Connect with us

Koszovó

OROSZORSZÁG ÉS A KOSZOVÓI VÁLSÁG: Háborúra lelkesítő szavak

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

koszovo oroszorszag kosovo rusija
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Oroszországnak úgy hiányzik egy Ukrajna melletti újabb súlyos katonai konfliktus, mint éhezőnek egy falat kenyér. Amennyiben ugyanis háborúba torkollik a tajvani válság, vagy akár a koszovói krízis, a Nyugatnak – az országoknak és a közvéleménynek – megoszlana a figyelme és ez minden bizonnyal javítana korántsem könnyű helyzetén. Kevesebb fegyver jutna Ukrajnának és valószínűleg halasztódnának az oroszok elleni újabb szankciók.

Az aktív követ

Megdöbbentő volt az az elán, amellyel az orosz médiumok és a Kreml álláspontját a közösségi oldalakon rendszeresen szajkózó posztolók augusztus elején igyekeztek olyan képet festeni a Koszovó és Szerbia határán kialakult konfliktusról, mintha már harcban állna egymással Szerbia, és a balkáni országból 2008-ban kiszakadt egykori tartomány.

Szerbek sérültek meg az összecsapásokban, a szerb hadsereg felsorakozott a koszovói határon, sőt egyes egységek már be is hatoltak Koszovó területére – erről szóltak a híradások, amelyek általában arról sem feledkeztek meg beszámolni, hogy egy esetleges széles konfliktusban Oroszország mindenben segítené Belgrádot.

Az életveszélyes hisztériakeltés ellenére a háború – sajnos nem érdeklődés hiányában – elmaradt, sőt azóta Pristina és Belgrád részleges megegyezést hozott tető alá a szerbiai és koszovói dokumentumok kölcsönös elfogadásáról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Moszkva végleg lemondott volna a koszovói válság eszkalálásáról.

A főszereplők egyike Alekszandr Bocan- Harcsenko, Oroszország hiperaktív belgrádi nagykövete, aki egyik nyilatkozatában már azt is felajánlotta, hogy Moszkva örömmel hozna létre egy katonai bázist Szerbiában.

– A támaszpont létrehozása az adott ország szuverén döntése, viszont ez mindenképpen Oroszország érdekeit is szolgálná

– mondta a misszióvezető.

Bár Aleksandar Vučić szerb államfő gyorsan közölte, hogy Belgrád nem tervezi orosz katonai támaszpont létesítését, a szerb kormány tagjaihoz bejáratos Bocan- Harcsenko folytatta a szerbek feltüzelését és egy másik interjúban arról beszélt, hogy Szerbiát csak az erős hadsereg mentheti meg a Nyugat által támogatott Koszovó támadásától.

A diplomata arra is emlékeztetett, hogy Moszkva jelentős részt vállalt a szerb hadsereg fejlesztésében és hozzátette, a segítség a jövőben sem marad el. Az oroszok valóban segítettek: MiG-29 harci repülőket, T-72-es harckocsikat és BRDM-2 szállító harcjárműveket adtak el, illetve adományoztak a „balkáni testvérnek”.

Ami az orosz-szerb védelmi kapcsolatokat illeti, nem egyértelmű, mi a pontos feladata annak a niši orosz központnak, amely a hivatalos közlések szerint csak az esetleges katasztrófák elhárítását szolgálja.

Szavak és tettek

Bár az orosz politikusok a nagykövethez hasonlóan azt hangsúlyozzák, hogy továbbra is segítik Szerbiát – és nem hajlandók elismerni Koszovó függetlenségét – az orosz segítségnek komoly korlátjai vannak.

Egy esetleges szerb-koszovói háború kitörése esetén ugyanis Moszkva aligha lenne képes most jelentős kézzel fogható támogatást nyújtani. Az orosz hadsereg súlyos veszteségeket szenved el Ukrajnában, és egyáltalán nem úgy tűnik, hogy Moszkvának annyi fegyvere lenne, hogy abból jelentős mennyiséget képes lenne átadni Belgrádnak.

Ha így lenne, Moszkva nem Irántól vásárolna száz számra precíziós fegyverek kilövésére képes drónokat, és nem telepítené Szíriából Ukrajnába az odavezényelt Sz-300-as légvédelmi rakétarendszereket.

Az esetleges segítség eljuttatása is nehézkes: Szerbiát NATO-tagállamok, illetve baráti országoknak aligha nevezhető szomszédok veszik körbe, egy háború esetén nem valószínű, hogy ezek az országok átengednék az orosz katonai szállítmányokat.

Történelmi párhuzam?

A Szerbiának nyújtott orosz diplomáciai és politikai segítséget az is korlátozza, hogy nagyon nehéz támogatni az Ukrajnától elszakadni kívánó ukrajnai „népköztársaságok” függetlenségét, és ugyanakkor Koszovó államisága ellen érvelni.

Már csak azért is, mert 2022. februárja – a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság orosz elismerése – óta többször is elhangzott orosz politikusok szájából, hogy miért ne tehetné azt a Donyec-medence, amit Koszovó tett 2008-ban.

– Amikor Koszovó bejelentette függetlenségét, a Nemzetközi Bíróság a nyugati hatalmak nyomására arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ENSZ Alapokmánya szerint nem kellett kikérnie a központi hatalom engedélyét. Ez azt jelenti, hogy a Donyec medencének sem kell engedélyt kérnie Kijevtől

– ezt nem más, mint a szerbek reménysége, azaz Vlagyimir Putyin mondta egy szentpétervári rendezvényen. Az orosz álláspontot sokan a szerbek elárulásának tartják, s ez annak ellenére igaz, hogy Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter sietett kijelentetni, hogy Oroszország nem változtatta meg véleményét, és nem ismeri el Koszovót.

– Azok az emberek, akik Putyint és Oroszországot támogatják, hirtelen megértették, hogy Moszkvát nem az érdekli, hogy mi van Szerbiával és Koszovóval, hanem az, hogyan képesek megvalósítani az orosz érdekeket

– vélekedett Orhan Dragaš szerb biztonságpolitikai elemző. Az „árulás” sokak számára felélesztheti az 1804-ben kezdődött szerb függetlenségi háború emlékét. Akkor ugyanis Oroszország volt az, amely feltüzelte a törökök ellen a szerbeket, s a felkelők 1807-ben az orosz cár biztatására hallgatva utasították el a törökök békeajánlatát.

Az oroszoknak ugyanis az volt az érdekük, hogy az akkor még ellenségnek számító Törökország tartósan harcoljon a Balkánon. 1812-ben azonban – a Bukaresti békében – megszületett a béke a szultán és a cár között, ettől kezdve pedig a szerbeket már nem támogatta a cári birodalom, ennek következtében 1813-ra összeomlott a felkelés, és a vezér Petrović Đorđe Karađorđe és több tízezer felkelő menekülésre kényszerült.

Karađorđét később Oroszországban is fogva tartották, nem akarták ugyanis visszaengedni őt Szerbiába, hogy esetleg újra kezdje a törökök elleni szabadságharcot.

Szerbia

A Koszovóval kapcsolatos hírek csöpögtetése és a nehezen érzékelhető elmozdulások

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Koszovó
CHOU DE BUDAPEST: A szerb elnök aggodalmaskodva kérdezi Miroslav Lajčáktól, hogy ezt a gyanús alakot miért hozta magával (A kép forrása: Instagram, Aleksandar Vučić, szöveg: BALK)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 4 perc

Ha ég a ház, akkor jönnek a tűzoltók, akik legfeljebb a lángokat képesek megfékezni, a keletkezett károk elhárítása azonban a ház lakóira marad. Körülbelül ezt a szerepet tölti be az amerikai Gabriel Escobar és az uniós Miroslav Lajčák által alkotott duó, amely leginkább az esti órákban szeret találkozni a koszovói miniszterelnökkel és a szerb elnökkel, addigra a közvélemény figyelme lankad, másnap pedig már kit érdekel, hogy mi történt tegnap. Így könnyebb az információk csöpögtetése.

Soha nem találkozó párhuzamok

A szerb és a koszovói albán politikai elit párhuzamos pályán mozog, így szinte csak a végtelenben találkoznak, ezt érzékelhetik a nyugati közvetítők is, akik ikszedik alkalommal tárgyaltak Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel és Aleksandar Vučić szerb elnökkel.

A belgrádi Vreme honlapja megjegyzi, hogy az amerikai-európai duó Pristinában megbeszélést folytatott a koszovói miniszterelnökkel, az ottani államfővel, és találkozott az ellenzékkel, valamint a helyi szerbek képviselőivel is, bár az utóbbi „nemigen volt kommunikálva”, így a Vreme figyelme is elsiklott felette.

Szerbiában ugyanakkor – az eddigi hírek szerint – a közvetítők csak Aleksandar Vučić szerb elnökkel ültek le tárgyalni, amiben van némi ráció, mert semmi értelme a saját véleménnyel nem rendelkező miniszterelnökkel fárasztani magukat, a szerbiai ellenzék befolyása pedig a koszovói eseményekre a nulla felé konvergál, így ők sem nagyon számítanak „értelmezhető partnernek”.

Legfeljebb a szélsőjobb és annak orosz lerakata küldheti oda a verőlegényeket, mint Zvečan esetében, ha erre megérik a pillanat, amely a szerb elnök számára politikailag is kiaknázható. Ekkor a belgrádi vezetés úgy tesz, mintha semmit sem venne észre, vagy éppen maga ad jelt az indulásra.

A konstruktív szerepben tetszelgő Vučić az amerikai és az európai közvetítőkkel folytatott megbeszélést követően a szerb oldal tömjénezésének közepette azt üzente az Instagramon, hogy itt az ideje, hogy Pristina „végre eleget tegyen tíz évvel ezelőtt vállalt kötelezettségeinek”, ami mindenekelőtt a Szerb Községek (Önkormányzatok) Közösségének megalakítására vonatkozik egy akkori brüsszeli megállapodás értelmében”.

Tehát nem akárhogyan, és nem egy új megközelítés mentén, hanem úgy, ahogy az a 2013-ban kötött megállapodásban szerepel, amit a jelenlegi pristinai vezetés – Albin Kurtival az élen – egyértelműen elutasít.

Kurti legfeljebb egy olyan szerb önkormányzati szövetséget lenne hajlandó elfogadni, amely bizonyos értelemben civilszervezetként működne, és semmiféle végrehajtói joggal nem rendelkezne.

Az amerikai álláspont valahol félúton lehet, mert az Egyesült Államok korábban úgy fogalmazott, hogy ők sem támogatnák olyan képződmény létrejöttét, mint amilyen a boszniai Szerb Köztársaság, amivel áttételesen elismerték, hogy a daytoni szerződésben is voltak baklövések.

Pristinában rossz a vétel

A jelek szerint Pristina és Washington nincs egy hullámhosszon, és láthatóan vannak vételi zavarok azzal kapcsolatban, amit Washingtonból sugároznak Koszovó irányába, Amerika ugyanis nem tudja elfogadni, hogy a partnerség ellenére washingtoni szempontból nem kívánt döntések szülessenek.

A hétfő esti pristinai találkozót követően a két közvetítő nyilatkozott ugyan az újságíróknak, az viszont már csak valamikor kedden délután derült ki, hogy az Egyesült Államok két napos ultimátumot adott az amerikai követelések végrehajtására, de ez koránt sem jelenti azt, hogy csütörtökön arra ébredünk, hogy Koszovóban kitört a „pax Americana”.

A közvetítők azt kérték a koszovói miniszterelnöktől, hogy vonja ki a különleges rendőri erőket az önkormányzati épületekből Zvečanban, Leposavićban és Zubin Potokban, a megválasztott „3%-os polgármesterek” pedig valamilyen más lokációról dolgozzanak az új önkormányzati választásokig.

A koszovói miniszterelnök ezt korábban egyértelműen visszautasította, szerinte ugyanis nem Zoom-polgármesterekről van szó, hogy „home office” jellegű tevékenységet folytassanak, bár véleményünk szerint a 3%-os támogatottság még erre sem nagyon hatalmazza fel őket.

Az amerikaiak azt szeretnék, hogy a koszovói miniszterelnök minél előbb új önkormányzati választásokat írjon ki, amivel szemben szintén vannak „ellenkövetelések”, mint például a szerb szélsőségesek távozása, vagy a demokratikus rend helyreállítása, arról nem is beszélve, hogy a koszovói szerbek is feltételekhez kötik a részvételüket az újabb önkormányzati választásokon.

A közvetítők azt is követelték, hogy a koszovói albán vezetés térjen vissza a párbeszédhez, és amerikai részről megjegyezték, hogy Washington kitart a koszovói albánok mellett, de nem feltétlenül kíván olyan személyt támogatni, akiben nincs meg az együttműködési készség.

Amerika ezzel Kurti értésére adta, hogy képes különbséget tenni a koszovói nép és a pristinai vezetés között, egyúttal azt is tudatta vele, hogy a barátságnak ára van, és a koszovói vezetésnek többé-kevésbé, inkább többé, mint kevésbé, azt kell tennie, amit az Egyesült Államok diktál.

Ez Koszovó esetében még csak-csak elérhető, Szerbia vonatkozásában azonban jóval nehezebben valósítható meg.

A szerbiai elnök a találkozóval kapcsolatban közzétett Instagram-bejegyzésében nem szólt arról, hogy a „következő önkormányzati választási kísérleten” részt vesznek-e a koszovói szerbek, amire minden bizonnyal szükség lenne, hogy végre legitim, és nem csak legális képviselet jöjjön létre.

Miroslav Lajčák uniós közvetítő ugyan megjegyezte, hogy a szerbeknek részt kell venniük a választásokon, de nem ő az, aki ezt elrendelheti nekik, hanem Aleksandar Vučić, aki viszont bármikor elháríthatja a felelőséget, mondván, hogy nincs befolyása a koszovói szerbek felett, és erről nekik kell dönteniük.

Egy ilyen kijelentés persze „olcsó játék hülye gyerekeknek”, de időhúzásra mindenképpen jó, főleg a jelenlegi zavaros helyzetben, amikor a Balkánon mindenki mindenféle befolyás alatt áll, bár a koszovói állításokkal szemben Escobar amerikai részről nem hiszi, hogy a konfliktust Oroszország szervezi, arról viszont meg van győződve, hogy Moszkva örül a jelenlegi fejleményeknek.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava