Bosznia
Border modification and territory exchange between Serbia and Bosnia-Herzegovina in the name of peace
After a lengthy negotiation break, border modification and territory exchange between Serbia and Bosnia and Herzegovina may take place. This comes after the Bosnia and Herzegovina presidency accepted the proposal of a joint technical committee to consider changing the shared border with Serbia. The initiative aims to facilitate easier crossing of the border for Bosnia and the cancellation of Serbia’s substantial debts to Bosnian settlements along the Drina river.
It has been almost thirty years in the making
All three members of the Bosnia and Herzegovina presidency approved the final report of the technical committee for border modification, which was appointed eight years ago.
The decision passed by the presidency will now go to the Council of Ministers (Vijeće Ministara), which represents the Bosnian government, to start the negotiation process with the appropriate Serbian authorities regarding the actual land exchange.
A Miniszterek Tanácsának épülete Szarajevóban (Forrás: Savamedia)
The technical committee, which belongs to the Bosnian Ministry of Civil Affairs (Ministarstvo Civilnih Poslova), has faced difficulties in the past decades due to the dynamic and often tense bilateral relationship between Serbia and Bosnia and Herzegovina. As a result, the committee was last able to hold a meeting in the presence of Serbian representatives in 2010.
The first significant moment in the over two-decade-long history of territory exchange between the two countries was reaching the agreement in 2002 between the political leaders of Belgrade and Sarajevo. The agreement laid the groundwork for later negotiations, following the principle of “kilometer for kilometer.”
Then there was a negotiating break that lasted for over a decade and a half, which Aleksandar Vucic broke in 2017 when he once again supported the modification of the border along the Drina river and advocated for the “meter for meter” principle, which would have allowed for smaller border corrections for a faster agreement.
Serbia would save through territory exchange
The Bosnian public is deeply divided even over the transfer of a small portion of their territory, especially considering that it was Serbia, their former enemy in the war, that initiated the transfer of certain areas along the Drina river.
The decision made by the Bosnia and Herzegovina presidency regarding territory exchange emphasizes the promotion of regional peace and stability. Another factor to consider is to align the border with the needs of the local population’s way of life.
The Serbian government has been trying to convince its Bosnian partner for over a decade to exchange certain areas in four districts along the Drina river. The areas of the hydroelectric plants near Zvornik and Bajina Basta, as well as the 12-kilometer section of the railway connecting Belgrade and Bar in Bosnia and Herzegovina, are the most important for Belgrade.
The areas concerned together amount to 45 square kilometers, in exchange for which, according to international legal practice, an area of equivalent size and extent is usually offered.
Accepting the proposal of the Serbian government would represent a real novelty in Bosnian public life, as since the formation of the Western Balkan state in 1995, no territorial correction agreement has been concluded with any of its neighbors.
The Belgrade leadership is also guided by the need to operate the affected transportation and industrial facilities, as well as by the objective of saving money.
In the areas affected by the land swap, industrial facilities and transportation infrastructure were built during the Yugoslav period that partly fell into Bosnian territory following the demarcation of the border at the end of the Bosnian War, but they have since been operated by Serbian companies.
The essential element of the story is the “utilization,” or rather the monetary benefit, for which Serbia should pay an annual usage fee under the agreement in force between the two states. Currently, the Serbian state pays the annual land use fee to Bratunac, Rogatica, Višegrad, and Zvornik on the Bosnian side of the border.
In the mentioned cities, the Serbian Power Industry (Elektroprivreda Srbije) operates hydropower plants and related systems, but Serbia regularly fails to fulfill its payment obligations.
As a result, the Serbian side has now accumulated debts of more than one million euros with Zvornik and half a million euros with Višegrad. The goal of the Belgrade government is no secret – to avoid the payment of substantial debts and late interest payments to Bosnia and Herzegovina through the land swap.
However, the Bosnian professional press has called on its readers in a sufficiently malicious tone to refrain from speculative purchases of land along the Drina River for the time being, as it took twelve years to obtain a proposal from a committee supporting the presidency, and due to the highly sensitive political nature of the issue, the relevant state leaders of the two affected countries have not discussed this subject for two parliamentary terms.
They would also simplify the border crossing
Along with the land swap promoted by the Serbian government, the speeding up of border traffic between the two countries has also been on the bilateral negotiation agenda of the competent ministries for over ten years.
As a result of the expert committee’s approved opinion, Denis Bečirović, a Bosnian Presidency member, proposed simplifying the border crossing between Serbia and Bosnia and Herzegovina.
Belépés Szerbiába Bosznia- Hercegovina felől (Forrás: YouTube)
To the surprise of the Bosnian public, Željka Cvijanović, who represents the Serbian nation, unreservedly accepted Bečirović’s proposal alongside Željko Komšić, who holds the position of a Croatian Presidency member.
As a result, in accordance with the presidency decision, the Bosnian Council of Ministers must begin drafting the relevant legislation and consult with the relevant Serbian state actors.
However, the future possibility of easier passage across the Drina River must still be treated with caution, as legislative procedures have become stuck in both the Council of Ministers and the Bosnian parliamentary horseshoe for many years.
In the extremely divided Bosnian political course, tensions can easily arise that could turn the issue of territorial exchange or facilitated border crossing into a political tool, and despite the encouragingly dynamic initial steps, it could be removed from the agenda.
Regarding border crossings and territorial exchanges, the open stance represented by Serbian Željka Cvijanović was surprising to non- Bosnian Serbian political actors, because in previous years, there was a unified position in the Bosnian Serb Republic on the issue that there can be no renegotiation of the rules of border crossing between Serbia and Bosnia and Herzegovina, as the two states concerned would have to reach an agreement without the involvement of the Serbian entity’s leadership.
Furthermore, Bosnian Serbs considered the territorial exchange between the two countries unacceptable because the issue would be negotiated by the Bosnian state authorities with the Belgrade government.
In addition, changing the territory of the Serbian entity without the approval of local leaders would be a clear indication that the Bosnian Serb Republic is not an independent international legal entity in the confused system of the Dayton Agreement, even if its leaders try to act that way.
Európai Unió
Az Európai Unió tényleg komolyan gondolja a 2030-as bővítést?
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke újraizesített rágócsontként dobta be a résztvevők közé nemrégiben Bledben, hogy az Európai Uniónak 2030-ig fel kell készülnie a további bővítésre, amivel az új tagországok felvétele ismét a brüsszeli politikai menetrend egyik kiemelt témája lesz. Természetesen csak akkor, hogy ha ezt bárki is komolyan veszi, mert hogy most a Nyugat-Balkánnak csúfolt térségben minden és bármi közelebbnek tűnik, mint a bővítés, illetve az uniós csatlakozás.
Hogyan került elő a bővítés?
Az Európai Unió sosem szeretett időpontot említeni, amikor a nyugat-balkáni bővítésről volt szó. A brüsszeli illetékesek inkább olyan üres frázisokat pufogtattak, mint például az “érdemeken alapuló integráció”, vagy mint “az uniós elvárások teljesítése”, ez az utóbbi sok esetben mozgócélpontnak számított.
Charles Michel augusztus végén Bledben arról beszélt, hogy az Uniónak 2030-ra készen kell állnia az új tagok integrálására, és hozzátette, hogy ha az EU hiteles akar maradni, akkor beszélni kell a menetrendről. Michel szózatának elhangzása óta el lehetett tűnődni azon, hogy vajon 2030 reális határidő-e, merthogy az Európai Tanács elnöke könnyen ígérget, neki 2026-ban lejár a mandátuma, így a bővítési folyamatot nem neki kell levezényelnie, kudarc esetén pedig nem neki kell magyarázkodnia.
Ráadásul nem ő az első uniós vezető, aki nyilvánosan licitált a nyugat-balkáni országok felvételének időpontjára, 2018-ban az Európai Bizottság volt vezetője, Jean-Claude Juncker tette ugyanezt, amikor egy bővítési stratégiai dokumentumban bejelentette, hogy Szerbia és Montenegró “2025-ig” csatlakozhat az EU-hoz, felsorolva az ehhez vezető szakaszokat.
SÖTÉT LÓRA TETT: Amikor még nagy, illetve nagyobb volt az egyetértés Brüsszel és Belgrád között, a kép 2018. februárjában készült (Forrás: X-platform, EcoDev EU)
A tagállamok azóta diszkréten elutasították a dokumentumot, a 2025-ös határidő pedig feledésbe merült, ahogy Jean-Claude Juncker támolygó alakja is eltűnt a történelem gomolygó ködében. Csakhogy 2018 és 2023 között nincs semmi hasonlóság, az ukrajnai háború kitörésével ugyanis új dinamika alakult ki Európában.
Angela Merkel politikai jelenléte talán lassította az agresszív orosz politika előre nyomulását, az viszont biztos, hogy a Mutti a Berlini Folyamattal képes volt összecsődíteni a balkáni vezetőket, amely által valósulhatna meg egyébként az a német elképzelés, amely alapján a Nyugat-Balkán az uniós közös piacba integrálódna, és ez lehetne az Európai Unió bővítésének egyik lehetséges forgatókönyve, amiről még majd szó lesz.
Az ukrajnai háború kitörését követően az Európai Unió részéről ugyan nagyobb a politikai akarat a bővítésre, ami azonban nem garantálja a sikert, bár a jelen pillanatban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végtelenül sokat lehessen szórakozni a bővítéssel, mondjuk újabb húsz évet, mint a 2003-as Thesszaloniki Nyilatkozat után. Szerbia és Montenegró több mint egy évtizede, Észak-Macedónia pedig még régebb óta várakozik.
A közvélemény és a politikai elit ellenállása a bővítéssel szemben azóta sem szűnt meg sem itt, sem ott, és a vita előrehaladtával ismét növekedhet akár az Európai Unióban (Franciaország, Hollandia, Bulgária, Horvátország), akár a “szerb világban”, ahol a belgrádi és a banjalukai vezetésnek sikerült redukálnia a csatlakozási kedvet a szerb népesség körében. További problémát jelenthet, hogy a jelölteknek igazodniuk kell az európai külpolitikai álláspontokhoz, miközben Szerbia európai szempontból erős szimpátiákat táplál Moszkvával szemben.
Charles Michel bledi kiállását vagy elszólását követően – nézőpont kérdése – az uniós vezetők bővítési hajlandóságának első nagy próbája az október 6-i granadai csúcstalálkozó lesz. Az állam- és kormányfők Granadában az új tagok befogadására való hajlandóságot tesztelik majd a három fő kérdés megvitatásával, aminek keretében azzal foglalkoznak, hogy milyen legyen a döntéshozatal a bővített unión belül, mit tartalmazzon az európai szinten követendő politika és hogy azt miből finanszírozzák.
Szegényházi vásár
Hat nyugat-balkáni ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia és Koszovó), Ukrajna és Moldova pályázik a csatlakozásra (Törökország esetében az eljárás befagyasztásra került). A volt Jugoszlávia néhány országa már évekkel ezelőtt megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, míg az EU decemberben dönt arról, hogy ezt lehetővé teszi-e Kijev és Kisinyov számára is. Charles Michel szerint Grúzia, amelynek jelenleg csak “európai perspektívája” van, még felzárkózhat a többiekhez, “ha megteszi a szükséges előrelépéseket”.
A nagyszámú szegény tagjelölt ország felvétele elkerülhetetlenül hatással lesz a közös költségvetésre. A tagjelölt országok bruttó hazai terméke jóval az európai átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy az uniós költségvetés nettó kedvezményezettjei lesznek. Ugyanakkor néhány jelenlegi kedvezményezett országnak a bővítést követően nagyobb mértékben kell hozzájárulnia az EU költségvetéséhez. Lehet barkóbázni, hogy melyik korábban csatlakozott országnak tetszik majd a legkevésbé, hogy mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, miközben a balkáni bővítés gyengítheti az ukrán csatlakozásra fordítható támogatást, és ez további turkálást jelenthet a zsebekben.
Önmagában a nyugat-balkáni bővítés nem jelentene különösen nagy pénzügyi kihívást, mivel a régió összlakossága 17 millió körül van, ami egy közepes méretű tagállamnak felel meg. Ukrajna viszont különleges eset a többi tagjelölt országhoz képest több mint 40 milliós lakossága, és a tönkrement, illetve szétbombázott infrastruktúrája miatt.
Egy másik nehezen megoldható kérdés a döntéshozatali folyamat esetleges megváltoztatása és az egyhangúság elvének elhagyása bizonyos területeken. Ez a vita éles ellentéteket válthat ki a tagországok között, különösen, ha a jelenlegi európai szerződések módosításának kérdése is felmerül. Ez tovább késleltetheti a bővítési döntést, és meghosszabbíthatja a tagjelölt országok várakozási idejét, tehát egyáltalán nem abba az irányba mutat, amit Charles Michel Bledben felvázolt.
A bővítési dinamika gyorsulását észlelve a francia elnök a nagykövetek párizsi értekezletén elővette a többsebességű Európára vonatkozó elképzelést, miközben az Európai Bizottság bejelentette, hogy október közepén közzéteszi a progresszív integrációval kapcsolatos tervet, amelynek alapján a tagjelölt országok lépésről lépésre csatlakozhatnának az EU különböző intézményeihez: a közös piachoz és az európai politikákhoz azokon a területeken, ahol sikeresen lezárták a tárgyalásokat – mindeközben pedig Ursula von der Leyen az előcsatlakozási alapok növelését és egy “növekedési tervet” is bejelentett a Nyugat-Balkán számára.
Brüsszeli elképzelések szerint ez a megközelítés segíthetné a jelölteket abban, hogy útközben néhány kisebb győzelmet arassanak, ami keményebb munkára ösztönözné őket a végső cél elérése érdekében. Ez szép elgondolás, csak nem biztos, hogy a Balkán erre a srófra működik, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a tagjelölt országok megrekednek a csatlakozás valamelyik szakaszában, megfelelő szabályok hiányában pedig folytatják az egymással való acsarkodás, vagy éppen elárasztják magukkal Európát.
A nyár elején a német Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uniós tagság nincs napirenden, helyette a tagjelölt országoknak inkább azt ajánlják fel, hogy 2030-ig csatlakozhassanak az európai közös piachoz. Ez egy “köztes szakasz” lenne a tagsághoz vezető úton, de ez a köztes szakasz határozatlan ideig is tarthatna. Ez a megközelítés – a progresszív integrációhoz hasonlóan – megszabadítaná a tagjelölt országokat a jelenlegi mindent vagy semmit logikától, vagyis a bent vagy kint állapottól.
Szkepticizmus a Nyugat-Balkánon
A nyugat-balkáni országok politikai vezetőinek hozzáállása sem elhanyagolható az új bővítési terveket és időpontokat illetően. Edi Rama albán miniszterelnök és Ivica Dačić szerb külügyminiszter szkeptikusan reagált a 2030-as bővítési dátumra, Ana Brnabić szerb miniszterelnök pedig azzal vádolta meg az EU-t, hogy folyamatosan változtatja a szabályokat és a feltételeket.
Az észak-macedóniai politikusok ugyanakkor rámutattak arra, hogy az integráció folyamatos halogatása miatt csökken az EU-támogatottsága az országban. Montenegróban némi beképzeltséggel úgy vélik, hogy ők tekinthetők a tagsághoz legközelebb álló országnak, így akár 2030 előtt csatlakozhatnak az EU-hoz, ezért úgy gondolják, hogy a fokozatos tagsággal kapcsolatos elképzelések feleslegesen elterelnék a figyelmet a fő célról.
Ugyanakkor, ha ezek az országok a tükörbe néznének, akkor azt látnák, hogy tele vannak megoldhatatlan problémákkal, kezdve a foglyul ejtett államtól, a diszfunkcionális gazdaságon keresztül a befagyott konfliktusokig, amelyekkel mindegyik ország küzd a múlt terhes örökségeként, arról nem is beszélve, hogy jócskán megerősödtek a térségben azok az erők, amelyek kitöltötték az Európai Unió által az utóbbi húsz évben üresen hagyott teret.
Amennyire örömteli lehet a 2030-as csatlakozási időpont meghatározása, az legalább annyira frusztrálhatja is a balkáni vezetőket, az előttük álló hat-hét évben ugyanis teljesíteniük kellene, amihez egyáltalán nem voltak hozzászokva, besöpörték ugyanis az ilyen-olyan címen érkező támogatásokat, majd tettek is valamit, meg nem is.
Nekik egyáltalán nem lesz könnyű hozzászokniuk ahhoz, hogy várnak is tőlük valamit, és ezért idegesek az olyan javaslatoktól, mint amilyet Charles Michel tett Bledben, mert az időpont meghatározása visszahelyezi a hangsúlyt a reformok terén elért, illetve el nem ért eredményekre, és elejét veszi a további időhúzásnak a Balkánon, egyúttal pedig megszünteti a vernyogást, miszerint ők készen állnak a csatlakozásra, csak az EU nem akarja a bővítést – ezekután mindenkinek egy dolga van: forduljon arccal 2030 felé!
(A Les Echos és a Le Courrier des Balkans nyomán)
-
Koszovó15 óra telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia4 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró3 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
Szerbia7 nap telt el azóta
Még idén kiírják, de csak jövőre lesznek választások Szerbiában, vajon miért?