A hangágyútól a polgárháborúig: új szinten az őrület

Vučić, a golyófogó ember: a rezsim már nem védekezik, hanem visszatámad

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

A szerb politikát figyelve időnként nehéz eldönteni, hogy az ember egy kormányzati sajtótájékoztatót vagy egy összeesküvés-elméleteket gyártó YouTube-csatornát néz-e. Az elmúlt napokban azonban sikerült új szintre emelni a műfajt. Ana Brnabić házelnök szerint ugyanis a 2025. március 15-i belgrádi diáktüntetésen állítólag használt „hangágyú” körüli ügy valójában nem egyszerű politikai manipuláció volt, hanem egy hónapokon át előkészített terv Aleksandar Vučić meggyilkolására és egy szerbiai polgárháború kirobbantására.

A történet előzménye ismert. A 2025. március 15-i belgrádi diáktüntetésen a 15 perces néma megemlékezés alatt egy különös hanghatás és az azt követő pánik miatt tömegek mozdultak meg egyszerre. Több résztvevő azt állította, hogy valamilyen hangfegyvert vagy úgynevezett hangágyút vetettek be ellenük.

A hatalom ezt kezdettől fogva tagadta, a vita azonban soha nem ült el teljesen. Különösen azért nem, mert időközben kiderült, hogy a szerb rendőrség valóban rendelkezik LRAD típusú hangágyúkkal, miközben számos résztvevő később fejfájásról, fülzúgásról és rosszullétről számolt be. Most azonban a történet teljesen új fordulatot vett.

A hangágyútól a polgárháborúig

A belgrádi Felsőbb Ügyészség szerint egy január 22-i hallgatói plénum jegyzőkönyvében olyan bejegyzések találhatók, amelyek alapján felmerülhet, hogy a későbbi „hangágyús incidens” valójában előre megtervezett szimuláció volt, és az egyetemisták „önmagukat hangágyúzták” meg.

Az ügyészség a terrorellenes egységeket is bevonta az ügybe, és négy csoport vizsgálatát helyezte kilátásba. Az első kategóriába a plénum résztvevői tartoznának, a másodikba a tüntetésen a tömeg mozgását koordináló személyek, a harmadikba a közösségi médiában vagy a sajtóban a hangágyú használatáról beszélő személyek, a negyedik kategóriába pedig azok a polgárok kerülhetnek, akik az esemény után orvosi segítséget kértek.

Az ügyészség képviselője szerint „senki sem fogja megúszni”, vagyis az eddig politikai kérdésnek tekinthető ügy jogi csatornába terelődik abban az értelemben, amelyben a jog a megtorlás eszközévé válik.

Az őrület folytatódik

A BALK-on többször figyelmeztettünk arra, hogy az elradikalizálódó Ana Brnabić parlamenti elnök újabbnál újabb csúcsokat hódít meg, és ma már olyan retorikai fordulatokkal él, amelyek korábban inkább a Szerb Radikális Párt veteránjaira voltak jellemzők: a házelnök azonban egészen addig tökéletesítette saját narratíváját – no jó, nem saját -, hogy már Vojislav Šešelj csetnikvajda is tanulhatna tőle.

Szerbiában egyre gyakrabban esik szó az alvilág közötti kapcsolatokról, és ennek ellensúlyozására a szerb rezsim elővette a tavaly márciusi hangágyú-ügyet, amelynek Ana Brnabić szerb házelnök „lett az arca”, aki szerint a hangágyús támadás kezdettől fogva tudatos konstrukció volt a kormányzat különösképpen pedig a szerb elnök ellen.

Kapcsolódó cikk

A HANGÁGYÚ-ESET: Rettegés egy baljós, ismeretlen erőtől

A szerb házelnök valami olyasmit állított, hogy a diákok valójában önmagukat hangágyúzták meg, az egész akció célja pedig Szerbia és Aleksandar Vučić démonizálása, vagyis lejáratása volt otthon és külföldön egyaránt. Érvelése szerint az ellenzék és a diákmozgalom azért találta ki a történetet, mert a szerb államfő eredményeit nem tudták túlszárnyalni.

Brnabić szerint az emberek azonban továbbra is hittek Vučićnak az új utak, vasutak, gyárak, klinikai központok, valamint a béremelések és nyugdíjemelések miatt, ezért – állítása szerint – ellenfelei kénytelenek voltak a kommunikáció szintjén a legaljasabb módon támadni az elnököt.

