Connect with us

Írd be ide, amit keresel!

Szerbia

EMBERCSEMPÉSZET ÉLŐBEN: Migránslesen a makkhetesi erdőben

EMBERCSEMPÉSZET: Egy fiatalember megmutatta, hogy a taxisok meddig viszik a migránsokat. Ez a Topcsideri utca sarka, ahonnan a magyar kerítésig lehet kijutni
EMBERCSEMPÉSZET: Egy fiatalember megmutatta, hogy a taxisok meddig viszik a migránsokat. Ez a Topcsideri utca sarka, ahonnan a magyar kerítésig lehet kijutni
Olvasási idő: 6 perc

Könnyű másokra hivatkozva azt írni, hogy továbbra is érkeznek a migránsok a makkhetesi erdőbe. A szerda esti “járőrözés” után állíthatom, hogy a múlt szombati lövöldözés sem változtatott a helyzeten, a migránsok továbbra is teljes életnagyságban látogatják a makkhetesi erdőt, és ez nem másodkézből származó információ, mert a saját szememmel láttam őket.

Prológus

Miután dugig van migránsokkal, a migránsok gyakori érdeklődése a makkhetesi erdő iránt biztosan nem véletlen. Hasonló a helyzet, mint 2019 végén, 2020 elején Magyarkanizsán volt, amikor a vajdasági kisváros hónapokig “migránselosztó központként” működött. Magyarkanizsa – mint írtam is – kisváros, így kis migránselosztó központ volt, Szabadka viszont nagyváros, amiből következik, hogy nagy migránselosztó központnak tekinthető – vélhetően nem egy bandával, aminek felderítésére kevés néhány nap, és kevés a felhatalmazás is, mert ez alapjában véve nem újságírói feladat.

Ezért próbáltam arra koncentrálni, ami a legaktuálisabb, vagyis, hogy mi történik a Makkhetesen, ahol több emberéletet is követelt a közel két héttel ezelőtti lövöldözés. Arról már írtam, hogy a zombori és a belgrádi taxisok szakadatlanul hordják a migránsokat az erdőbe, ahol a helyiek szerint az idegenek száma háromezer és tízezer között lehet.


A számot senki nem tudja pontosan, de mivel visszafelé szinte egyetlen sem jön, nagy a valószínűsége, hogy telik az erdő, illetve, illetve hogy a migránsok java része átjut Magyarországra, mit sem törődve a kerítéssel.

De ez mindaddig mese, amíg a saját szememmel nem látom, hogy a rendőrségi “beavatkozás” után maradt-e migráns az erdőben, vagy a rendőri jelenlét miatt félelmében mindegyikük eliszkolt.

Vannak-e migránsok az erdőben?

A makkhetesi emberek közül a kitartóbbak minden este a városrész központjában gyülekeznek, nem többen, mint húszan-harmincan. Szombaton várhatóan megduplázódik, megtriplázódik a számuk, esetleg a Népi Járőrségből is érkeznek “vendégművészek”, hogy bevezessék a feltüzelt embereket az erdőbe.

Ez a múlt szombaton majdnem így történt, amikor a ök végül megakadályozták, hogy a helyi lakosok mélyen behatoljanak az erdőbe, netalán elmenjenek a kerítésig, ameddig a rendőrök maguk sem nagyon merészkednek. De ha senki nem megy el a “műszaki akadályig”, akkor soha nem tudjuk meg, hogy mi játszódik le a határnál!

Amikor szerdán este nem sokkal tíz óra előtt kiértem a Makkhetes városrészbe, körülbelül tíz-tizenöt helyi lakos posztolt az említett központban, ahonnan három felé ágazik az út, és mindhárom útnak számtalan mellékutcája van, az erdőben pedig rengeteg mellékútja.

Erős forgalom volt aznap este a Makkhetesen, jöttek a különböző ú taxik és nem taxik, és mentek ki az erdőbe, erre ezúttal csak az egyik utat használták. Egy idő után két helyi fiatalemberrel hirtelen és kevésbé hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, hogy az egyik taxis után eredünk, de mire elindultunk, az “emberszállító kisiparos” eltűnt, hiába nyomtuk a gázt, nem találtuk meg.


Egy harmadik helyi fiatalember jött utánunk, és amikor visszafordultunk, ő mutatta meg, hogy a taxisok általában meddig viszik a migránsokat azon az útvonalon. Ez a Topcsideri utca (Topčiderska ulica) sarka, ahonnan egyenesen, illetve kanyarogva ugyan, de a kerítésig lehet kijutni. Az egyenes, illetve kanyargós utat több mellékút szeli át, és van leágazás is bőven, tévedni tehát nem szabad, mindig kell valaki, aki ismeri az erdőt, főleg éjszaka.

Végül hárman indultunk neki gyalog a makkhetesi erdő felderítésének, erős kis csapat, az erőt az egyik helyi fiatalember képviselte, a maga 160 kilójával igencsak Bud Spencer-utánzatnak nézett ki, tőle vártuk, hogy esetleg pofonokat osztogat majd, ha erre netalán igény mutatkozna.

A másik makkhetesi fiatalember helyismeretben volt erős, minden útról tudta, hogy hova vezet. Az erdőbe ugyan bevilágított a hold, a műhold viszont kevésbé, így nem mindig volt GPS, és – mint talán már említettem – vezető nélkül kész öngyilkosság bemenni az erdőbe annak, aki először jár arra, ami vonatkozik a migránsokra is.

Jómagam felvettem a hátizsákom, hogy migráns kinézetem legyen, bár az őszülő hajam már nem teljesen erre predesztinál.

Nyomok a homokban

Sötétben az erdő addig nem volt félelmetes, amíg az út mellett voltak házak, ám azok egy idő után elfogytak, így már csak a holdvilág segített, gyönyörű holdvilágos éjszakában bandukoltunk egyre beljebb az erdőben. Nem volt vaksötét, amikor minden fa mögül árnyak ugrálnak elő, mert annyira káprázik a szem.

Sőt, egy-egy tisztáson még azt is láttuk, hogy friss nyomok vannak a homokban, ebből nem volt nehéz rájönni, hogy nemrégiben mások is jártak arra, ami nem kedvetlenített el bennünket, hanem éppen ellenkezőleg, mert hogy éppen azért mentünk oda, hogy megbizonyosodjunk a migránsok jelenlétéről. A Bud Spencer-utánzat gyorsan összemérte a saját lábnyomát a homokban látható nyomokkal, és megállapította, hogy az idegen nyomok tíz számmal kisebbek, mint az övé, így bátran mentünk tovább.


Körülbelül félúton derült ki, hogy éppen abban az erdőben járunk, ahol a közel két héttel ezelőtti lövöldözés történt, ráadásul a helyi kísérők szerint nem egy-két, hanem húsz-harminc halott volt, állítólag a hullák ki voltak terítve az út mellett. Lehet, hogy ez soknak tűnik, viszont a hivatalos közlemény is nehezen hihető, mert néhány órás, vagy esetleg egy fél napos lövöldözésnek nem egy-két halálos áldozata szokott lenni.

Amíg a házak között haladtunk néhol sekélyebb, néhol viszont mélyebb volt a homok, de aztán keményedni kezdett a lábunk alatt a talaj, ami arra utalt, hogy arra ott kevesebben járnak, és hogy a sűrűsödő erdő megfogta a homokot. Tehát jócskán bent voltunk az erdőben, az út szűkült, a hold sugarai pedig egyre ritkábban jutottak át az ágak között. Az erdő kezdett sötétedni, de vigasztalt bennünket, hogy már csak kétszár méterre volt a kerítés a helyismeretben erős társam szerint.

Ekkor pislákoló vörös fényt láttam meg a jobboldali fák között, néhány méterrel odébb pedig egy mobiltelefon fénye világított, majd emberi hangok gyűrűztek ki a fák közül, ami annak a megdönthetetlen bizonyítéka volt, hogy a lábnyomok valóban frissek voltak, és hogy nem vagyunk egyedül az erdőben. Mentünk még vagy tíz métert, amikor a Bud Spencer-utánzat arra kezdett panaszkodni, hogy már fárad, és inkább forduljunk vissza.

Mindketten elfogadtuk a felvetést, mivel nem akartunk névsorolvasást tartani az ágak közül kiszűrődő hangok tulajdonosaira vonatkoztatva, amihez nyilván több Bud Spencer szükségeltetett volna, és nem ez volt a legkedvezőbb pillanat arra sem, hogy a helyiek esetleg megvitassák a betolakodókkal, hogy kié az erdő, így hát visszafordultunk, végül is bebizonyítottuk magunknak, hogy vannak migránsok az erdőben, és ez volt a cél, ha nem is láttuk őket testi valójukban.

A migránsok testi valója

Azonban hamarosan arra is sor került, hogy testi valójukban lássuk a migránsokat, mert a Bud Spencer-utánzat egyszer csak annyit mondott, hogy “ott elől”, és rögtön hátrébb is húzódott. Amikor feltekintettem, valóban emberi alakokat láttam kirajzolódni az útnak azon a ré, ahol már a homok süppedni kezd.

Ahogy közeledtünk egymáshoz, ők is láthatták, hogy mi hárman vagyunk, és mi is láttuk, hogy ők harmincan, ami elég előnytelen arány még akkor is, hogy ha a legerősebb ember nálunk van. Egy-két gondolat átfutott az agyunkon, de miután még annak tudatában és mámorában éltünk, hogy bebizonyítottuk magunknak, és ezáltal másoknak is, hogy a lövöldözés után is vannak migránsok a makkhetesi erdőben, félelmet nem éreztünk.

Az is jóleső érzéssel töltött el mindhármunkat, hogy ha most itt le is puffantak bennünket, akkor is nekünk van igazunk, nem az akármilyen vezetőknek, akik szerint sikerült megtisztítani a makkhetesi erdőt a migránsoktól. Ez az érzés önthetett bátorságot a Bud Spencer-utánzatba is, aki kicsi, de erős csapatunk élére állt.

Lehet, hogy ez zavarta meg a velünk szembejövő migránsokat, akik páros sorba rendeződtek, mint egy katonai menetelésen, és jóformán szó nélkül, egy-két köszönéssel elhaladtak mellettünk: a névsorolvasás és az erdőbirtoklási kérdés felvetése ezúttal is elmaradt, az viszont aligha képezheti vita tárgyát, hogy ha húsz-harminc migráns csoportosan vonul fel éjszaka fél tizenegykor a makkhetesi erdőben, az csak szervezetten történhet.

Mindeközben egyre mélyebb volt a homok, újabb meglepetés ért bennünket, az egyik leágazásról ráfordult ugyanis az útra egy rabszállító autó, amelynek olyan erős reflektora volt, hogy a legtapasztalanabb migráns sem keverné össze a Škoda Fabia erőtlen fényével. A rabszállító autóban négy rendőr ült, de nem szálltak ki, hogy megkérdezzék, hogy mi járatban vagyunk az erdőben egy ilyen késői időpontban. Biztosan látták, hogy mi vagyunk túlerőben a Bud Spencer-utánzat által.

P.S.

Ezzel minden ellenkező állítás megdőlt. A makkhetesi erdőt a hatóságok egyáltalán nem tisztították meg a migránsoktól, és a rendőri jelenlét mindtha csak arra lenne jó, hogy megakadályozza a helyi lakosságot, hogy a saját szemével győződjön meg az igazságról – mint ahogy az a múlt szombaton már megtörtént. Miközben mintha az embercsempészeket védenék, illetve a helyszínt biztosítanák számukra, hogy zavartalanul folytatódjon az a magyar mentén.

Napi hírlevél


Mi munkát teszünk bele, legyen a megosztás a fizetség!



Lektor nélkül dolgozunk. Ha helyesírási hibát találsz, akkor jelöld ki a szót az egérrel, majd egyszerre nyomd le a következő két billentyűt: Ctrl+Enter. A program semmiféle személyes adatot nem kér, és nem továbbít. Köszönjük, hogy segítesz jobbá tenni a BALK-ot!





Helyesírási hiba jelentése

A következő értesítést küldjük a szerkesztőnek: