SZERBIAI VÁLSÁGKEZELÉS: Az ukrajnai háborúra bármit rá lehet fogni

Az ukrajnai háború kezdete óta Szerbia az aktuális trendek szellemében most kezdi érezni igazán a globális válság következményeit, némi kis “couleur locale-lal” nyakon öntve. Az élelmiszer- és energiaárak emelkedése, valamint egyes élelmiszerek rendre előforduló hiánya a XX. század utolsó évtizedét idézi, amikor errefelé mindenki az egzisztenciális minimum peremén szédelgett. Most viszont – saját háború híján – az Ukrajna elleni invázióra lehet rákenni a gazdasági és egyéb bajok jelentős részét.

Lappangó félelem

A jelenlegi helyzet persze, távol áll attól, ami harminc évvel ezelőtt történt, de komoly problémák és kihívások jelentkeznek, amelyek mind az állam, a gazdaság és bizonyos szektorok rossz működésével hozhatók összefüggésbe, ami miatt az állam és a társadalom egyre idegesebb lesz, a baráti média pedig mindent megtesz azért, hogy minél kevesebben érezzék jól magukat.

Ráadásul folytatódik Szerbia eladósítása, méghozzá igencsak átláthatatlan körülmények közepette, miközben az nem igen derül ki, hogy egyáltalán miért kerül sor hitelfelvételre, mire költik el a pénzt, és persze, hogy miként és miből történik majd a törlesztés.

Korábban a vírusidőszak, most pedig az Ukrajna elleni orosz invázió bármire jó ürügyet szolgáltat, gumicsontnak pedig ott van Koszovó kérdése.

Mindeközben az élelmiszerárak emelkedése komoly csapást mér a lakosság többségének amúgy is megroggyant vásárlóerejére, tudomást sem véve arról, hogy a rezsim magas átlagfizetésekkel dicsekszik, és tombol a “verbális jólét”.

Szerbiában egyes árucikkek akár 50%-kal is drágultak, ezért sok ember került bajba, miután a fogyasztói kosárban az élelmiszerrel kapcsolatos kiadások jelentik a legnagyobb tételt, ezért egyre inkább a lappangó félelem veszi be magát az otthonokba, különösen azoknak a társadalmi csoportoknak a körében, amelyekhez az 1990-es években a nyugati szankcióktól leginkább szenvedők tartoznak.

A probléma rendszerszintű

A mezőgazdaság évtizedekig tartó elhanyagolása és lebecsülése, az importlobbi nyomulása, a hazai ipar senyvedése, majd összeomlása arra késztette/kényszerítette a földműveseket, hogy külföldi műtrágyát használjanak, illetve hogy a növényvédő szereket és a gépeket is importálják, ezzel pedig kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, akárcsak az több millió fogyasztó, akik tőlük szerzi be az élelmiszert.

A tejhiány körüli huzavona jól jelzi, hogy a válság során felszínre kerültek a problémák, és egyúttal kirajzolódtak az előző időszak rossz lépései & intézkedései. A tejhiány idején a szerb állam a felvásárlók háta mögé bújt, őket tette felelőssé a hiány előidézéséért, merthogy “nem tudtak ellenállni” a magasabb árak vonzásának, és külföldön adták el a hazai termelőktől vásárolt tejet.

A gazdák ugyanakkor leszögezik, hogy az alacsony felvásárlási árak, a műtrágyahiány, a szerbiai állattenyésztés teljes elhanyagolása, valamint a szárazság miatt a továbbiakban nem adják el a tejet a felvásárlóknak. Nyilvánvaló tehát, hogy a probléma rendszerszintű.

Az üzemanyag kérdése egy másik fájó pont a legtöbb szerb számára.

Az okok ebben az esetben is több évtizedre nyúlnak vissza, ami pedig az olajszármazékok folyamatos, az olaj világpiaci árától függetlenül történő drágulását illeti, az emelkedő ár tulajdonképpen a jövedéki adók növekedéséből származik, vagyis az állam leveszi, sőt növeli a maga hasznát azáltal, hogy a forgalmazók a szerbiai állampolgároknak adják el az olajszármazékokat. A helyzet ebben az esetben sem más, mint más termékek eladásakor.

A háború által előidézett energiaválság kezdetén a belgrádi kormány emelte, majd befagyasztotta az üzemanyagárakat Szerbiában. Kezdetben ez érthető is volt, hiszen az olaj világpiaci ára a háború első két hetében harmadával emelkedett (a hordónkénti 92-98 dollárról 119-127 dollárra).

Az elmúlt hat hónapban azonban világszerte visszaestek az árak, néha még a háború kitörésének napján érvényes alá is, így lementünk egészen a hordónként 85-95 dollárra. Az autósok ugyanakkor a szerbiai kutaknál egy liter gázolajért fél éve 217,5 dinárt (kb. 1,85 dollárt) fizetnek, függetlenül az árak globális csökkenésétől.

Itt még szólni kell az állam által felvett legújabb hitelről, vagyis arról az egymilliárd dollárról, amelyet az Egyesült Arab Emírségektől kapott Szerbia 3%-os kamattal. Aleksandar Vučić államfő ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ezt a pénzt a régebbi adósságok rendbetételére fordítják, és hogy az emír pedig nagy barátunk.

A három százalékos kamat valóban kedvező lehet, de nem valószínű, hogy egy ekkora, egy ilyen “kis összeg” érdemben segít Szerbiának az adósságok törlesztésében, különösen hogy jövőre 4-5 milliárd dolláros adósságrész törlesztése esedékes.

Az aggodalmat fokozza, hogy jön a tél, és energiaválság alakulhat ki, amiről már írtunk, miközben működésképtelen határán leledzik a szerbiai villanygazdaság (EPS). Ha az EPS betegeskedése tovább folytatódik, legyen szó szénbányászatról vagy a hőerőművek működtetéséről, akkor elkerülhetetlen, hogy Szerbiának áramot kell importálnia. Már az is nagy fegyverténynek számított a minap, hogy három egymást követő napon át nem volt szükség áramimportra.

A korlátozásokat bejelentették ugyan, de azok egyelőre törvényerőre nem emelkedtek, egyelőre az ajánlások szintjén vannak, mint erről csütörtökön az energiaügyi miniszter beszélt.

Bevált eszközök

Azt viszont nem szabad szem elől téveszteni, hogy a Szerb Haladó Párt média- és kommunikációs stratégiája az utóbbi tíz évben az egymásnak teljesen ellentmondó információk közzétételére szakosodott.

Ha valaki úgy dönt, hogy csak a baráti, azaz a kormánypárti médiát konzumálja, akkor egyik nap az “aranykorban” él, másnap pedig az apokalipszis szélére sodródik.

A legnagyobb jóindulattól vezérelve ennek ellenére úgy vélem, hogy Vučić megpróbálja elkerülni a korlátozásokat a szavazói körében élvezett tekintélyének megőrzése érdekében, és ez lehet az új hitelfelvétel valódi oka.

Legyen szó azonban korlátozásokról, hiányokról vagy áremelésekről, ezek ellensúlyozására a rezsim minden kétséget kizáróan a bevált eszközöket veszi elő: több koszovói válság, több konfliktus a szomszédokkal, kvázi merényletek az elnök ellen és riogatás a harmadik világháborúval.

Ja, és újabb száz eurós juttatás a nyugdíjasoknak, diákoknak, meg akárkinek, mondjuk minden állampolgárnak. Merthogy ezek a módszerek bizonyultak a leghatékonyabbnak: eddig még mindig beváltak.