„Ez volt az egyetlen módja annak, hogy azt üzenjék az embereknek: az eredmények nem számítanak, ha egy ilyen gazember vezeti az országot. Nem számítanak az utak és a vasutak, nem számítanak a bérek és a nyugdíjak, nem számítanak a klinikai központok és a tudományos-technológiai parkok – semmi sem számít, amikor egy szörnyeteg és gyilkos vezeti az országunkat” – mondta Brnabić, aki szerint ez a „szörnyeteg” és „gyilkos” minden pillanatban tüntetőket is védte, akkor is, amikor nem tartották be a törvényeket, akkor is, amikor zaklatták az embereket, és akkor is, amikor iskolákat és egyetemeket vontak blokád alá.

Ana Brnabić válthatja – akár átmenetileg is – Vučićot az elnöki pozícióban (Forrás: Vreme)

A házelnök logikája szerint a hangágyú történetének egyetlen célja az volt, hogy Vučićot „szörnyetegként” mutassák be, innen pedig már csak egy lépés volt a következtetés, miszerint a valódi cél az elnök és családja elleni gyilkosság, valamint a polgárháború kirobbantása lett volna Szerbiában.

Az utóbbi években a szerb rezsim ezzel az elborzasztó narratívával jónéhányszor vezette félre a szerbiai és a nemzetközi sajtót, amivel mára már annyira nevetségessé vált, hogy valószínűleg akkor sem hinnének neki, ha netalán most igazat mondana, ennyi hazudozás közepette ugyanis az igazság csírái nem igen tudnak gyökeret verni.

A szerb politikai színtéren az elmúlt évtizedekben sok erős kijelentés hangzott el és még erősebb esemény történt, de még ebben a mezőnyben is figyelemre méltó teljesítmény másfél év alatt eljutni egy állítólagos hangfegyvertől a polgárháborúig és az elnök elleni merényletig, de a belgrádi „radikálisan haladó” kormányzat ebben tényleg világcsúcsot döntöget.

Amikor a terrorizmus is szóba kerül

A történetet tovább fényezte Nenad Vujić szerbiai igazságügyi miniszter, aki mostanában az igazságügyi reformokkal kapcsolatban már „nagyot ment”, most pedig hangsúlyozta, hogy a bűncselekmény minősítése ugyan az ügyészség feladata, de az ő személyes véleménye szerinte a hangágyú ügyben a terrorizmus bizonyos elemei is felmerülhetnek.

Indoklása szerint terrorizmusról akkor is lehet beszélni, amikor egy akció következtében a polgárok elveszítik bizalmukat az állami intézményekben és általános bizonytalanságérzet alakul ki.

A kijelentés azért különösen jelentős, mert ezzel a diákmozgalommal kapcsolatos ügy immár nem egyszerű rendészeti vagy politikai kérdésként, hanem potenciális nemzetbiztonsági problémaként jelenik meg a kormányzati kommunikációban, és azonnal felmerül a kérdés, hogy ilyen vádakkal kit akar a rezsim a vádlottak padjára ültetni?

A legnagyobb visszhangot valószínűleg az váltotta ki, hogy az ügyészség nem csupán a plénumok résztvevőinek felelősségét vizsgálja. Az elhangzott nyilatkozatok alapján akár azok is célkeresztbe kerülhetnek, akik a közösségi médiában a hangágyú használatáról írtak, vagy akik később orvosi vizsgálatra jelentkeztek az egészségügyi következmények miatt.

Ez utóbbi pedig különösen érzékeny pont. A kritikusok szerint ezzel ugyanis a szerb hatóságok nemcsak az állítólagos szervezőket, hanem az esemény sértettjeit vagy tanúit is vizsgálat alá vonhatják, csak azért mert minden kétséget kizáróan részt vettek az ellenzéki megmozduláson, ezért jó emberek már aligha lehetnek, és megérdemlik a sorsukat.

Amikor a propaganda nem szégyelli magát

A történet médiapolitikai megvilágítást is kapott. A közszolgálati médiát gyakran bíráló BIRODI civil szervezet (Biro za društvena istraživanja, Társadalomkutatási Iroda) szerint a szerb állami televízió egyik műsora megsérthette a médiaszolgáltatókra vonatkozó szabályokat, mert kizárólag a kormányzati narratívát erősítő szereplőket kérdezett az üggyel kapcsolatban.

A szervezet szerint az adásban a blokádban részt vevő diákokat sértő és megbélyegző jelzőkkel illették, miközben gyakorlatilag kész tényként kezeltek olyan súlyos vádakat, amelyek ügyében semmilyen bírósági döntés nem született.

A BIRODI ezért a médiaszabályozó hatóság vizsgálatát sürgeti, ami viszont elég álságos hozzáállás, mert Szerbiában köztudomású, hogy már hosszú ideje nem működik a médiatanács, amiben a VMSZ-nek is van kanala.

A BIRODI azonban a rúd elé szaladt, mert a java még csak ezután következett. Az Informer, a Pink és a Prva Televízió ugyanis szombaton délután közös műsort sugárzott az üggyel kapcsolatban, amelyben a résztvevők már kész tényként beszéltek arról, hogy a hangágyús támadás egy előre megszervezett összeesküvés volt Aleksandar Vučić politikai megsemmisítésére, sőt meggyilkolására.

A műsor hivatalos narratívája szerint a diákok és támogatóik nem egyszerűen hazudtak, hanem tudatosan olyan folyamatot indítottak el, amelynek végső célja egy véres belgrádi polgárháború kirobbantása lett volna.

A szereposztás sem okozott meglepetést. A stúdióban ott ült Vojislav Šešelj, a szerb radikálisok örökös vajdája, Dragan J. Vučićević, az Informer főszerkesztője, aki Aleksandar Vučić kedvenc újságírója, valamint a rezsim médiavilágának több ismert szereplője.

A kis kedvencnek számító Dragan J. Vučićević szerint a „hangágyú-akciót” az egyetemisták hónapokon keresztül készítették elő. A főszerkesztő úgy érvelt, hogy a „zvučni top”, vagyis hangágyús megoldást nem véletlenül választották, mert ezáltal lehetett Aleksandar Vučićot úgy beállítani, mint aki saját népére támad.

Érvelése szerint a tüntetések rendfenntartói tudatosan idéztek elő pánikot, amikor egy adott pillanatban levették láthatósági mellényüket és futni kezdtek, ezzel mesterségesen gerjesztve a tömeghisztériát. A rezsimhez közeli médiumok azóta is ezt a felvételt mutogatják bizonyítékként arra, hogy az egész történet megrendezett politikai akció volt.

A műsor leginkább figyelemre méltó pillanata mégsem ez volt. Vojislav Šešelj csetnikvajda ugyanis ismét elővette régi kedvenc témáját, az Aleksandar Vučić meggyilkolására vonatkozó állítást, amellyel korábban végrehajtóként montenegrói politikusokat és bűnözőket hozott összefüggésbe, most csak cserélni kellett az alanyt. A radikális politikus szerint továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy különböző bűnözői csoportok merényletet kövessenek el a szerb elnök ellen, ezért arra figyelmeztette Vučićot, hogy jobban vigyázzon saját biztonságára.

Šešelj még a 2015-ös srebrenicai incidenshez is visszanyúlt, amikor a szerb miniszterelnököt, aki akkor történetesen éppen Vučić volt, kövekkel dobálták meg az azévi megemlékezésen. A radikális vezér szerint már akkor is egy előre megszervezett gyilkossági kísérlet zajlott, amelyet csak a szerb és a boszniai szerb rendőri biztosítás hiúsított meg. Mellékesen szólva a srebrenicai esettel kapcsolatban a szerb ellenzéki média a mostanában történt tivati szeánszot hozta összefüggésbe 87 szerb verőlegény főszereplésével.

A három televízió által egyszerre sugárzott műsor így végül egy politikai kampány és egy összeesküvés-elméleti maraton furcsa elegyévé vált. Mindez ráadásul úgy történhetett meg, hogy az ügyben továbbra sincs jogerős bírósági döntés, és a tavaly március 15-i események számos részlete sem tisztázódott, de addig nem is számítsunk megnyugtató válaszokra, amig a jelenlegi kormányzat főműsoridős televíziós műsorokat tesz meg a nyomozóhatóság előszobájává.

Nem a tömegbe lőttek, hanem az elnökbe

A történet azonban itt még nem ért véget. A kormányzati médiaműsorba végül maga Aleksandar Vučić is becsatlakozott, aki a rendkívüli televíziós műsor vendégeként arról beszélt, hogy a hangágyú körüli ügy valójában nem ellene irányuló politikai támadás volt, hanem egyenesen „lövés” volt rá és egész családjára.

A szerb elnök rögtön az interjú elején igyekezett megfordítani az egész történetet. „Nem én lőttem az emberekre a tüntetésen, hanem ők lőttek rám” – jelentette ki.

Vučić szerint az elmúlt másfél évben nem egyszerű politikai bírálatok érték, hanem tudatos karaktergyilkossági kampány zajlott ellene. Elmondása szerint ellenfelei korábban már nevezték bűnözőnek, korrupt politikusnak, drogcsempésznek, emberkereskedőnek, megkérdőjelezték származását, családját és hozzátartozóit is célba vették, a hangágyú ügye pedig ennek a folyamatnak a csúcspontja lett.

A szerb elnök szerint az egész konstrukció mögött nem csak belpolitikai ellenfelei állnak, hanem külső erők is, amelyek célja egy „szerb módra gondolkodó Szerbia” szétverése, valamint az ország visszaterelése a 2012 előtti korszakba, amelyet ő általában a hanyatlás és a kudarc időszakaként ír le.

A megszokott recept tehát ezúttal sem változott. Ha a gazdaságban probléma van, külföldi érdekek állnak mögötte. Ha tüntetés tör ki, külföldi érdekek állnak mögötte. Ha pedig valaki megkérdezi, mi történt valójában 2025. március 15-én, akkor már nem szimpla tiltakozásról vagy rendőri intézkedésről van szó, hanem egy nemzetközi összeesküvésről, amelynek végső célpontja maga Aleksandar Vučić.

A műsor talán leginkább figyelemre méltó része mégis az volt, amikor az államfő édesanyját hozta szóba. Elmondása szerint idős anyja sírva fogadta a hangágyú ügyével kapcsolatos legújabb fejleményeket, és közölte vele, hogy másfél év után végre eloltja azt a gyertyát, amelyet fia biztonságáért gyújtott.

Vučić szerint ugyanis nem saját politikai sorsa a legfontosabb kérdés ebben az ügyben, hanem az, amit – megfogalmazása szerint – az ország ellen akartak elkövetni.

A probléma csupán az, hogy miközben széltében-hosszában gyilkossági előkészületről beszélünk, továbbra sem világos, hogy ki akarta megölni az elnököt, mikor akarta megölni, milyen módszerek alapján és milyen bizonyítékok támasztják alá ezt az állítást.

A kormányzati kommunikációban azonban ezek a részletek láthatóan, vagyis „egyáltalán nem láthatóan” másodlagos jelentőségűek. A hangsúly inkább azon van, hogy a hangágyú-vitából egy olyan történet szülessen, amelyben a vádlottak padján nem a hatalom ül, hanem azok, akik tavaly tavasszal az utcára vonultak tüntetni az elnök ellen.

A valódi tét

A hangágyú körüli vita 2025. március 15-e óta nem tud nyugvópontra jutni, és ez a közeljövőben sem történik meg, a szerb rezsim ugyanis az „ellenfelekkel való leszámolás szellemében” egészen új szintre emelte az ügyet.

A hatóságok ugyanis már nem azt vizsgálják, hogy történt-e hangfegyver-használat vagy sem, hanem inkább azzal foglalkoznak, hogy miként lehetne felelősségre vonni azokat a diákokat, aktivistákat, közösségi szereplőket, sőt akár az orvosi segítséget kérő embereket is, akik közvetlen elszenvedői voltak a támadásnak.

Ezzel Szerbia veszélyesen közel kerül ahhoz a politikai logikához, amelyben a tiltakozás nem politikai vélemény, hanem nemzetbiztonsági kockázat, a rendszer bírálata pedig nem demokratikus jog, hanem potenciális bűncselekmény. Ez már nem az a nyelvezet, amely egy uniós tagjelölt országtól elvárható lenne, sokkal inkább emlékeztet azokra a posztszovjet modellekre, ahol a hatalom előbb külföldi ügynököt, aztán államellenes összeesküvőt, végül pedig terroristát lát minden ellenfelében.

Nagyon rossz előjel, hogy a tavaly márciusi tüntetés ügye végül nem a történtek tisztázásáról, hanem a diákok, aktivisták, vagyis a politikai ellenfelek kriminalizálásáról szól, mert ezzel a demokrácia mozgástere a minimálisra szűkül.

Ha pedig az Európai Unió erre legfeljebb egy „Wonder Leyen-féle” udvarias mosollyal és néhány diplomatikus félmondattal reagál, akkor felmerül a kérdés, hogy pontosan mi fér bele az „európai úton haladás” fogalmába, miközben az eddig autokratikus belgrádi rezsim egyre gyorsuló ütemben fordul át totális diktatúrába.