Szerbia
SZERBIAI VÁLSÁGKEZELÉS: Az ukrajnai háborúra bármit rá lehet fogni

Az ukrajnai háború kezdete óta Szerbia az aktuális trendek szellemében most kezdi érezni igazán a globális válság következményeit, némi kis „couleur locale-lal” nyakon öntve. Az élelmiszer- és energiaárak emelkedése, valamint egyes élelmiszerek rendre előforduló hiánya a XX. század utolsó évtizedét idézi, amikor errefelé mindenki az egzisztenciális minimum peremén szédelgett. Most viszont – saját háború híján – az Ukrajna elleni invázióra lehet rákenni a gazdasági és egyéb bajok jelentős részét.
Lappangó félelem
A jelenlegi helyzet persze, távol áll attól, ami harminc évvel ezelőtt történt, de komoly problémák és kihívások jelentkeznek, amelyek mind az állam, a gazdaság és bizonyos szektorok rossz működésével hozhatók összefüggésbe, ami miatt az állam és a társadalom egyre idegesebb lesz, a baráti média pedig mindent megtesz azért, hogy minél kevesebben érezzék jól magukat.
Ráadásul folytatódik Szerbia eladósítása, méghozzá igencsak átláthatatlan körülmények közepette, miközben az nem igen derül ki, hogy egyáltalán miért kerül sor hitelfelvételre, mire költik el a pénzt, és persze, hogy miként és miből történik majd a törlesztés.
Korábban a vírusidőszak, most pedig az Ukrajna elleni orosz invázió bármire jó ürügyet szolgáltat, gumicsontnak pedig ott van Koszovó kérdése.
Mindeközben az élelmiszerárak emelkedése komoly csapást mér a lakosság többségének amúgy is megroggyant vásárlóerejére, tudomást sem véve arról, hogy a rezsim magas átlagfizetésekkel dicsekszik, és tombol a „verbális jólét”.
Szerbiában egyes árucikkek akár 50%-kal is drágultak, ezért sok ember került bajba, miután a fogyasztói kosárban az élelmiszerrel kapcsolatos kiadások jelentik a legnagyobb tételt, ezért egyre inkább a lappangó félelem veszi be magát az otthonokba, különösen azoknak a társadalmi csoportoknak a körében, amelyekhez az 1990-es években a nyugati szankcióktól leginkább szenvedők tartoznak.
A probléma rendszerszintű
A mezőgazdaság évtizedekig tartó elhanyagolása és lebecsülése, az importlobbi nyomulása, a hazai ipar senyvedése, majd összeomlása arra késztette/kényszerítette a földműveseket, hogy külföldi műtrágyát használjanak, illetve hogy a növényvédő szereket és a gépeket is importálják, ezzel pedig kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, akárcsak az több millió fogyasztó, akik tőlük szerzi be az élelmiszert.
A tejhiány körüli huzavona jól jelzi, hogy a válság során felszínre kerültek a problémák, és egyúttal kirajzolódtak az előző időszak rossz lépései & intézkedései. A tejhiány idején a szerb állam a felvásárlók háta mögé bújt, őket tette felelőssé a hiány előidézéséért, merthogy „nem tudtak ellenállni” a magasabb árak vonzásának, és külföldön adták el a hazai termelőktől vásárolt tejet.
A gazdák ugyanakkor leszögezik, hogy az alacsony felvásárlási árak, a műtrágyahiány, a szerbiai állattenyésztés teljes elhanyagolása, valamint a szárazság miatt a továbbiakban nem adják el a tejet a felvásárlóknak. Nyilvánvaló tehát, hogy a probléma rendszerszintű.
Az üzemanyag kérdése egy másik fájó pont a legtöbb szerb számára.
Az okok ebben az esetben is több évtizedre nyúlnak vissza, ami pedig az olajszármazékok folyamatos, az olaj világpiaci árától függetlenül történő drágulását illeti, az emelkedő ár tulajdonképpen a jövedéki adók növekedéséből származik, vagyis az állam leveszi, sőt növeli a maga hasznát azáltal, hogy a forgalmazók a szerbiai állampolgároknak adják el az olajszármazékokat. A helyzet ebben az esetben sem más, mint más termékek eladásakor.
A háború által előidézett energiaválság kezdetén a belgrádi kormány emelte, majd befagyasztotta az üzemanyagárakat Szerbiában. Kezdetben ez érthető is volt, hiszen az olaj világpiaci ára a háború első két hetében harmadával emelkedett (a hordónkénti 92-98 dollárról 119-127 dollárra).
Az elmúlt hat hónapban azonban világszerte visszaestek az árak, néha még a háború kitörésének napján érvényes alá is, így lementünk egészen a hordónként 85-95 dollárra. Az autósok ugyanakkor a szerbiai kutaknál egy liter gázolajért fél éve 217,5 dinárt (kb. 1,85 dollárt) fizetnek, függetlenül az árak globális csökkenésétől.
Itt még szólni kell az állam által felvett legújabb hitelről, vagyis arról az egymilliárd dollárról, amelyet az Egyesült Arab Emírségektől kapott Szerbia 3%-os kamattal. Aleksandar Vučić államfő ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ezt a pénzt a régebbi adósságok rendbetételére fordítják, és hogy az emír pedig nagy barátunk.
A három százalékos kamat valóban kedvező lehet, de nem valószínű, hogy egy ekkora, egy ilyen „kis összeg” érdemben segít Szerbiának az adósságok törlesztésében, különösen hogy jövőre 4-5 milliárd dolláros adósságrész törlesztése esedékes.
Az aggodalmat fokozza, hogy jön a tél, és energiaválság alakulhat ki, amiről már írtunk, miközben működésképtelen határán leledzik a szerbiai villanygazdaság (EPS). Ha az EPS betegeskedése tovább folytatódik, legyen szó szénbányászatról vagy a hőerőművek működtetéséről, akkor elkerülhetetlen, hogy Szerbiának áramot kell importálnia. Már az is nagy fegyverténynek számított a minap, hogy három egymást követő napon át nem volt szükség áramimportra.
A korlátozásokat bejelentették ugyan, de azok egyelőre törvényerőre nem emelkedtek, egyelőre az ajánlások szintjén vannak, mint erről csütörtökön az energiaügyi miniszter beszélt.
Bevált eszközök
Azt viszont nem szabad szem elől téveszteni, hogy a Szerb Haladó Párt média- és kommunikációs stratégiája az utóbbi tíz évben az egymásnak teljesen ellentmondó információk közzétételére szakosodott.
Ha valaki úgy dönt, hogy csak a baráti, azaz a kormánypárti médiát konzumálja, akkor egyik nap az „aranykorban” él, másnap pedig az apokalipszis szélére sodródik.
A legnagyobb jóindulattól vezérelve ennek ellenére úgy vélem, hogy Vučić megpróbálja elkerülni a korlátozásokat a szavazói körében élvezett tekintélyének megőrzése érdekében, és ez lehet az új hitelfelvétel valódi oka.
Legyen szó azonban korlátozásokról, hiányokról vagy áremelésekről, ezek ellensúlyozására a rezsim minden kétséget kizáróan a bevált eszközöket veszi elő: több koszovói válság, több konfliktus a szomszédokkal, kvázi merényletek az elnök ellen és riogatás a harmadik világháborúval.
Ja, és újabb száz eurós juttatás a nyugdíjasoknak, diákoknak, meg akárkinek, mondjuk minden állampolgárnak. Merthogy ezek a módszerek bizonyultak a leghatékonyabbnak: eddig még mindig beváltak.

Szerbia
A Koszovóval kapcsolatos hírek csöpögtetése és a nehezen érzékelhető elmozdulások

Ha ég a ház, akkor jönnek a tűzoltók, akik legfeljebb a lángokat képesek megfékezni, a keletkezett károk elhárítása azonban a ház lakóira marad. Körülbelül ezt a szerepet tölti be az amerikai Gabriel Escobar és az uniós Miroslav Lajčák által alkotott duó, amely leginkább az esti órákban szeret találkozni a koszovói miniszterelnökkel és a szerb elnökkel, addigra a közvélemény figyelme lankad, másnap pedig már kit érdekel, hogy mi történt tegnap. Így könnyebb az információk csöpögtetése.
Soha nem találkozó párhuzamok
A szerb és a koszovói albán politikai elit párhuzamos pályán mozog, így szinte csak a végtelenben találkoznak, ezt érzékelhetik a nyugati közvetítők is, akik ikszedik alkalommal tárgyaltak Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel és Aleksandar Vučić szerb elnökkel.
A belgrádi Vreme honlapja megjegyzi, hogy az amerikai-európai duó Pristinában megbeszélést folytatott a koszovói miniszterelnökkel, az ottani államfővel, és találkozott az ellenzékkel, valamint a helyi szerbek képviselőivel is, bár az utóbbi „nemigen volt kommunikálva”, így a Vreme figyelme is elsiklott felette.
Szerbiában ugyanakkor – az eddigi hírek szerint – a közvetítők csak Aleksandar Vučić szerb elnökkel ültek le tárgyalni, amiben van némi ráció, mert semmi értelme a saját véleménnyel nem rendelkező Ana Brnabić miniszterelnökkel fárasztani magukat, a szerbiai ellenzék befolyása pedig a koszovói eseményekre a nulla felé konvergál, így ők sem nagyon számítanak „értelmezhető partnernek”.
Legfeljebb a szélsőjobb és annak orosz lerakata küldheti oda a verőlegényeket, mint Zvečan esetében, ha erre megérik a pillanat, amely a szerb elnök számára politikailag is kiaknázható. Ekkor a belgrádi vezetés úgy tesz, mintha semmit sem venne észre, vagy éppen maga ad jelt az indulásra.
A konstruktív szerepben tetszelgő Vučić az amerikai és az európai közvetítőkkel folytatott megbeszélést követően a szerb oldal tömjénezésének közepette azt üzente az Instagramon, hogy itt az ideje, hogy Pristina „végre eleget tegyen tíz évvel ezelőtt vállalt kötelezettségeinek”, ami mindenekelőtt a Szerb Községek (Önkormányzatok) Közösségének megalakítására vonatkozik egy akkori brüsszeli megállapodás értelmében”.
Tehát nem akárhogyan, és nem egy új megközelítés mentén, hanem úgy, ahogy az a 2013-ban kötött megállapodásban szerepel, amit a jelenlegi pristinai vezetés – Albin Kurtival az élen – egyértelműen elutasít.
Kurti legfeljebb egy olyan szerb önkormányzati szövetséget lenne hajlandó elfogadni, amely bizonyos értelemben civilszervezetként működne, és semmiféle végrehajtói joggal nem rendelkezne.
Az amerikai álláspont valahol félúton lehet, mert az Egyesült Államok korábban úgy fogalmazott, hogy ők sem támogatnák olyan képződmény létrejöttét, mint amilyen a boszniai Szerb Köztársaság, amivel áttételesen elismerték, hogy a daytoni szerződésben is voltak baklövések.
Pristinában rossz a vétel
A jelek szerint Pristina és Washington nincs egy hullámhosszon, és láthatóan vannak vételi zavarok azzal kapcsolatban, amit Washingtonból sugároznak Koszovó irányába, Amerika ugyanis nem tudja elfogadni, hogy a partnerség ellenére washingtoni szempontból nem kívánt döntések szülessenek.
A hétfő esti pristinai találkozót követően a két közvetítő nyilatkozott ugyan az újságíróknak, az viszont már csak valamikor kedden délután derült ki, hogy az Egyesült Államok két napos ultimátumot adott az amerikai követelések végrehajtására, de ez koránt sem jelenti azt, hogy csütörtökön arra ébredünk, hogy Koszovóban kitört a „pax Americana”.
A közvetítők azt kérték a koszovói miniszterelnöktől, hogy vonja ki a különleges rendőri erőket az önkormányzati épületekből Zvečanban, Leposavićban és Zubin Potokban, a megválasztott „3%-os polgármesterek” pedig valamilyen más lokációról dolgozzanak az új önkormányzati választásokig.
A koszovói miniszterelnök ezt korábban egyértelműen visszautasította, szerinte ugyanis nem Zoom-polgármesterekről van szó, hogy „home office” jellegű tevékenységet folytassanak, bár véleményünk szerint a 3%-os támogatottság még erre sem nagyon hatalmazza fel őket.
Az amerikaiak azt szeretnék, hogy a koszovói miniszterelnök minél előbb új önkormányzati választásokat írjon ki, amivel szemben szintén vannak „ellenkövetelések”, mint például a szerb szélsőségesek távozása, vagy a demokratikus rend helyreállítása, arról nem is beszélve, hogy a koszovói szerbek is feltételekhez kötik a részvételüket az újabb önkormányzati választásokon.
A közvetítők azt is követelték, hogy a koszovói albán vezetés térjen vissza a párbeszédhez, és amerikai részről megjegyezték, hogy Washington kitart a koszovói albánok mellett, de nem feltétlenül kíván olyan személyt támogatni, akiben nincs meg az együttműködési készség.
Amerika ezzel Kurti értésére adta, hogy képes különbséget tenni a koszovói nép és a pristinai vezetés között, egyúttal azt is tudatta vele, hogy a barátságnak ára van, és a koszovói vezetésnek többé-kevésbé, inkább többé, mint kevésbé, azt kell tennie, amit az Egyesült Államok diktál.
Ez Koszovó esetében még csak-csak elérhető, Szerbia vonatkozásában azonban jóval nehezebben valósítható meg.
A szerbiai elnök a találkozóval kapcsolatban közzétett Instagram-bejegyzésében nem szólt arról, hogy a „következő önkormányzati választási kísérleten” részt vesznek-e a koszovói szerbek, amire minden bizonnyal szükség lenne, hogy végre legitim, és nem csak legális képviselet jöjjön létre.
Miroslav Lajčák uniós közvetítő ugyan megjegyezte, hogy a szerbeknek részt kell venniük a választásokon, de nem ő az, aki ezt elrendelheti nekik, hanem Aleksandar Vučić, aki viszont bármikor elháríthatja a felelőséget, mondván, hogy nincs befolyása a koszovói szerbek felett, és erről nekik kell dönteniük.
Egy ilyen kijelentés persze „olcsó játék hülye gyerekeknek”, de időhúzásra mindenképpen jó, főleg a jelenlegi zavaros helyzetben, amikor a Balkánon mindenki mindenféle befolyás alatt áll, bár a koszovói állításokkal szemben Escobar amerikai részről nem hiszi, hogy a konfliktust Oroszország szervezi, arról viszont meg van győződve, hogy Moszkva örül a jelenlegi fejleményeknek.
-
Koszovó6 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság3 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
English2 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union
-
Szlovákia6 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt