Connect with us

Szlovákia

Tíz férfi jelentkezett be a szlovák elnökasszony helyére

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A felmérések szerint a második fordulóban Pellegrini és Korčok között nem lenne 10 százalékpontnyi különbség, de szinte mindenhol Pellegrini vezet egy hajszállal. Nagy esélye van rá, hogy a 2018-as kormányfővé és a 2023-as házelnökké választása után 2024-ben köztársasági elnökké is megválasszák, ami még soha senkinek nem sikerült Szlovákia történetében

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A jelenlegi házelnök és egy volt külügyminiszter a legesélyesebb arra, hogy bejusson a köztársaságielnök-választás második fordulójába. Közöttük kiélezett küzdelem várható, a többi nyolc jelölt inkább csak színesíti a palettát.
Korčok vagy Pellegrini? A jelenlegi házelnök és egy volt külügyminiszter a legesélyesebb arra, hogy bejusson a köztársaságielnök-választás második fordulójába. Közöttük kiélezett küzdelem várható, a többi nyolc jelölt inkább csak színesíti a palettát
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

2024. március 23-án tartják a szlovák köztársaságielnök-választás első fordulóját, amit két héttel később követhet a második, ha egyik jelölt sem szerzi meg a választók több mint felének szavazatát. Ez 1999 óta, mióta közvetlenül választják az államfőket, még senkinek nem sikerült. Az viszont biztos, hogy új ember kerül az elnöki palotába, miután Čaputová még 2023 júniusában bejelentette, hogy nem indul újra, ahogy az is eldőlt, hogy ismét férfi fogja váltani a leköszönő elnökasszonyt. Szlovákiában azok a 40. életévüket betöltő szlovák állampolgárok válhattak jelöltté, akiket vagy 15 parlamenti képviselő, vagy 15 000 állampolgár támogatott. Képviselők segítségével vált jelöltté a legesélyesebb jelölt, Peter Pellegrini házelnök, akit a két nagy kormánypárt, az általa elnökölt Hlas, valamint a Fico vezette Smer támogatott. A parlamenti ellenzékből is kilógó Szlovákia Mozgalom képviselői két jelölt indulását is támogatták: előbb Patrik Dubovský történészét, majd a mozgalom elnökéét, Igor Matovičét. A volt kormányfő 5 perccel a határidő letelte előtt adta le az induláshoz szükséges ívet.

Az ellenzék elnökjelöltje – Korčok

Miután kiderült, hogy Čaputová nem duplázik, a demokratikus erők viszonylag gyorsan dűlőre jutottak, hogy a korábbi németországi, EU-s és USA-i szlovák nagykövetet, korábbi külügyi államtitkárt és minisztert, Ivan Korčokot támogatják.


Többek között a legerősebb ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia és maga Čaputová is beállt mögé, de mivel nem állított jelöltet sem a liberális SaS, amelynek jelöltjeként kormánytag lett, illetve a kereszténydemokrata KDH sem, tulajdonképpen a demokratikus jobbközép erők egyetlen jelöltjének tekinthető.

Megítélésében kritikával szokták emlegetni, hogy államtitkárként funkcionált több Fico által kinevezett miniszter mellett, illetve hogy 2020 után kétszer is lemondott a miniszterségről, egyszer Matovič, majd később Heger kormányában is.

A nagy szomorúság annak volt betudható, hogy Ivan Korcok lemondott a külügyminiszteri posztról

A nagy szomorúság annak volt betudható 2022. szeptember 13-án, hogy Ivan Korčok lemondott a külügyminiszteri posztról (Forrás: X platform, Ivan Korčok)

Korábbi főnökét, Matovičot nyilván bosszantja, hogy a kormányellenes tüntetések mellett a köztársaságielnöki-jelöltség egyeztetéséből is kihagyták, ezért két jelöltet is támogatott a mozgalma.

Dubovský feladata a kereszténydemokrata szavazók megszólítása lehet, míg ő maga kvázi segíteni akar Korčoknak, hogy ne egyedül kelljen vitáznia „a maffiózókkal és a bolondokkal”.

A kormánypártok jelöltje – Pellegrini

A kormányalakítás során már arról beszéltek, hogy Pellegrini egyik koalíciókötési feltétele az volt, hogy a Smer nem indít ellene jelöltet a köztársaságielnöki választáson. Fico be szokta tartani a megállapodásokat, így tett ebben az esetben is.

A harmadik koalíciós partner vezetőjének, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének azonban komoly kifogásai vannak nem csak Pellegrini személyével, de az általa vezetett párt mérsékeltségével is.

Elmondása szerint Ficót tartaná a legjobb államfőjelöltnek, de ha ő nem indul, akkor már csak azért is vállalja a jelöltséget, hogy ne Pellegrini gyűjtse be a kormánypárti szavazatokat. Danko azonban indulásával éppen Pellegrininek segíthet abban, hogy a radikális szavazók ne egy ember mögé álljanak be, és tegyék ezzel kérdésessé a második fordulóba jutását.

Dankon kívül két országosan is ismert rendszerkritikus, illetve szélsőjobboldali jelölt ugyanis hasonló megfontolásból indult el, ráadásul már 2019-ben is komoly szavazatszámot tudhattak magukénak.

Štefan Harabin 5 évvel ezelőtt 14%-kal mindössze 4 százalékpontra volt a Smer akkori jelöltjétől, Maroš Šefčovičtól, de Kotleba is 10% fölött szerepelt.

A várható második fordulóban az ezekre a jelöltekre leadott szavazatokra valószínűleg számíthat Pellegrini egy liberális jelölt ellenében.

Hasonló babérokra törne egy országosan kevésbé ismert volt rendőr, Milan Náhlik is, és ugyanezt tervezte egy szélsőséges kispárt elnöke, Róbert Švec is, ám az ellenőrzések során kiderült, hogy nem sikerült összegyűjteniük a szükséges aláírásokat.

Pellegrini miniszterelnöksége idején felkereste a magyar kerítést is

Pellegrini miniszterelnöksége idején felkereste a magyar kerítést is, és örömmel konstatálta, hogy Magyarország nagyon jól védi közös schengeni határt (Forrás: X platform, Peter Pellegrini)

Az említetteken kívül pártokfeletti jelöltként indul még Fico egyik korábbi külügyminisztere, Ján Kubiš is, aki a felmérések szerint Pellegrini, Korčok és Harabin után negyedik a népszerűségi listán, de a Magyar Szövetség színeiben jelöltette magát Forró Krisztián. Az ő választói is feltehetőleg Peter Pellegrinihez pártolnak át a második fordulóban.

A magyar jelölt – Forró

2014-ben indult először magyar jelölt a szlovák köztársaságielnök-választáson. Bárdos Gyula az MKP jelöltjeként 5% fölötti eredményt ért el, ami elsősorban a magyar jelölt jelentette innovációnak volt köszönhető, illetve annak, hogy a Híd egy szlovák politikus mögé állt be.

Az MKP azonban nem tudott építeni a későbbiekben Bárdos eredményére. 2019-ben mind a Híd, mind az MKP elindította elnökét a választáson, ám sem Bugár Béla, sem Menyhárt József nem szerepelt túl jól.

Menyhárt akkor szállt ki a versenyből, amikor alig 1,5%-ot mértek neki szemben Bugár 7% fölötti népszerűségével, ám a végén a Híd elnökének is be kellett érnie 3,1%-nyi szavazattal.

Úgy tűnik, a szlovákiai magyar választókat nem hozza tűzbe az elnökválasztás. Forró támogatottságát jelenleg 2-3%-ra mérik, ami nem tűnik jó előjelnek a Magyar Szövetség országos megmérettetései előtt.

Forró Krisztián mintegy 30 000 aláírást adott át elnöki jelöltségének megtámogatására. Forró szeretné megmutatni, hogy a magyar közösség erős, és jó tárgyalási pozíciót kíván szerezni annak eldöntéséhez, hogy kit támogasson a második körben (Forrás: X platform,
Slovakia Elects)

A parlamenti választások még messze vannak, de az idén június elején tartandó EP-választások előtt egy 5% fölötti eredmény adna csak igazi reményt arra, hogy ismét bejuthat képviselő a magyar listáról az Európai Parlamentbe.

Az azonban már szinte biztosra vehető, hogy lesz magyar képviselő az EP-ben a szlovákiai kvótából, miután Ódor Lajos korábbi kormányfő elfogadta a legnagyobb szlovákiai ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia EP-listájának vezetését.

Kiélezett küzdelem

A felmérések szerint a második fordulóban Pellegrini és Korčok között nem lenne 10 százalékpontnyi különbség, de szinte mindenhol Pellegrini vezet egy hajszállal. Nagy esélye van rá, hogy a 2018-as kormányfővé és a 2023-as házelnökké választása után 2024-ben köztársasági elnökké is megválasszák, ami még soha senkinek nem sikerült Szlovákia történetében.

Pellegrini házelnökként sokkal több szereplési lehetőséghez jut, mint bármelyik ellenfele, amit a kampányra elkölthető 500 000 euróval aligha lehet ellensúlyozni.

Pellegrini azonban a Smerrel kötött koalícióval ismét közelebb került Ficohoz, ezért ha Korčokéknak sikerül ismét Fico személyéről szóló népszavazásként keretezniük a választást, akkor a Fico-ellenes szavazatok begyűjtésével meg tudják szorongatni Pellegrinit.


Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.


Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.


[ays_poll id=82]

Közben kisebbségi törvény készülhet Szlovákiában, erre vonatkozik a következő kérdésünk:

[ays_poll id=72]
BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap