg egykori parancsnoka, akit a nemzetközi törvényszék jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt népirtás, emberiesség elleni és háborús bűncselekmények miatt.

„Tábornok, örök dicsőség és hála”

A Crvena Zvezda szurkolói Plzeňben Mladić nevét skandálták, és egy olyan transzparenst feszítettek ki, amelyen a tábornokot búcsúztató üzenet szerepelt: „Generale, večna slava i hvala” – „Tábornok, örök dicsőség és hála.”

A Srebrenicai Emlékközpont szerint azonban az eset súlyát növeli, hogy ez a megnyilvánulás nem ért véget a stadionban.

A mérkőzés után a Crvena Zvezda hivatalos közösségi oldalain olyan fényképeket jelentetett meg, amelyeken a transzparens jól látható. Az emlékközpont értelmezése szerint ezzel a klub nem határolódott el a szurkolói üzenettől, hanem saját kommunikációjának részévé tette azt.

A beadvány egyik legfontosabb állítása éppen erre épül: „az a klub, amely tudatosan használja hivatalos kommunikációs csatornáit egy népirtás miatt jogerősen elítélt személyt dicsőítő üzenetek terjesztésére, ezt nem vezetheti vissza egyszerűen szurkolói magatartására. A kép szombat reggel még fent volt a Crvena Zvezda profilján, és 33 ezer megtekintő lájkolta, és 3,5 ezren szóltak hozzá.

Az emlékközpont szerint innentől kezdve már nem kizárólag lelátói rendbontásról van szó, hanem arról is, hogyan viszonyul intézményként a Crvena Zvezda azokhoz az értékekhez, amelyekre az UEFA az európai labdarúgást építi.

Nem szabad szem elől téveszteni, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök maga is Zvezda szurkoló, ennek köszönhetően pedig a Zvezda, de más klubok is jelentős állami pénzeket kapnak, ami áttételesen azt jelenti, hogy a belgrádi vezetés anyagilag is jutalmazza az ilyen magatartást.

A klub és a szurkolók kapcsolata

A beadvány arra kéri az UEFA-t, hogy sürgősen indítson fegyelmi eljárást, és ne válassza külön a szurkolók magatartását a klub kommunikációjától.

A Srebrenicai Emlékközpont szerint az eset több ponton is érintheti az UEFA fegyelmi szabályzatát: a diszkriminatív magatartásra, az emberi méltóság megsértésére, a sportrendezvényeken elfogadhatatlan politikai és ideológiai üzenetekre, valamint a labdarúgás és az UEFA tekintélyét sértő magatartásra vonatkozó rendelkezéseket.

A kérdés azért sem teljesen új az európai szövetség számára, mert a Crvena Zvezdának korábban is volt UEFA-fegyelmi ügye Ratko Mladić éltetése miatt.

Az emlékközpont erre külön felhívta a figyelmet, felidézve, hogy egy korábbi eljárásban az UEFA már arra a következtetésre jutott: Mladić dicsőítése nem tekinthető egyetlen személy támogatásának, mert az etnikai és vallási alapon üldözött áldozatokkal szemben sértő tartalmat hordoz.

Most azonban az emlékközpont szerint van egy további elem: nemcsak a szurkolók üzentek, hanem a klub saját médiacsatornái is továbbvitték az üzenetet, és ezért kérik a klub végleges kizárást.

Szerbiában egészen másképp látják

Az ügy szerbiai visszhangja ugyanakkor azt is megmutatja, milyen mély szakadék húzódik Ratko Mladić megítélésében.

A Sportinjo például már a címében felháborodva reagált: „Nohát, maguk normálisak?! Srebrenicából követelik a Zvezda kizárását az európai kupákból.”

A cikk a Srebrenicai Emlékközpont követelését „teljes ostobaságnak” és „őrült kérésnek” nevezi az internetes portál, majd ennél is tovább megy: Mladićot nem jogerősen elítélt háborús bűnösként mutatja be, hanem olyan emberként, aki a lap megfogalmazása szerint azért került hágai börtönbe, mert a háború idején „saját népét védte”.

A Sportinjo szerint egyesek Mladićot háborús bűnösnek nyilvánították, miközben a lap „nagy szerb hadvezérként” beszél róla. A Crvena Zvezda magatartását pedig azzal magyarázza, hogy a klub „nagy szerb klubként a szerb történel valamennyi nagy alakja mellett kiáll”.

Ez a megfogalmazás talán még világosabban érzékelteti a problémát, mint maga az UEFA-beadvány.

Mladić ugyanis nem azért háborús bűnös, mert „egyesek” annak tartják. Jogerős nemzetközi bírósági ítélet állapította meg büntetőjogi felelősségét, többek között az 1995-ös srebrenicai népirtásért.

A két narratíva között így gyakorlatilag nincs közös nevező: ami Srebrenicában az áldozatok megalázása és a népirtásért elítélt katonai vezető kultusza, azt a szerb nacionalista értelmezés történelmi emlékezetként és hazafias kötelességként kezeli.

A Crvena Zvezda és az UEFA egyelőre nem reagált az emlékközpont beadványára, viszont annyit érdemes tudni, hogy a Sportinjo.rs a rezsimhű Informer sportrovatából nőtt ki, és annak sportspecifikus aloldalaként működik, vagyis a teljes szerkesztőségi és tulajdonosi háttér az Informer médiacsoporté. Így már érthető, igaz?

Mladić neve nem most kerül előszhör szóba

A mostani esetnek ugyanis van egy olyan előzménye is, amely a BALK olvasói számára ismerős lehet, a Crvena Zvezda ultráinak, mindenekelőtt a Delije környezetének Mladić-kultusza ugyanis nem korlátozódik a stadionokra.

Áprilisban a BALK arról írt, hogy a többségében magyarok lakta vajdasági Topolyán Mladićot dicsőítő graffiti jelent meg. A felirat mellett ott volt a Delije jelzése is.

Ehhez a képhez fűzte Cservenák azt a bejegyzést, hogy Ratko Mladić háborús bűnös. A jobboldali kisebb felirat Crvena Zvezda ultráira, a Delije szurkolócsoportra utal. A Zvezda a szerb elnökileg támogatott csapat, csak ők lehetnek bajnokok Szerbiában

Ehhez a képhez fűzte Cservenák azt a bejegyzést, hogy Ratko Mladić háborús bűnös. A jobb oldali, kisebb felirat a Crvena Zvezda ultráira, a Delije szurkolócsoportra utal. A Zvezda szerb elnökileg támogatott csapat, csak ők lehetnek bajnokok Szerbiában!

Amikor dr. Cservenák Péter, a topolyai önkormányzat ellenzéki képviselője és a Vajdasági Magyar Plénum alelnöke a Facebookon megjegyezte, hogy „Ratko Mladić háborús bűnös”, a vita hamarosan elhagyta a közösségi médiát.

Valaki Cservenák lakásának ajtajára ugyanis vörös filccel azt írta, hogy „Ratko Mladić heroj” – „Ratko Mladić hős.”

Nem ez volt az első hasonló eset Vajdaságban. A BALK korábban Szabadkán és Zomborban is dokumentált Mladićot dicsőítő feliratokat, amelyeknél ugyancsak megjelentek a Crvena Zvezda szurkolói környezetére utaló jelzések.

Ez azért érdekes a mostani UEFA-ügy szempontjából, mert ugyanaz a politikai jelenség bukkan fel a vajdasági falakon és egy európai kupamérkőzés lelátóján a Crvena Zvezda szurkolóinak kivitelezésében.

A srebrenicai beadvány most ehhez tesz hozzá egy új dimenziót: azt állítja, hogy amikor a klub maga is terjeszti a képeket, akkor már nem lehet mindent az ultrákra hárítani.

A lelátótól a politikáig

A Crvena Zvezda szurkolói kultúrája és a szerb politika kapcsolata egyébként sem tegnap kezdődött.

Aleksandar Vučić szerb elnök maga is beszélt korábbi futballszurkolói kötődéséről, a Zvezda pedig a mai Szerbiában jóval több egyszerű sportegyesületnél. A klub és különösen ultraközösségének politikai, nacionalista, alvilági és utcai jelenléte ugyanis rendszeresen túllépi a futball határait.

A Mladić-graffitik ebből a szempontból sem egyszerű falfirkák. A háborús múlt egy meghatározott értelmezését tartják folyamatosan jelen a köztereken.

A topolyai történet különösen beszédes volt. Ott egy magyar nemzetiségű helyi politikus ajtajáig jutott el az üzenet pusztán azért, mert kimondta azt, amit a hágai ítélet jogilag már régen rögzített.

Most ugyanez a kultusz elhagyta a vajdasági utcákról, és egy UEFA-mérkőzésen került európai reflektorfénybe.

A Srebrenicai Emlékközpont ezért szeretné most elérni, hogy ennek ezúttal ne csak pénzbüntetés vagy néhány zárt kapus mérkőzés legyen a következménye, hanem kizárás.

Hogy az UEFA valóban eljut-e idáig, az már egészen más kérdés. A végleges kizárás rendkívül súlyos és eddig példátlan szankció lenne, és egyelőre csak a Srebrenicai Emlékközpont követeléséről beszélünk, nem UEFA-döntésről.

A Crvena Zvezda mindenesetre a pályán már tett azért, hogy megkímélje az európai szövetséget a nehéz döntések egy részétől: Plzeňben ugyanis 5–1-re kikapott, és kiesett az Európa-ligából.

Ha a Zvezda ilyen rosszul játszik tovább, talán kitiltásra sem lesz szükség, a belgrádi csapat ugyanis önerőből is képes lesz arra, hogy egyik európai ligába se jusson be.

English version: A cikk angol nyelvű változata itt olvasható:
Calls for Red Star Belgrade to Be Banned from All European Competitions.
BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap