Törökország
FAJTÁRSAK BOSSZÚJA: Egy török neonáci csoport megvert egy afgán menekültet (nyugtalanító videó)

Egy török neonáci csoport megosztott egy videót az interneten, amelyen egyik tagja látható, amint megver, pontosabban szólva, megrugdos egy afgán menekültet. A csoport ezzel bosszulta meg, hogy korábban egy afgán férfi támadásának következtében meghalt egy 17 éves török lány. Az akcióval rá emlékeztek. A rasszista csoport azt is bejelentette, hogy újabb támadásokat hajtanak végre a menekültek ellen.
Fajtársak
A magát Ataman Testvériségnek (Ataman Kardeşliği, ATK) nevező szélsőséges csoport felvételeket tett közzé arról, hogy megtámad egy afgán menekültet/migránst Isztambulban – írja a duvaR független török hírportál.
A felkavaró videóval kapcsolatban a csoport közölte, hogy Isztambul utcáin járőrözött, amikor egy afgán személyre lettek figyelmesek, és megverték.
A lány az iskolából tartott hazafelé, amikor támadás érte tavaly július 12-én. Az elkövető követte a buszról leszálló lányt, majd a közeli erdőbe vonszolta, ahol zaklatni kezdte, de az ellenállt.

(Forrás: livik.net)
Az afgán férfi ezért fojtogatta, miközben fejsérüléseket okozott neki. A mentők lakossági bejelentésre érkeztek ki, és kórházba vitték a lányt, de az orvosok már nem tudtak rajta segíteni.
Az esetet követően a török rendőrség nyomozást indított, és letartóztatta az elkövetőt.
Az Ataman Kardeşliği erre reagálva kezdte el akcióit a menekültek/migránsok ellen. A mostani afgánverést követően közölte, hogy folytatják az afgán és más menekültek/migránsok elleni támadásokat.
Nem ez az első eset
Nem ez az első eset, hogy Ataman Kardeşliği támadásokat szervezett az egyre erősödő törökországi menekültellenesség közepette.
Szeptemberben a csoport szintén videót tette közzé, a felvételek szerint egyik tagjuk egy bottal ütlegelt egy szír menekültet, mondván, hogy a férfi török nőket zaklatott, ezért a csoport „megbüntette”.
– Ti sivatagi patkányok, vagy elhagyjátok az országunkat, vagy itt ássuk meg a sírotokat
– fenyegette meg a csoport a (szíriai) menekülteket.
A fiatalokhoz fordulva az Ataman Kardeşliği azt üzente, hogy véget kell vetni „ennek a megszállásnak”, ami megköveteli, hogy más etnikumok vérét ontsák.
– Ne féljetek attól, hogy rasszistának vagy fasisztának neveznek benneteket: elveszítjük a szülőföldünket, ha ma nem leszünk rasszisták
– tette még hozzá a török neonáci csoport, miután ezúttal egy afgán menekültet/migránst bántalmazott Isztambulban.

Szerb Köztársaság
ÖSSZEÖLELKEZTEK: A boszniai szerb elnök Ankarában fotózkodott Orbán Viktorral

A boszniai szerb elnök is részt vett Recep Tayyip Erdoğan ankarai beiktatásán, és ebből az alkalommal találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, amit a Twitteren szorgalmasan dokumentált. A magyar miniszterelnök a Facebookon számolt be a beiktatási ünnepségről, ő viszont nem posztolt fotót arról, hogy összeölelkezett Milorad Dodikkal.
A „békepárti” Erdoğan
A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott a Facebookon, hogy Magyarországnak és általában is nagyon kellett Erdoğan győzelme, mert ő Orbán megfogalmazása szerint a kihívójával, a „háborúpárti” Kemal Kılıçdaroğluval ellentétben az újraválasztott török elnök „békepárti” politikus.
Ebből már világossá válik, hogy Orbán melyik oldalra szurkolt, és hogy a továbbiakban is változatlanul „jól fejlődnek” a török magyar kapcsolatok.
Akárcsak a magyar-boszniai szerb kapcsolatok, bár erről nem a magyar miniszterelnöktől értesülhettünk, hanem Milorad Dodik boszniai szerb elnöktől, aki általában a Twitteren közli „magvas” gondolatait.
Most azt írta, hogy mindig szívesen találkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, akit a boszniai Szerb Köztársaság barátjának nevezett, miután Ankarában találkozott vele.

CSALÁDI FOTÓ: A képen látható szőke hölgy nem Dodik felesége (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)
A Dodik mellett látható „szőkített hölgy” nem a boszniai szerb elnök felesége, hanem Dodik „politikai dalárdájának” lelkes énekese, név szerint Željka Cvijanović, a boszniai államelnökség 1/3 tagja a szerbek képviseletében.
Orbán az 1/3 taggal az európai közösség moldovai találkozóján is elbeszélgetett, amit viszont már a magyar miniszterelnök dokumentált a Facebookon közzétett videóban.
Orbán a moldovai csúcson Balkán-napot tartott, Cvijanović mellett megbeszélést folytatott a horvát miniszterelnökkel, valamint a szerb elnökkel és a macedón miniszterelnökkel is. Erről mindről van fotó, de már nem fért ide.
Dodik és a törökök
A boszniai szerb elnöknek nem lehetett ilyen „sűrű napja” Ankarában, legalábbis erre lehet következtetni az internetre kiakasztott fotókból.

Milorad és Mevlüt erősen vigyorognak Ankarában az örökkévalóság kedvéért (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)
Ezek azt igazolják, hogy Dodik a magyar miniszterelnökön csak Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszterrel futott össze a folyosón, amit a boszniai szerb elnök az interneten találkozóként emlegetett, Çavuşoğlu viszont nem tartotta szükségesnek, hogy a világhálón (Twitter és Facebook) eldicsekedjen a Dodikkal folytatott „folyosói beszélgetésről”.
Milorad Dodik a dodik.net címen található internetes honlappal is erősíti médiajelenlétét, ez olyan, mint ha a magyar miniszterelnöknek lenne egy orban.net vagy orban.hu oldala.
A boszniai szerb elnök ezen is beszámolt ankarai útjáról, és magáról a beiktatási ünnepségről. Az ott készült fotón jól látható, hogy Dodik és Cvijanović egy sorral a magyar miniszterelnök előtt ült.

Ankarában Dodik egy sorral hátrébb kapott helyett, mint Milorad Dodik (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)
A fotóhoz csatolt bejegyzésben a boszniai szerb elnök gratulált a török államfőnek, ha úgy tetszik, akkor a „török szultánnak”, a hatalom átvétele alkalmából, ami helyesebben mondva a hatalom továbbvitelét jelenti.
A boszniai szerb tévécsatornáknak nyilatkozva (Una, RTRS) Dodik visszalapozott a múltban, és felidézte azokat az időket, amikor a boszniai államelnökség szerb tagjaként találkozott Erdoğannal.
– Szerintem egy komoly elnökről van szó. Természetesen nincsenek illúzióim, de tény, hogy lehetőség van a párbeszédre (tudunk beszélni), és minden partnernek kijár a tisztelet
– mondta az őt meginterjúvoló újságíróknak a boszniai szerb elnök, aki a Twitteren ehhez még hozzátette, hogy a daytoni békemegállapodáshoz nyújtott eddigi határozott támogatás Erdoğan részéről kulcsfontosságú a jó együttműködés folytatásához.
A dodik.net által közölt cikk címe szerint Erdoğan minden partnerét tiszteletben tartja, és a (belső) megállapodást támogatja Bosznia-Hercegovinában, és amint ezt a fenti mondatból láthattuk, mindezt a daytoni szerződés szellemében teszi.
Dodik gyakran hozakodik elő a daytoni szerződésre utaló frázisokkal, amivel magát – függetlenül a szecesszionista törekvésektől – a boszniai békét megalapozó dokumentum védelmezőjeként igyekszik feltüntetni, azokat viszont rendszeresen kiosztja, akik nem követik az ilyen-olyan boszniai békét megteremtő és szavatoló dokumentum általa értelmezett iránymutatását.
-
Koszovó4 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
English6 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szlovákia4 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt
-
Szerb Köztársaság1 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól