Connect with us

Szerbia

Mégsem történt fizikai támadás a kulturális miniszter ellen

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A szerb kulturális minisztert állítólag fizikai támadás érte, de egy, az ellenzéki Danas napilap által megszerzett dokumentum ezt nem támasztják alá. A hatóságok szerint csak fenyegető szavak hangzottak el, Selaković azonban továbbra is kitart a támadás verziója mellett, ami politikai játszmának tűnik

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Nikola Selaković kulturális miniszter ma reggel már ragtapasszal az orrán jelent meg a Happy televízióban, az első tévészereplés alkalmával a szerb állami televízióban még nem volt "leragasztva"
Nikola Selaković kulturális miniszter ma reggel már ragtapasszal az orrán jelent meg a Happy televízióban, az első tévészereplés alkalmával a szerb állami televízióban még nem volt "leragasztva" (Forrás: Screenshot)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Mégsem érte fizikai támadás Nikola Selaković kulturális minisztert, ahogyan azt a bulvárlapok, maga Selaković és a szerb elnök is állította – tudta meg az ellenzéki Danas napilap, amely hozzájutott az elkövetőre vonatkozó fogvatartási határozathoz. A dokumentumban egy szó sem esik arról, hogy Nikola Selaković minisztert fizikailag bántalmazták volna.

A dokumentumban az áll, hogy Milan Tavčar bűncselekményt, konkrétan a közbiztonság veszélyeztetését követte el azzal, hogy „2025. március 7-én, 21:35 körül Belgrádban, a Gružanska és a Vojislav Ilić utca sarkán találkozott Selaković miniszterrel, és minden ok és indok nélkül sértő és fenyegető tartalmú szavakat intézett hozzá.”


A határozat egyik szokatlan eleme az is, hogy nem részletezi, pontosan milyen szavakat használt az elkövető, amelyekkel állítólag veszélyeztette Selaković biztonságát.

Tavčar fogva tartását a bűnügyi rendőrség (UKP) azzal indokolta, hogy fennáll a bűncselekmény megismétlésének, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye.

A Nikola Selakovićra állítólag rátámadó Milan Tavčar fogva tartási határozata

A Nikola Selakovićra állítólag rátámadó Milan Tavčar fogva tartási határozata

​Milan Tavčar egyébként egy 40 éves szerbiai pénzügyi szakember, aki állítólag a Shoppster Szerbia és Shoppster Szlovénia pénzügyi menedzsereként dolgozik az United Group vállalatcsoporton belül, amely a szerbiai ellenzéki televíziók működtetője. A Shoppster szerint Tavčar tavaly ősszel óta nem áll az alkalmazásukban.

A miniszter ragaszkodik a maga verziójához

A kulturális miniszter bántalmazását Aleksandar Vučić elnök jelentette be, amikor az elnöki palota körül sátorozó kvázi egyetemistáit magasztalta az Instagramon. Maga Selaković csak később nyilatkozott az esetről a szerbiai televízióban (RTS), ahol azt állította, hogy egy ismeretlen személy megütötte a bal szeme alatt, miközben őt és a Szerb Haladó Pártot szidalmazta.

– Egy ismeretlen személy hátulról megtámadott, éppen a lakásomból indultam el, hogy meglátogassam a szüleimet, este fél tíz körül. Amikor megfordultam, hogy beszéljek vele, megütött és elszaladt. A fejemet érte az ütés, az orrom bal oldalán

– nyilatkozta a késő esti családlátogatásba induló Selaković, aki ugyan megmutatta, hogy hol érte az ütés, de ütésnyomokat nemigen lehetett látni, mert a kamera a másik oldalról vette az interjút.

A fogva tartási dokumentumot egyébként Bojana Otović Pjanović rendőrőrnagy írta alá, aki korábban a kétéves Danka Ilić eltűnésének ügyében vált ismertté, amikor az UKP vezetőjével, Ninoslav Cmolićtyal együtt többször is megjelent a médiában, amitől nem lettünk sokkal okosabbak.

A konspirálásban első ligásnak számító Ivica Dačić belügyminiszter a rezsimhű és országos frekvenciával rendelkező Prva TV-ben azt mondta, hogy Selaković vérző orral érkezett a rendőrségre, ahol arról nyilatkozott, hogy megtámadták.

Közben a Pink Televízióhoz hasonló rezsimhűségéről ismert – és szintén országos frekvenciával rendelkező – Happy Televízióban feltűnő Selaković most azt állította, hogy az ellenzék egy része már bebizonyította: az erőszak az egyetlen politikai eszköze.

Szerinte az elmúlt hónapok eseményei felvezetést jelentenek a március 15-re meghirdetett tüntetéshez, amelyen az ellenzék a hatalmat szeretné megkaparintani, függetlenül a nép többségi akaratától.

Ugyanakkor szembetűnő, hogy a szerb kormányzat – élén Vučić elnökkel – abba az irányba viszi el a közbeszédet, hogy erőszakba torkollik a március 15-i belgrádi ellenzéki nagygyűlés – és Selaković maga is csatlakozott ehhez a kórushoz.

A szerb kulturális miniszter – aki Vučić egyik legszolgalelkűbb és legtehetségtelenebb követője – ​szintén radikális szerzemény. 2001-től 2008-ig a Szerb Radikális Párt (SRS) tagja volt, majd 2008-ban csatlakozott a Szerb Haladó Párthoz (SNS), amelynek alapító tagja, ami arra utalhat, hogy korábban Tomislav Nikolić köréhez tartozott.

Azzal kapcsolatban, hogy a Danas szerint őt nem érte fizikai támadás, és hogy mondvacsinált ügyről van szó, Selaković kijelentette, hogy az „állam teljesíti a feladatát”, és hogy biztonsági kamerák is léteznek, illetve esetleg tanúk is lehetnek.

– Valószínűleg valaki látta is az esetet. Mit gondolnak, hogyan találták meg azt az embert?

– tette hozzá Selaković, aki a jelek szerint egy hatalmi színjátékba keveredett, ahol annak az áldozatnak a szerepét kell eljátszania, akit a sötét éjszakában egy ismeretlen „pofán kap”, miközben azzal fenyegetőzik, hogy karóba hányja a Szerb Haladó Pártot – legalábbis a miniszter elmondása alapján.

A kulturális miniszter a televízióban mesélte el, hogy mi történt

A kulturális miniszter először az állami televízióban mesélte el, hogy mi történt (vagy mi nem történt) vele, itt még nincs tapasz az orrán!

A megverését kétségbe vonó sajtóval kapcsolatban „goebbelsi módszerekről” beszélő miniszter szerint nem az a legfontosabb, hogy őt megtámadták, hanem az, hogy az ellenzék erőszakos viselkedése csúcspontjára ért, amivel bebizonyították, hogy készek brutális erőszakot alkalmazni, elsősorban a nőkkel szemben. Példaként a szerb parlamentben történt incidenseket hozta fel, ahol egy nyolc hónapos terhes képviselőnő is támadás áldozata lett.

Selaković kijelentette, hogy nem rendelkezik elegendő információval arról, mi várható szombaton, de bízik az államfő és más kormányzati vezetők szavaiban.

Szerinte azok, akik a demokráciáról és az erőszak elleni harcról beszélnek, valójában ők maguk alkalmazzák a legrosszabb erőszakot, és ellenzik a demokráciát, a választásokat, a népszavazásokat. Nem fogadják el a többségi akaratot, és hatalomátadást követelnek.

Hozzátette, hogy az ellenzék az intézményrendszerért való harcot az intézmények blokádjával próbálja megvalósítani, mert szerinte 25 évvel ezelőtt, 2000 októberében ez már egyszer sikerült nekik.

Akkor azonban – mondta – teljesen más körülmények uralkodtak, hiszen egy évtizedes gazdasági szankciók, polgárháborúk és NATO-bombázás után az ország atmoszférája kedvezett ennek.

Selaković szerint most viszont nincs gazdasági blokád, van viszont egy gyorsan fejlődő Szerbia, amelyet ezzel a viselkedéssel próbálnak aláásni.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap