Talló-palló: Végeltől és az új Ígéret földjétől az újvidéki díszpolgár Putyinig és azon is túl

A cikk meghallgatása

Forrás: Vegel.org

Végel László egyik március eleji Facebook-bejegyzése szerint napvilágot látott az Ígéret földjén – élet a limesen című esszékötete. A könyv az Adenauer Alapítvány kiadásában jelent meg, amelynek javaslatára került be előtte valamikor az Újvidék Kulturális Főváros programjába. Szerző itt egészségi állapotára hivatkozik, amely meggátolta abban, hogy elmenjen a bemutatóra, azért nincs is több szó erről az eseményről, hanem az ukrajnai helyzet felé fordul az író figyelme.

Itt idézi Végel a Gazeta Wyborczából a lengyel Adam Michnik történészt, esszéíró kollégát, akinek a megfigyelése szerint Putyin bandita harcmodora azokat a mintákat követi, amelynek alapjait Hitler és Sztálin fektette le.

Úgy véli, az orosz elnök attól sem riad vissza, hogy a huszadik század leggaládabb diktátorainak a retorikáját használja. Sőt, szemlátomást élvezettel teszi. Kissé arrébb, lejjebb Michnik úgy folytatja, hogy a KGB egykori alezredese ma is azt gondolja, hogy a világ az ő privát tulajdonú büntető intézménye, ahol minden az övé, oda bárkit bezárható, esetleg eltehető láb alól.

Emlékezzünk csak: megölték Anna Politkovszkaját, mert megírta, milyen bűntetteket követtek el Csecsenföldön. Zavaró népszerűségének okán megölték a demokratikus beállítottságú Borisz Nyemcovot, továbbá bebörtönözték Mihail Hodorkovszkijt, mert bírálni merészelte a rendszert a benne elburjánzó korrupció miatt.

Most Alekszej Navalnij van rács mögött, mert nem akar az elnök talpnyalója lenni. – V. L. mindezt azzal fejeli meg a maga részéről, hogy ha esetleg nem tudtuk: Putyin Újvidék díszpolgára (én a magam részéről nem tudtam, persze, nem mintha ez bármin is változtatna – megj. B. A. B.).

Másutt arról szerezhetünk tudomást, hogy az Open Books gondozásában megjelent magyarul Kira Jarmis: Zárka c. kötete. (Ford. Bíró Júlia.) A mű alcíme már első lépésre sokat elárul arról, miről is van itt szó. A szerző ugyebár nem csupán álmodta a börtönt, hanem ott is feküdt és ébredt ötven napon át, hogy azt követően hét hónapra házi őrizetbe kerüljön.

Az életből merített traumatikus események főhősnője bizonyos Ánya, akit egy korrupcióellenes tüntetésen őrizetbe vesz a moszkvai rendőrség. Az alig negyedórás tárgyaláson az ifjú hölgyet elítélik, s már viszik is a börtönbe. Ánya, aki azelőtt nem volt rács mögött soha, úgy véli, hogy csupa szélhámossal, garázdával, tolvajjal és hasonlóval, esetleg kurvával fog ott ülni, ám kiderül, hogy tévedett. Egytől-egyig hozzá hasonló fiatal nő raboskodik ott.

A szürke börtönnapok végtelenül hosszúak, egyhangúak, a nők meg szabadulásukra várva beszélgetnek, megosztva egymással hétköznapi dolgaik mellett félelmeiket és félelmetes titkaikat is, miközben Ánya körül egészen ijesztő dolgok kezdenek el történni. Álom vagy valóság? Esetleg találkozik-e ott Ánya valamilyen formában a lázadó Pussy Riot orosz női punk együttes régebben tömlöcbe vetett tagjaival? – A helyes válaszért el kell olvasni természetesen magát a művet, amelyhez Borisz Akunyin helyzetismerő megállapítása társul pluszban.

Hihetetlen, írja ő, miszerint évszázadok, nemzedékek váltják egymást Oroszországban, de még mindig börtönről és nyomorúságról, szabadságról és rabságról szóló munkák jelennek meg, mintha időközben mi sem változott volna. Bizonyítékul most ismét született egy nagyon időszerű könyv, csak a szöveg jóval élőbb, mint Gorkijé – így Akunyin.

A rosztovi születésű Kira Jarmisról tudnivaló, hogy a fogvatartott ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij sajtótitkára. Jelenleg Litvániában él, bízik a változásokban, próbál is tenni valamit értük, ám a lehetőségei erősen korlátozottak. A nemzetközi nőnap előtt például video-üzenetben buzdította az orosz lányokat és asszonyokat, hogy menjenek ki az utcára tiltakozni, de maga is bevallja, hogy a dolog nagyon nehéz.

Mert vegyük riasztó példának: tizenöt év rablánccal fenyegetik azokat, akik ukrajnai “háború”-ról beszélnek a “különleges katonai művelet” helyett, következésképp “hamis információkat” terjesztenek. – Tényleg, gondoljunk csak bele, kinézhet ez úgy is, hogy egy ilyen lefogott, majd leültetett anya mire szabadlábra kerül, borotválkozó készletet vihet ajándékba a bölcsőben hagyott fiának. És mivel már tízezer fölött tart, állítólag tizenöt ezernél a letartóztatottak száma, akkor mi lesz? Hová azzal a rengeteg emberrel, akár azokkal együtt, akiknek csak a vodkától csúszott meg a nyelvük.

Újra nyitnak a GULAG-szigetek és táborok? Közhelyszerűen a történelem ismétlődik, ki lehet adni újra a Varlam Salamov, Karlo Štajner és a többi összest? Ismét felelevenednek a Kolimai elbeszélések szigorúan csak felnőtteknek? Esetleg leegyszerűsített formában gyermekeknek, hadd ismerkedjenek a legújabb nemzedékek az előttük álló jövő kecsegtető formáival.

Lehetne sok újat, de még több régi dolgot újrafordítani. Újra magyarra, ha már meg is van, mert legalább a remekműveket minden korban újra át kell ültetni. Tudhatjuk ugyebár, hogy kitűnő fordítónk, Gy. Horváth László felújította az Anna Kareninát, így Anna Karenyina lett belőle. Jogos, de itt más lapra tartozik, bár még visszatérhetünk rá. Miként jogosnak tűnik az is, ahogy lassan Dosztojevszkij Félkegyelműje visszaváltozik eredeti Idiótává. Kemény játék. Keményedő meg visszakeményedő idők. Bőven beleférnek a Karamazovok.