Apámat nem láttátok?

De láttuk. Ugye, ugyanarról a személyről beszélünk? Nyurga, hosszú hajú, ősz hajszálai és kissé hajlott háta ellenére kortalannak tűnő öltönyös férfi, huncutul fürkésző, néha meglepődő tekintettel, esetenként félig lecsukott szemmel, és általában nem visel zoknit… Láttuk Faludy Györgyöt. Leghosszabban, legemlékezetesebben 1989-ben, annak az eseménynek valamivel előtte, amikor is Sebestyén Márta Újvidéken elénekelte azt a vészjósló dalt, hogy hidegen fújnak a szelek, azok nem jót jelentenek. Nem oly sokára rá pedig – mintegy startpisztoly dördülésére – elrajtolt a legutóbbi nagy balkáni ess-neki-a-másik-torkának verseny.

A híres költő akkori jelenését Újvidék magyar színházában fényképezőgépével megörökítő Dormán László szerint is akkora volt az érdeklődés, hogy meg kellett ismételni az eredetileg egyszerire és kistermire tervezett fellépést. Legalább egyet a kettő közül a nagyteremben tartani, különben nem fér be a jónép. (– Ó, be szép idők voltak azok, nemde?)

Úgyszintén Dormántól tudjuk – aki gazdag, több időréteget felölelő fotógyűjteménnyel rendelkezik az általa kísért eseményekről –, hogy Faludy újvidéki dupla fellépését egy szál szegedi előzte meg. Már úgyszintén megboldogult, máskülönben Ottlik-szakértő irodalmárunk, Hornyik Miklós ott kérte fel Faludyt az újvidéki keringőre, aki ettől cseppet sem ódzkodott, berzenkedett, idegenkedett, mi van még?

Dormán Lacinak Szegedről is vannak fotói, mert erről sem maradhatott le. (Hornyik mellett a háttérben az egyiken mellesleg ott látható Balkonunk főszerkesztője: személyesen Varga Szilveszter, orra alatt szárnytárogató bajuszával.)

A közönség Szegeden (fotó: Dormán László)

1989. május 8. keltezésű, Újvidékről Faludynak elküldött levelében Hornyik – a beszélgetés vezetője-kérdezője, modernebbül: moderátora – Gyurka Bátyámnak nevezi a címzettet, s tudatja vele, hogy a szerzői estjéről szóló hírt már a Magyar Szó napilap is közölte, miként azt is, hogy az eseményen maga a T. szerző is részt fog venni (tehát nem csupán színészi felolvasásokból és indirekt beszélgetésekből fog állni a dolog, hadd tudja előre a drága érdeklődő!).

Továbbá hogy hány éjszakát foglaltak a kedves Vendégeknek, meg hogy az elszállásolás a Hotel Novi Sad-ban lesz. Aztán írja, hogy érkezésük napján pihenhetnek, majd csak utána lesz a fő akció. Meg írja, hogy találkozott F. Gy. egyik volt recski fogolytársával, bizonyos Gruntsits (Gruncsits?* – e két változatban szerepel a levélben) János bácsival, aki bár súlyos műtéten esett át, mindenképp vágyik a találkozásra. Fogalma sem volt addig a POKOLBÉLI VÍG NAPJAIM (1987) megjelenéséről, ám most már olvassa. És az egésztől nagyon meghatódott.

(Hornyik Miklós teljes, szintén kordokumentum értékű levelét lehetőség szerint mellékeljük, így nem mesélnénk át és szét bővebben.)

Pokolbéli víg napjaim? Legemlékezetesebb útjáról valló híres, eredetileg angol nyelven megjelent regényében (MY HAPPY DAYS IN HELL, 1962), annak fókuszában Faludy a maga kényszerutazásainak egyikéről mesél, amit nyugodtan nevezhetünk ismétlődő, szükség hozta menekülésnek. A szerző hol kissé jobb, hol sokkal rosszabb napjairól szól, amely napoknak szerte a világban fia, Andrew Faludy jóval ritkábban társélvezője, inkább amolyan társszenvedője volt. – András viszonylag rövid, főleg a kilencvenkét éves korában újranősülő apjáéhoz képest nem túl hosszú életének legjelentősebb részét tette ki a hánykolódás, örökre meg is határozva azt.

Balról jobbra: Gruncsics János, Faludy György és Hornyik Miklós (Fotó: Dormán László)

Nos, Faludy György életéről és művéről, műveiről – amiről meg amikről ő Újvidéken is mesélt, méghozzá rendkívül színesen, hajmeresztő szörnyűségeiben is szórakoztatóan, néha nagyokat dobbantva azzal a zoknitlan lábával – nem itt kellene előszörére, széltére és bővére értesülni, mert eléggé szomorú, ha igen. Elég annyi, hogy az 1910-ben Budapesten, zsidó családban született író, költő, műfordító tanulmányait ugyanott, a fasori evangélikus gimnáziumban végezte, később nyugat-európai egyetemeken tanult.

Azt követően, a harmincas évek elején magánkiadásban megjelent Villon-átköltéseivel sikerült tartósan magára vonnia otthon a figyelmet. Nem utolsósorban olyan gondolatokkal, amelyeket másképpen nem lehetett volna közölni. – Ettől a pillanattól kezdve lett szálka a mindenkori hatalom szemében, légyen az akár jobb, vagy bal.

Első ízben a második világháború előtt hagyta el az országot. Párizsba ment, majd Algérián keresztül eljutott az Egyesült Államokig. A háború után hazatért Magyarországra, ahol negyvenkilencben három évre a recski munkatáborba zárták. Ötvenhatban aztán nyugatra menekült ismét. Elsőre Londonban telepedett le, ahol még egy darabig vele volt második felesége, és ahová utóbb befutott otthon hagyott kisfia is, Bandika. – Egy rövid nyitány, az ominózus ’72-es tangeri fejezet után azokról az angliai évekről meg a többiről ír alapvetően fanyar, néha kicsit túl soknak tűnő, de sosem elviselhetetlenül soknak, felismerhetően angolos, itt-ott egyenest Monty Pythonos humorával Faludy András.

Kapcsolódó cikk

A Neptun vihara és más (Kult. tripp-tich. ’24)

Azaz: Andrew Faludy.

Ír a saját pokolbéli víg napjairól. Abban a tavaly megjelent második jav. kiadásában az APÁMAT NEM LÁTTÁTOK?-ban, amely művel eggyel hátrébb már foglalkoztunk.

Azzal, amelyben megfogalmazza sommásan azt is, hogy halálos beteg anyjával és írásba temetkező apjával neki nem maradt más hátra, mint magányosan felnőni.

Vallja életéről junior Faludy, akit aztán a kanadai Torontóba sodort el a sors szeszélyes szele, majd az amerikai Philadelphiába, hogy 1970 szeptemberében sikerüljön visszatérnie Magyarországra. Ahol például meg kellett járnia a Hülye Liftek Minisztériumát, megismerkednie a Hintalóetető Vállalat működésével, meg egyebekkel. Aztán szembesülnie mondjuk azzal, hogy a Hermina utat Május 1-re keresztelték át a Sztálin elvtárs iránt érzett mérhetetlen tiszteletből. Viszont a nyelv otthon a magyar maradt. Istennek hála a magyar, ugyanakkor Andynek azt újra kellett tanulnia. – Tökéletesítgetnie a távolról sem tökéleteset, javítgatnia egészen addig a sclerosis multiplexig, amely viszonylag korán, emlegetett apjához képest mindenképp korán: elvitte.

Történt ez 2010-ben.

Előtte rég visszatelepült Angliába, amely ország iránt egyedül volt képes valódi honvágyat érezni. Egyedül a ködös Albion iránt, ahol utóbb irodalomtanárkodással kereste kenyerét. Magyarország csupán valamiféle egyre tempósabban halványuló, zsugorodó emlék maradt számára.

Emlékek és nyelvtöredékek halmaza, kirakós kocka az egész. Nuzli-Puzli.

Végül szétpukkant buborék.

(Kutya elcsente zokni.)

*Jovan Grunčić vagy magyarul Gruncsics János, semmi „ts”. Rám hagyta az önéletrajzát, amit én átadtam a szülővárosa, Battonya könyvtárának. Tanító volt, 56-ban Battonyán a fölkelők vezére, 1956. szilveszterén szökött át Jugoszláviába, ott lakott Újvidéken a Napló szerk. szemben az első emeleti, utcára néző lakásában. Együtt raboskodott Faludyval Recsken. János bácsinak valami kő ráesett a lábára, összezúzta a lábfejét, végezni akart saját magával, de Faludy tartotta benne a lelket. Háromszor ítélték halálra, nyilasok, kommunisták, szovjetek, de mindig megszökött. Önéletírásának a címe: Az ember, aki látta az Istent. Hát így, írjál, BÚÉK! (Dormán László levele a cikkíróhoz)