Könyvfesztiváli Szilánkok és az Amerikai Psycho

Kedves ismerősünk a messzeségből, Claude B., a kanadai hoki egykori nagy reménysége írta rég, hogy enyhébb földrengés rázta meg Montréalt. Nem volt olyan erős, hogy a könyvek leessenek a polcokról, viszont Marshall McLuhan popartos porcelán mellszobrocskája fejest ugrott a padlóra, s ripityára tört.

Claude azelőtt beszámolt egyik levelében a három közül arról, hogy jómaga iszonyatos térdsérülést szenvedett. Sokáig kórházban kellett feküdnie, majd otthon lábadozott, közben kínjában elolvasta apja könyvtári hagyatékának összes becses darabját, ami egészen más irányba vitte őt az élet kiszámíthatatlan, bár jégtelenített útjain. A térde nem jött teljesen rendbe soha, a jégkorongnak búcsút kellett mondania, de már nem nagyon bánja. Irodalmat tanít a montréali egyetemen, és boldog ezzel a mindennapi teendővel, felesége meg büszke őrá, arra a fenenagy tudására. – Írta Claude B., aztán soha többé semmit. Beleveszett a könyveibe?

Ám nem is ő itt a fontos, elnézést tőle, hanem ugyebár Marshall McLuhan. Emberünk – ez a neves kanadai filozófus, profetikus médiatudós – még a hatvanas évek elején terelte magára a figyelmet azzal, hogy megjósolta a papíralapú világ végét. A nyomtatottét, amelyet Gutenberg-galaxisnak nevezett, hogy helyette egy másféle jövőt vizionáljon. A rádió, a tévé és a film jövőjét, amit végül – már tudjuk jól innen a sztorit – a számítógép ellenállhatatlan térhódítása követett. A komputer nagy BUMM!-ja jött. Következményeként vagy folyamodványaként ennek: a Gutenberg-galaxisnak lőttek. Annak pusztulnia kellene teljesen.

– Megragadó prófécia – nyugtázhatjuk –, azonban csak részben igaz. Hát nem?

Az internet – ha tartalmilag jelentős mértékben magába szippantotta is a papíralapú nyomdai termékeket – nem iktatta ki maradéktalanul a könyveket. Mert ha csak a könyveket nézzük, azok még így is, ahogy, de köszönik szépen, megvannak. Szaporodnak, erőt, gazdagságot, tudásgyarapodást képviselnek, nem csoda hát, ha monopolharc folyik értük. Tapasztalható dolog, hogy kerek e világon sokfelé még mindig visszhangos könyvvásárokat, népes könyvfesztiválokat rendeznek, ami alól Budapest sem kivétel. Mert ugyebár, vegyük így: ha például Budán mindössze egyszer volt kutyavásár (?!), könyvfesztivál annál többször is. Mondjuk, a Millenárison huszonnyolcszor.

Ez a legutóbbi – olvashatjuk mindenfelé –, szeptember huszonnyolcadikán tárta, majd október elsején zárta kapuit. Pakolt össze ez a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelyen ott fickándozott a kisebb-nagyobb magyar kiadók sokasága a Libri „halásztröszt” méretes hálójában. Ugyanakkor varietas delectat alapon sokféle könyvkiadványt, de egyebet is lehetett ott látni. Ezen a rangos rendezvényen, amelyet Boldizsár Ildikó József Attila-díjas írónk, meseterapeutánk nyitott meg, és amelynek idei díszvendége Hollandia volt. Az az ország, amelyhez a tizenhatodik század óta kötődünk az által is, hogy az első Magyarországon kapható könyvek közül sok holland nyomdából származik. A legutóbbi fesztiválra ennek megfelelően a holland irodalmi élet számos nemzetközileg is elismert szerzője kapott meghívást Arnon Grunbergtől – Emy Koopmanon át – Abram de Swaanig, Mannon Uphoffig és másokig.

Ugyanakkor az eseménynek az az egy szál díszvendége John Scalzi amerikai író volt, az ezredforduló után feltűnt sci-fi írók nemzedékének neves tagja, aki ebből az alkalomból ünnepélyes keretek közt átvethette a Budapest Nagydíjat. Róla tudnivaló, hogy első műve, a Vének háborúja már régebben kultkönyvvé vált az óceánon túl, s hogy 2010-ben megválasztották az Amerikai Science-Fiction & Fantasy Írószövetség elnökévé. Magyarul eddig tizennégy műve jelent meg, nem kis sikert aratott, ám nekünk mégis más ragadta meg a figyelmünket. Annak címe márpedig: A SZILÁNKOK. Szerzője a híres-hírhedt Bret Easton Ellis, aki egykor az AMERIKAI PSYCHO c. regényével vált ismertté. A vaskos kötettel a Helikon standjánál lehetett találkozni, ha az élő szerzővel nem is. (A szilánkok fordítója nem mellesleg: Sepsi László – le a kalappal!)

Élő Psycho-szerzővel bizonyos B. A. két évvel Scalzi Fantasy-királlyá koronázása előtt találkozott az akkori budai könyvfeszten, a Kossuth Rádió valaha népes Irodalmi osztályának egyik maradék képviselőjeként. Bármekkora nagyotmondásnak tűnik is, a budai várban egyszer kiváltságos újságíróként B. A. – nem csalás, nem ámítás – kezet fogott Erzsébet királynővel, és a Bret Easton Ellisszel való találkozás őt erre a momentumra emlékeztette. Ugyanis a kézfogás pillanatában mindketten fehér kesztyűt viseltek, amit egyikük sem vetett le. Ellis amúgy készségesen mesélt magáról, a műveiről, Amerikáról, Disneylandről, speedről, kötelező olvasmányokról és egyebekről. (Elhangzott anno a Kossuth hullámhosszán, nyomtatásban pedig a zentai zEtna Kiadónál a Világsarok + c. kötetben jelent meg, Beszédes Istvánnál.)

Bret Easton Ellis, aki egykor az AMERIKAI PSYCHO c. regényével vált ismertté

Patrick Bateman pszichopata sorozatgyilkos atyja abból az alkalomból elmondta, hogy Tom Sawyer őt a suliban nem igazából érdekelte, meg nem annyira az irodalom, mint a film meg a zene. Vonzotta a New Wave és a punk, ezeket imádta. Disneyland gyermekkorának jelentős részét képezte, ahogy később is, midőn rájött, hogy az a maga szirupos-ragacsos mivoltában az amerikai álom cukormázas leképzése. Alatta ott az a rengeteg baj és vér, amely egy alapvetően elfuserált, erőszakos társadalom velejárója. – Meg hát a speed?

– Első regényem megírása közben – mesélte az alany – rengeteg speedet nyeltem, amiért is a szöveg eléggé szétszórt lett. Se kellő forma, se kellő tartalom… Ezért az Amerikai psycho esetében a speedelés elmaradt, hiába zabálja azt Patrick Bateman nagykanállal.

Tehát a kezdet kezdetén az egész szövegtörzs nagy speeddel csapódott a falnak, de hogy most A szilánkokkal emitt mi van, hát ahhoz mintegy hatszáz oldalon kell átrágnunk magunkat. Röviden arról szól, hogy a tizenhét éves Bret az elit Buckley Gimnázium végzős tanulója Los Angelesben. Többnyire egyedül él Európát járó szülei luxusházában a Mulholland Drive-on (David Lynch!), Mercedes kabrióval jár, ahová csak jár, gyönyörű szép barátnője van, meg titokban néhány fiú szeretője. Imádja a pophimnuszokat, azzal együtt az érdesebb rockzenét, közben leghőbb vágya, hogy a középiskolát befejezve maga mögött hagyja ezt az örökös színleléssel járó kényelmes látszatéletet, és valóra váltsa regényírói ambícióit. Ezzel aztán a kígyó mintegy a saját farkába harap, hát nem? – Kívánunk sok pénzt, jó olvasást.