Szerbia
Egy miniszter államellenes tevékenységet vélt felfedezni az ügyészségenMegint kavar a szerb kulturális miniszter, aki nem iszik horvát ásványvizet
Úgy tűnik, Szerbiában végképp megromlott a viszony a hatalom és a függetlenségét mindeddig őrző Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség között. A kulturális miniszter, Nikola Selaković példátlan támadást indított az ügyészség ellen, miután az beidézte őt egy korrupciógyanús ügyben. A vád szerint közvetlen szerepet játszhatott a belgrádi Vezérkar épületének védettségét megszüntető, vélhetően törvénytelen döntés előkészítésében – hogy helyén Jared Kushner, Donald Trump veje építhessen luxusszállót
Úgy tűnik a szerb hatalom mindenáron tönkre akarja tenni a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészséget (TOK), amely viszont nagyon úgy fest, továbbra is függetlenül próbálja (a hatalom szerint külföldi irányítással) végezni a munkáját. Így nem is csoda, hogy egy miniszter úgy vélte, hogy a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészségen “blokádoló, bűnöző gazemberek” dolgoznak az állam ellen.
Megválogatta, hogy hova megy el
A belgrádi Vezérkar épülete kapcsán, amelyről levették a műemlékvédelmi védettséget, s amelynek helyére Donald Trump veje, Jared Kushner szállodát és üzletközpontot építene, az ügyészség vizsgálódni kezdett, s beidézte a művelődési minisztert, Nikola Selakovićot.
A most éppen a művelődési tárcát vezető Selaković tényleges politikai pályáját a Szerb Haladó Pártban (SNS) kezdte, és ott futott be állami, és ezen belül miniszteri pozíciókat töltött be sorozatban. Hivatalosan az SNS „második generációs” politikusai közé tartozik: ami azt jelenti, hogy elvben nincs radikális múltja, ami nem teljesen igaz, de azt nem tüntetik fel az életrajzában.

Selaković és a meztelen igazság (Corax ötlete alapján)
Azt ügyészség által beidézett, nyíltan nacionalista és szélsőséges nézeteket valló haladó politikus – aki nem iszik horvát ásványvizet – nem ment el az ügyészségi meghallgatásra, mert szavai szerint „jobb dolga is akadt”, a rezsimpárti Informer televízióba viszont bement, hogy erről beszéljen.
Az ügyészségen később kétszer is megjelent, de olyan időpontban, amikor nem várták. Kész szappanopera kerekedne ebből, ha végül a gonosz elnyerné méltó büntetését, de ott még egyáltalán nem tartunk, mert az ügy szereplői közül mindenki mást lát gonosznak.
Mit akar az ügyészség Selakovićtól?
Milyen szerepe volt Nikola Selaković kulturális miniszternek abban, hogy a vezérkar épületéről lekerült a védettség, és részt vett-e az ehhez szükséges folyamat előkészítésének törvénytelen felgyorsításában? Ezt szerette volna tőle személyesen megtudni a szervezett bűnözés elleni különleges ügyész.
A miniszter azonban nem hozzá ment be, hanem egy kormánypárti médium stúdiójába, ott pedig kampányt indított az ügyész ellen, akinek a meghívására nem volt hajlandó eleget tenni az idézésnek.
Selaković egyébként rendesen ért ehhez, akkor is nyomja a propagandát, amikor semmi szükség nem lenne rá. Magyarázatot viszont nem adott az ügyészség megkereülésére, csak annyit mondott, hogy „fontosabb dolga akadt”.
A miniszter szerint “amikor a Vezérkar épületéről beszélnek, valamiféle igazságról szóló történetet mesélnek. Miféle igazság? Nincs itt semmiféle lopás, nincs semmiféle rablás, semmilyen visszaélés” – mondta a kulturális miniszter.
A Vezérkar esetében már a nyár elején felmerült a gyanú, hogy a védettséget hamisítással szüntették meg, ezt a Műemlékvédelmi Intézet vezetője tulajdonképpen be is ismerte. A rendelkezésre álló eddigi adatok szerint Selaković nyomást gyakorolt a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet igazgatójára és a Belgrádi Városi Műemlékvédelmi Intézetre.
És természetesen, mint a kulturális tárca vezetője, akinek alá kellett írnia a döntési javaslat továbbküldését a kormány felé, biztosan tudta, hogy a védettséget nem lett volna szabad levenni. Tehát felelőssége valószínűsíthető. De éppen azért hívták be, hogy válaszoljon arra, van-e felelőssége vagy nincs – amit ő atelevízióban tagadott.
A most látott fellépéséből pedig egyértelmű, hogy valamit titkol. Selaković tehát azért gyanúsított, mert Aleksandar Ivanović, a Belgrád Város Kulturális Örökségvédelmi Intézetének megbízott igazgatója vallomásában az ügyészség előtt azt állította: maga Selaković kérte tőle többször is a „javaslat” előkészítését a Vezérkar védettségének megszüntetésére.
„Blokádpárti bűnbanda és aljas söpredék bűnöző”
Selaković azt nyilatkozata, hogy majd akkor megy el az ügyészségre, „amikor tud”.
– Senki sem beszél az ügyészség megszüntetéséről, ők viszont arról beszélnek, hogy meg akarják vonni a képviselői mentelmi jogát. Engem azért hívtak, mert szerintük nekik mindent szabad – méltatlankodott a miniszter, kiforgatva az történteket.
– Azt akarják, hogy ők határozzák meg a politikát. Blokádoló, söpredék, bűnöző banda, mert külső utasítások alapján akarnak politizálni azok érdekében, akik az utcán, választásokon kívül akarják leváltani a hatalmat – mondta az Informernek az ügyészség tagjairól Selaković.
Az ügyészség már hetek óta példátlan politikai nyomásnak és célzott támadásoknak van kitéve a hatalom legmagasabb szintjéről.
– Ott van a szervezett bűnözés elleni ügyész, aki mindegyikük főnöke: Mladen Nenadić. És kivel van? A blokádista, egyetemi söpredékkel, az úgynevezett Vladan Đokićtyal (a Belgrádi Egyetem rektora – a szerk.megj.) – mondta a kulturális miniszter, majd a pártsajtóban az üzentgetést ugyanebben a hangnemben folytatatta.
– A tárgyban eljáró ügyészi tanácsadó egy bizonyos Rade Bajić. Nézzék meg, hol van… hol tartózkodik… – amire az Informer munkatársa adta alá a lovat, hogy a blokádokon…
Megjelent, amikor senki sem várta – kétszer is
A miniszter végül csak elment az ügyészségre, és először vitte magával az Informer operatőrét is, majd másnap, december 2-án délután ismét bement az ügyészségre is, akkor is hívás nélkül gondolt megjelenni a meghallgatáson.
– Most szépen megnézem, hogy itt vannak-e azok a csodás, nagy ügyészek, akik a bűnözéssel foglalkoznak. A blokádista–ügyészi banda, amely elszakadt az államtól, az alkotmánytól és a törvényektől – mondta a miniszter az ügyészség épülete előtt.
Végül november 28-a helyett Selaković kedden, először december 2-án 16 óra előtt jelent meg az ügyészségen, ahol viszont azt mondták neki, nincs, aki meghallgassa, lejárt a munkaidő.

Munkaidő után ment be az ügyészségre, miután előállítási parancsot adtak ki ellene (Forrás: Screenshot, X platform)
Minderre azt követően került sor, hogy a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség kedden utasítást adott a rendőrség különleges egységének, hogy a „kulturális minisztert gyanúsítottként állítsák elő meghallgatásra, tekintettel arra, hogy ennek törvényi feltételei fennállnak, mert a korábban megjelölt időpontban nem jelent meg, távollétét pedig nem igazolta”.
Szerdán, december 3-án Selaković miniszter megint próbálkozott, ezúttal párttársa, a haladók állandó ügyvédje, Vladimir Đukanović kíséretében, de mivel akkor jelent meg, amikor nem volt előre megbeszélt időpontja, ismét “hazaküldték”. A szerb sajtó úgy értesült, a meghallgatás időpontja december negyedikén lesz, 17 órakor.
Cirkuszi előadás – az érintethetetlenek részéről
Jovan Rajić ügyvéd az N1-nek kommentálva a jogi végzetséggel rendelekző Nikola Selaković kulturális miniszter munkaidő utáni ügyészségi megjelenését, megjegyezve, hogy „annak a cirkusznak voltunk tanúi”, amelyet az előző két napban láthattunk a médiában.
Rajić szerint Aleksandar Vučić szerb elnök Selakovićon keresztül üzen az ügyészségnek: „ő és az emberei érinthetetlenek, és nem áll szándékukban alávetni magukat sem a törvényeknek, sem az intézményeknek”.
Rajić úgy véli, hogy Selaković „Vučić utasítása nélkül nem rendezte volna meg ezt a cirkuszt”.
Az ügyvéd szerint Selaković azt állítja, hogy “az ügyészek a blokádolók, hogy ez egy szervezett bűnözői csoport, és hogy ő nem engedi meg, hogy ezek az emberek Szerbia ellen dolgozzanak”.
– Ki dolgozik Szerbia ellen? – tette fel a kérdést Rajić.
– Azért hívták be, mert súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, miután tiltott befolyást gyakorolt egy olyan intézményre, amely egy védett kulturális érték védettségének megszüntetésében illetékes – szögezte le az ügyvéd.
Rajić azt mondta, hogy „Vučić azért lép fel így, mert tudja, ha egyvalaki elbukik, akkor az egész kártyavár összedől – vagyis az első maga után húzza a többieket. Selaković pedig éppen olyasvalakinek tűnik, aki elsőként kezdhetne el “énekelni” – értékelte Rajić.
– Mindenki egyenlő a törvény előtt. Ez esetleg nem tetszhet annak, aki hatalmon van, de tiszteletben kell tartani azt az intézményt, amely illetékes a bűncselekményt elkövető személy büntetőjogi felelősségre vonására – még akkor is, ha az illető miniszter poszton van – magyarázza Lidija Komlen Nikolić a Szerbiai Ügyészek Egyesületétől.
A hatalom napok óta mindent megtesz azért, hogy ellenőrzése alá vonja éppen azt az intézményt, amely a hatalmi csúcsokon lévő személyek ellen folytatna büntetőeljárásokat – részben a Vezérkar, részben pedig az újvidéki vasútállomáson történt tragédia miatt, erre már hetekkel ezelőtt is utaltunk.
Viktor Gostiljac ügyvéd szerint ez egy elsőrendű politikai botrány, amely egy ország legitim politikai és jogi rendszerének végét jelzi. Gostiljac gondolja, óriási jelentősége van annak, milyen lesz a kimenetele ennek a törvényes szervek és egy gyanúsított közötti konfliktusnak, mert ha az efféle magatartás tolerálhatóvá válik, akkor megszűnik a jogrend, amely által mindenki egyenlő a törvény előtt.
