Szerbia
Tektonikus átrendeződés lesz a szerbiai médiapiacon
Végük a független hangoknak? A United Group átalakulásával Szerbiában a független újságírás jövője is elbukhat. Van azonban ennek a helyzetnek tanulsága a közönség számára is: végre ugyanis meg kellene tanulnia fizetni a korrekt tájékoztatásért! Vásároljon újságot, fizessen elő, támogassa adománnyal a szerkesztőségeket, támogassa a tisztességes újságírást. Vagy olvassa azt, amit lenyomnak a torkán!
Stratégiai változásokat jelentett be a BC Partners nemzetközi befektetési vállalat, amely a délkelet-európai térség vezető távközlési és médiacégének, a United Groupnak a többségi tulajdonosa, ami után előbb vagy utóbb befellegzik a szerb vezetést keményen bíráló Nova és N1 televíziónak, valamint a Nova és a Danas hírportálnak/napilapnak, és a Radar portálnak/hetilapnak, így Szerbiában ezentúl Vučić lesz az egyedüli főszerkesztő.
A BC Partners a továbbiakban már nem akar a Balkánra koncentrálni, ezért az Európai Unió piacaira történő összpontosítás jegyében változásokat jelentett be a United Group legfelsőbb vezetésében. Távozik a cég éléről Dragan Šolak alapító és Victoriya Boklag vezérigazgató; helyüket vezérigazgatóként Stan Miller, vezérigazgató-helyettesként pedig Libor Vončina veszi át.
A hivatalos közlemény szerint mindketten évtizedes iparági tapasztalattal rendelkeznek az európai távközlési és médiaszektorban.
A hivatalos bejelentés
A két eddigi vezető távozását/leváltását követően a délkelet-európai térség vezető távközlési és médiavállalata, a United Group (UG) bejelentette, hogy Stan Millert nevezte ki vezérigazgatónak, míg Libor Vončina vezérigazgató-helyettesi pozíciót kapott.
A Yahoo!Finance jelentése szerint a kinevezések az UG stratégiai fókuszváltását tükrözik, amely az Európai Unió piacaira összpontosít, miután 2025 elején sikeresen értékesítette az unión kívüli távközlési érdekeltségeit.
Ezek közé tartozik az SBB eladása az E&PPF konzorciumnak, valamint a Net TV Plus és a Nyugat-Balkánra vonatkozó sportközvetítési jogok értékesítése a (szerb kormányközeli) Telekom Srbijának.
Az ügyletek együttes értéke elérte az 1,5 milliárd eurót, amely a vállalat stratégiai értékét tükrözi.
A United Group jelenleg több mint 40 millió ügyfelet szolgál ki, körülbelül 3 milliárd eurós bevételt és mintegy 1 milliárd eurós működési eredményt (EBITDAaL) realizálva főbb uniós piaci tevékenységeiből, ami a szolgáltatásai méretét és erejét jelzi.
Ők veszik át a kormányrudat
A hivatalos közlemény szerint a United Group új vezérigazgatója Stan Miller lesz, aki több mint 30 éves tapasztalattal rendelkező, elismert iparági szakember, és ebben a minőségében sikeresen ért el növekedést a gyorsan változó és konszolidálódó európai távközlési és médiaszektorban.
Miller korábban vezető pozíciókat töltött be, például a KPN Mobile vezérigazgatójaként és a Royal KPN igazgatótanácsának tagjaként, valamint jelentős értékteremtés fűződik nevéhez számos európai és nemzetközi piacon működő vállalatnál.
Kapcsolódó cikk
A brit BC Partners kivonul a szerbiai ellenzéki médiából, amely arab kézbe mehet át(?)
Libor Vončina, akit vezérigazgató-helyettesnek neveztek ki, több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik a távközlés területén. Korábban a Telecom Slovenia, a KPN Mobile International és a Sunrise Communications vezérigazgatója volt, utóbbi esetében sikeresen irányította a vállalatot a svájci tőzsdén történő bevezetéséig.
Nikosz Sztatopulosz, a BC Partners görög származású európai elnöke a távozókról úgy nyilatkozott, hogy „hatéves együttműködésük során a United Grouppal, Dragannal és csapatával közösen megnégyszerezték a vállalat méretét, és a céget regionális szereplőből egy erőteljes uniós piaci jelenléttel rendelkező vállalattá fejlesztették fel.
Az EU-n kívüli „tartozékok” stratégiai értékesítését követően az UG mára már egy olyan vezető pozíciót betöltő szolgáltató lett a gyorsan növekvő EU-piacokon, ahol konvergens mobil- és vezetékes távközlési szolgáltatásokat kínál, és ahol az iparági átlagot meghaladó növekedési és konszolidációs potenciálra törekszik.
„Stan és Libor személyében olyan tapasztalt vezetők irányítják majd az UG-t, akik már bizonyították képességeiket az európai távközlési vállalatok növekedésének előmozdításában. Köszönjük Dragannak és Victoryának az eddigi munkájukat a vállalat felépítésében, és sok sikert kívánunk nekik a jövőben” – mondta a BC Partners elnöke.
Nyolc országban van jelen
A United Group nyolc országban van jelen, és több mint 15 000 embert foglalkoztat.
A távközlési ágazatban több mint 5,42 millió háztartás és több mint 7,65 millió mobil-előfizető részesül Délkelet-Európa legnagyobb FTTH (Fiber to the Home) hálózatából, a United Group 5G-hálózatába történő intenzív beruházásokból, valamint a legkorszerűbb vezetékes és mobil összeköttetésekből.
Médiaágazata, a United Media lenyűgöző televíziós tartalmakat gyárt és terjeszt, jelentős sport-, hír- és szórakoztató formátumokkal, és piacvezető ingyenes csatornáin keresztül 40 millió embert ér el, amit a fizetős csatornák portfóliója egészít ki.
A United Media jelenleg évente több mint 40 ezer órányi eredeti helyi tartalom előállítására képes, és 60 TV-csatornát, 40 megbízható internetes hírportált, több mint 10 nyomtatott kiadványt és rádióállomást üzemeltet. Az Arena Sport monopóliumot élvez a televíziós sportközvetítések terén szinte az egész Balkánon.
Szerbiában a csoporthoz tartozik az N1 és a Nova S televízió, a Nova és a Danas napilap és hírportál, valamint a Radar portál és hetilap.
Az N1 és a Nova S kábeltelevíziók korábban szerződést kötöttek az SBB kábelhálózati szolgáltatóval a sugárzásról és az előfizetőnkénti díjazásról. Ez a szerződés továbbra is érvényben van, annak ellenére, hogy az egykor testvérvállalatnak számító SBB-t időközben eladták.
Nyílt levél Ursulának
A szerbiai médiára rátenyerelő Alekszandar Vučić elnök legnagyobb (média)ellenségének Dragan Šolakot és az általa vezetett United Mediát tartotta; alig múlt el sajtótájékoztató, hogy ne gyalázta volna őt, és a kormánypárti térfélen gúnyosan csak Šolak-médiának nevezett televíziókat és kiadványokat, mindenekelőtt az N1-et.
Ezért nem véletlen, hogy Dragan Šolak távozását/leváltását követően a United Media balkáni szerkesztői az európai közvéleményhez fordultak, szerintük ugyanis a személycseréket követően veszélybe kerülhet a független újságírás a Balkánon, ami különösen drámai helyzetet teremthet Szerbiában, ahol a végsőkig kiéleződtek az ellentétek a belgrádi kormány ellenséges viszonyulása miatt.

Leváltották Dragan Šolakot a United Group éléről, a szerb elnöknek ezentúl hiányérzete lehet, mert nem lesz kit okolni a kudarcokért (Forrás: Internet)
A United Group munkatársait hétfő este értesítették arról, hogy a két vezetőt Stan Miller és Libor Vončina váltja a vezérigazgatói, illetve helyettesi posztokon. A belső körlevél szerint „minden a megszokott rendben zajlik tovább” a cégcsoport piacain.
A helyzetet azonban komoly aggodalommal fogadták a United Media alá tartozó médiumok – köztük az N1, Nova.rs, Danas és a montenegrói Vijesti –, amelyek szerkesztői nyílt levelet küldtek többek között Ursula von der Leyennek, az Európai Parlamentnek, valamint a Riporterek Határok Nélkülnek és az Európai Újságírók Szövetségének.
A „Felhívás a független újságírás védelmére Délkelet-Európában” című dokumentumban a szerkesztők arra figyelmeztetnek, hogy a BC Partners többségi részvényesként indoklás nélkül hozott döntése megnyitja az utat a politikai nyomásgyakorlás és a szerkesztőségi befolyásolás előtt.
„Šolak úr elkötelezett védelmezője volt a független újságírásnak a Balkánon, és védelmet nyújtott a szerkesztőségeknek az állandó politikai támadások közepette” – olvasható a levélben.
„Aggódunk, hogy az ő és Boklag leváltása lehetőséget teremthet a kormányok és érdekcsoportok befolyásolási kísérleteinek, amelyek ellenségesek a sajtószabadsággal szemben.”
A szerkesztők nyilvános garanciát követelnek a BC Partnerstől az újságírói függetlenség megőrzésére, és azt kérik: ne történjenek olyan személyi döntések, amelyek veszélyeztetnék ezt az alapelvet.
Egyben felszólítják az európai intézményeket, hogy kísérjék figyelemmel az eseményeket, és tegyenek lépéseket az egyik utolsó szabad és professzionális médiaplatform védelme érdekében a régióban.
A felhívás aláírói között szerepelnek a United Media szerkesztői és főszerkesztői, több ország képviseletében – köztük Igor Božić, Tihomir Ladišić, Amir Zukić, Slobodan Georgiev, Dragoljub Petrović, Mihailo Jovović és mások.
Vučić marad az egyedüli főszerkesztő
A United Media dolgozóinak drámai felhívása megmutatja, mi történik, ha a médiát a rezsim és a korporációk irányítják. Szerbiában most ez zajlik. Ha a közönség ezt nem ismeri fel, még sötétebb médiatér fenyeget. Szerbiában például Vučić marad az egyedüli főszerkesztő, akinek eddig Šolak volt a „voodoo babája”, mert vele lehetett igazán riogatni a népet.
A belgrádi Danas azt írja, hogy Dragan Šolak már régen eladta a United Group többségi részesedését, de továbbra is ő vezette a céget – meglehetősen sikeresen. Ez jól látszik abból, hogy csak az SBB kábelhálózati szolgáltató és a sportközvetítési jogok eladásával másfél milliárd eurót kasszíroztak.
A BC Partners számára ez volt a fontos. Ők csak a „pénz nyelvét” értik – hogy olajmezőről, baromfivágóhídról vagy független újságírásról van szó egy balkáni országban, az őket nem érdekli.
Szerbiában a kritikai hang még számos helyen hallható – vannak független heti magazinok, oknyomozó újságírók, helyi médiumok, podcastok, YouTube-műsorok. Van Twitter is. Ám egyik sem ér fel az N1 és a Nova S erejével – amely a United Group/United Media két televízió (volt).
Az igazi probléma (nemcsak Szerbiában), hogy a média előtt két út áll: vagy elfogadja a politikai befolyást, vagy a korporációk pénzügyi játszmáinak zsetonja, és nyomorúságos anyagi helyzetben leledzik. A többi út járhatatlan.

A torzított piac – ahol még a hirdetők is a politikai szelet lesik – ellehetetleníti a független televíziós működést (Forrás: MI)
Kezdetben talán valóban nem változik semmi, ahogy azt a BC Partners állítja, de Šolak menesztése összefüggésben van a szerbiai kivonulással és az uniós piacokra való fókuszálással. A United Group Szlovéniától Görögországig működik, de sehol sem voltak olyan politikai konfliktusai, mint Szerbiában.
Kell ez nekik? Főleg miután a legnagyobb lépést már megtették: eladták az SBB-t, és megszüntették a sportcsatornákat – a cég két aranytojást tojó tyúkját. Így már most Vučić, „Szerbia főszerkesztője”, szinte teljes médiamonopóliumot élvez, miután az ő (formálisan a Telekomhoz tartozó) televíziói eljutnak minden háztartásba.
Milyen média vár a szerbekre?
Valószínű, hogy a két nagy kábelcsatorna tovább működik, amíg a szerződés le nem jár – legfeljebb öt év. Ezután a szerkesztőségek „ajánlatot” kaphatnak: csillapítsák a kritikájukat, működjenek „ésszerű határok” között – és talán életben maradhatnak. Vagy megszűnnek. Így is, úgy is.
Mert biztosra vehető, hogy sok kiváló újságíró és szerkesztő nem fogadja el a kompromisszumokat, a többieket pedig bedarálják.
De milyen lesz akkor a médiatájkép, ha ez a hatalom marad? Teljesen rezsimbarát. Nem lesz hely, ahol tisztességesen lehet dolgozni. A torzított piac – ahol még a hirdetők is a politikai szelet lesik – ellehetetleníti a független televíziós működést.
Ha ez bekövetkezik, a közönség kénytelen lesz az interneten és a maroknyi független portál által tájékozódni. Az N1 és a Nova S méretű, 24/7 működésű csatornák nélkül ez sokkal nehezebb lesz.
Van azonban ennek a helyzetnek tanulsága a közönség számára is: végre ugyanis meg kellene tanulnia fizetni a korrekt tájékoztatásért! Vásároljon újságot, fizessen elő, támogassa adománnyal a szerkesztőségeket, támogassa a tisztességes újságírást. Vagy olvassa azt, amit lenyomnak a torkán!
