Connect with us

B A Balkanac

Ki őrzi az amforákat? És ki állítja el az esőt?

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

A maga nemében tragikomikus hírt közölt a minap az online is olvasható The Odessa Journal. Melyben cikkíró tudatja, hogy a város védelmére hadiárkot ásó ukrán katonák értékes ókori amforákra leltek. A lelőhelyet szakszerűen dokumentálták a kihívott archeológusok, aztán az összes amforát átvették a katonaságtól, kellő módon becsomagolták, nehogy összetörjenek, majd elszállították az ottani archeológiai múzeumba. Hogy valamikor esetleg bombatalálat érhetné az intézményt, arról nem esik szó a rövid, fényképekkel gazdagon illusztrált írásban.

Ugyanitt, kissé arrébb, azzal találkozhatunk, hogy az orosz megszállók, vagy az elvetemült csatlósaik (de facto: egyre megy) míves, sok karátos aranyból készült szkíta ékszereket loptak el a melitopoli történeti múzeumból. Az illetékesek feljelentést tettek ebben az ügyben a zaporizzsjai bűnüldöző szerveknél, visszakövetelvén a lába kelt nemzeti kincs-együttest. Ugyanakkor kérték a tettesek kézre kerítését és arányos megbüntetését az ukrán törvénykönyv megfelelő cikkelye szerint, mely háborúban is érvényes, egészen a hatályon kívül helyezésig. Megjegyzendő, hogy utóbbira semmilyen megszálló hatóságnak nincs joga. – Persze, a szkítákat már nem kérdezheti senki (ők “elszkítáztak” valahová az elérhetetlenbe), így aligha kerülhet vissza szóban forgó vagyon a legrégebbi tulajdonosához, illetve állapodhat meg valamely jogos (vagy jogilag ténylegesen annak tekinthető) örökösnél.

Egyébként szép dolog, hogy a kulturális együttműködés a vérzivataros, kénköves és büdös (bél)pokol ellenére, vagy épp azért is, de üzemel. Nevezetesen ezen a portálon azt is elolvashatjuk pluszban, hogy a görög Szaloniki jelezte, szívesen vállalja a június eleji 8. Odesszai Nemzetközi Komolyzenei Fesztivál megrendezését, amiben meg is állapodtak az érintett felek. Megjegyzendő, hogy kezdetben Tallin látszott elvállalni ugyanezt a szerepet, csak aztán valamiért a dolog félrement, ha ott épp (még?) füstbe nem is. Erről pontosan nem írnak az odesszaiak, ellenben arról igen, ami a magyar sajtóban is megjelent apróbb hírként, hogy a renomés Karlovy Vary filmfesztivál teljes mellbedobással vállalja július első felében azt az odesszait, amelynek jelen helyszínén már nem csak mozivásznon szerepel a harc.

– A jelenlegi döbbenetes helyzet okán, melyben ukrán kollégáink találták magukat, s amely súlyosan ellehetetlenítette filmkészítésüket és filmjeik bemutatását, úgy döntöttünk, részben vendégül látjuk az odesszai szemlét, hogy az ukrán filmgyártás, annak tehetségei meg az egész ukrán kultúra ne legyen teljesen elzárva a világtól – hangzott el a cseh házigazda részéről. Magyarországon a Filmvilág májusi számában hoz két elemző írást az ukrán filmekről Baski Sándor és Benke Attila tollából. Az előző szerző jókora hangsúllyal állapítja meg, hogy az ukrán moziban már nyolc éve tart a háború. Születtek mítoszépítő hazafias filmek és megrázó helyzetjelentések is. Úgy folytatja, abban semmi meglepő nincs, hogy Európát és a világ többi részét teljesen váratlanul érte az invázió, de kiderült a tudósításokból, hogy még a donyeci régió lakosai sem vették komolyan az orosz erők felvonulásáról szóló híreket. Az elmúlt majd’ egy évtized ukrán játékfilmtermése ugyanakkor pont ezt a folyamatot dokumentálja. Azt, ahogy az ország a hazafias érzület fellángolása után belefásul a folyamatos háborús készültségbe. A donbasszi háború 2014-es kitörése, írja, alapvetően változtatta meg egyébként az ukrán nép viszonyát a saját identitásához. Az Ukrajna létezésének történelmi legitimitását kétségbevonó putyini állításokra már ekkor megszületett a válasz az üzbég származású Ahtem Szeitablajev kurzusfilmjében. A 2017-es Kiborgok – A hősök soha nem halnak meg c. alkotás jelentőségét jól mutatja, hogy finanszírozásába az állam is beszállt. Elkészülését a védelmi minisztérium és a hadsereg is támogatta. Végül meg is kapta az összes fontos ukrán filmes díjat. Magának a rendezőnek személyesen Petro Porosenko elnök állami kitüntetést adott át.

Baski Sándort követően Benke Attila említést tesz arról, hogy a budapesti Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál szervezői az ukrán rendezők megsegítésére szervezett adománygyűjtés keretében még márciusban hat, 2022 előtt készült dokufilmet tettek csomagban kölcsönözhetővé, amelyek együtt rajzolják ki, hogyan fajult idáig a helyzet. Közöttük említi Roman Bondarcsuk rendező Ukrán seriffek című alkotását úgy, mint az egyik legsikeresebbet, és amely erős Kusturica hatást mutat. Benne két bátor férfiú szerepel, akiket a Krím közelében lévő egyik faluban a polgármester rendfenntartóknak nevez ki, ők pedig komikus helyzetekbe keverednek. Például egy kutyahúst evő hontalannal szemben kell intézkedniük. Kevesebb a humor Alina Gorlova rendezőnő filmjeiben, amelyek annál megrázóbbak. Benke írása Gorlova Örökké esni fog c. dokumentumfilmjével zárul, amely a Creedence Clearwater Revival egykori bombaszámára utal: a Who’ll Stop the Rain-re. Hőse, bizonyos Andrij Szíriából menekül, ahol éppen eső áztatja a földet a vér mellett, de menekülhet szegény Ukrajnába (haza?), cseberből vederbe kerül. Rövidesen ott is megszólalnak a fegyverek. Gorlova alkotása párhuzamot von a két ország közt, miközben azt is kidomborítja, hogy Putyin Szíriában ugyanúgy beavatkozott.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava