OROSZORSZÁG ÉS A KOSZOVÓI VÁLSÁG: Háborúra lelkesítő szavak

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Oroszországnak úgy hiányzik egy Ukrajna melletti újabb súlyos katonai konfliktus, mint éhezőnek egy falat kenyér. Amennyiben ugyanis háborúba torkollik a tajvani válság, vagy akár a koszovói krízis, a Nyugatnak – az országoknak és a közvéleménynek – megoszlana a figyelme és ez minden bizonnyal javítana Moszkva korántsem könnyű helyzetén. Kevesebb fegyver jutna Ukrajnának és valószínűleg halasztódnának az oroszok elleni újabb szankciók.

Az aktív követ

Megdöbbentő volt az az elán, amellyel az orosz médiumok és a Kreml álláspontját a közösségi oldalakon rendszeresen szajkózó posztolók augusztus elején igyekeztek olyan képet festeni a Koszovó és Szerbia határán kialakult konfliktusról, mintha már harcban állna egymással Szerbia, és a balkáni országból 2008-ban kiszakadt egykori tartomány.

Szerbek sérültek meg az összecsapásokban, a szerb hadsereg felsorakozott a koszovói határon, sőt egyes egységek már be is hatoltak Koszovó területére – erről szóltak a híradások, amelyek általában arról sem feledkeztek meg beszámolni, hogy egy esetleges széles konfliktusban Oroszország mindenben segítené Belgrádot.

Az életveszélyes hisztériakeltés ellenére a háború – sajnos nem érdeklődés hiányában – elmaradt, sőt azóta Pristina és Belgrád részleges megegyezést hozott tető alá a szerbiai és koszovói dokumentumok kölcsönös elfogadásáról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Moszkva végleg lemondott volna a koszovói válság eszkalálásáról.

A főszereplők egyike Alekszandr Bocan- Harcsenko, Oroszország hiperaktív belgrádi nagykövete, aki egyik nyilatkozatában már azt is felajánlotta, hogy Moszkva örömmel hozna létre egy katonai bázist Szerbiában.

– A támaszpont létrehozása az adott ország szuverén döntése, viszont ez mindenképpen Oroszország érdekeit is szolgálná

– mondta a misszióvezető.

Bár Aleksandar Vučić szerb államfő gyorsan közölte, hogy Belgrád nem tervezi orosz katonai támaszpont létesítését, a szerb kormány tagjaihoz bejáratos Bocan- Harcsenko folytatta a szerbek feltüzelését és egy másik interjúban arról beszélt, hogy Szerbiát csak az erős hadsereg mentheti meg a Nyugat által támogatott Koszovó támadásától.

A diplomata arra is emlékeztetett, hogy Moszkva jelentős részt vállalt a szerb hadsereg fejlesztésében és hozzátette, a segítség a jövőben sem marad el. Az oroszok valóban segítettek: MiG-29 harci repülőket, T-72-es harckocsikat és BRDM-2 szállító harcjárműveket adtak el, illetve adományoztak a „balkáni testvérnek”.

Ami az orosz-szerb védelmi kapcsolatokat illeti, nem egyértelmű, mi a pontos feladata annak a niši orosz központnak, amely a hivatalos közlések szerint csak az esetleges katasztrófák elhárítását szolgálja.

Szavak és tettek

Bár az orosz politikusok a nagykövethez hasonlóan azt hangsúlyozzák, hogy továbbra is segítik Szerbiát – és nem hajlandók elismerni Koszovó függetlenségét – az orosz segítségnek komoly korlátjai vannak.

Egy esetleges szerb-koszovói háború kitörése esetén ugyanis Moszkva aligha lenne képes most jelentős kézzel fogható támogatást nyújtani. Az orosz hadsereg súlyos veszteségeket szenved el Ukrajnában, és egyáltalán nem úgy tűnik, hogy Moszkvának annyi fegyvere lenne, hogy abból jelentős mennyiséget képes lenne átadni Belgrádnak.

Ha így lenne, Moszkva nem Irántól vásárolna száz számra precíziós fegyverek kilövésére képes drónokat, és nem telepítené Szíriából Ukrajnába az odavezényelt Sz-300-as légvédelmi rakétarendszereket.

Az esetleges segítség eljuttatása is nehézkes: Szerbiát NATO-tagállamok, illetve baráti országoknak aligha nevezhető szomszédok veszik körbe, egy háború esetén nem valószínű, hogy ezek az országok átengednék az orosz katonai szállítmányokat.

Történelmi párhuzam?

A Szerbiának nyújtott orosz diplomáciai és politikai segítséget az is korlátozza, hogy nagyon nehéz támogatni az Ukrajnától elszakadni kívánó ukrajnai „népköztársaságok” függetlenségét, és ugyanakkor Koszovó államisága ellen érvelni.

Már csak azért is, mert 2022. februárja – a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság orosz elismerése – óta többször is elhangzott orosz politikusok szájából, hogy miért ne tehetné azt a Donyec-medence, amit Koszovó tett 2008-ban.

– Amikor Koszovó bejelentette függetlenségét, a Nemzetközi Bíróság a nyugati hatalmak nyomására arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ENSZ Alapokmánya szerint nem kellett kikérnie a központi hatalom engedélyét. Ez azt jelenti, hogy a Donyec medencének sem kell engedélyt kérnie Kijevtől

– ezt nem más, mint a szerbek reménysége, azaz Vlagyimir Putyin mondta egy szentpétervári rendezvényen. Az orosz álláspontot sokan a szerbek elárulásának tartják, s ez annak ellenére igaz, hogy Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter sietett kijelentetni, hogy Oroszország nem változtatta meg véleményét, és nem ismeri el Koszovót.

– Azok az emberek, akik Putyint és Oroszországot támogatják, hirtelen megértették, hogy Moszkvát nem az érdekli, hogy mi van Szerbiával és Koszovóval, hanem az, hogyan képesek megvalósítani az orosz érdekeket

– vélekedett Orhan Dragaš szerb biztonságpolitikai elemző. Az „árulás” sokak számára felélesztheti az 1804-ben kezdődött szerb függetlenségi háború emlékét. Akkor ugyanis Oroszország volt az, amely feltüzelte a törökök ellen a szerbeket, s a felkelők 1807-ben az orosz cár biztatására hallgatva utasították el a törökök békeajánlatát.

Az oroszoknak ugyanis az volt az érdekük, hogy az akkor még ellenségnek számító Törökország tartósan harcoljon a Balkánon. 1812-ben azonban – a Bukaresti békében – megszületett a béke a szultán és a cár között, ettől kezdve pedig a szerbeket már nem támogatta a cári birodalom, ennek következtében 1813-ra összeomlott a felkelés, és a vezér Petrović Đorđe Karađorđe és több tízezer felkelő menekülésre kényszerült.

Karađorđét később Oroszországban is fogva tartották, nem akarták ugyanis visszaengedni őt Szerbiába, hogy esetleg újra kezdje a törökök elleni szabadságharcot.