Connect with us

Törökország

AUTOKRÁCIA VAGY DEMOKRÁCIA? Vörösbe borult Törökország!

Az Erdoğan-éra elejének gazdasági sikereit, a török társadalom relatív gazdagodását az utóbbi évek inflációja megeszi. Az embereket pedig láthatólag kevésbé érdekli, hogy milyen új beruházások valósulnak meg, s hogy 2022-ben 5,5 százalékkal, tavaly pedig 4,5 százalékkal bővült a GDP: ilyen infláció mellett már egyre terhesebb bizonyos üzleti körök gazdagodását szemlélni

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Ankarában kitehetik az ablakba, hogy Törökország demokrácia
Ankarában kitehetik az ablakba, hogy Törökország demokrácia (Forrás: X platform)
Értékeld ezt a cikket a szívecskék segítségével!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

Hallgasd meg ezt a cikket!

Ha nem is győzött Törökországban a Török Kommunista Párt (0,15 százalékot szerzett), de a választási térképre nézve látható, hogy tarolt az ellenzék, pontosabban annak legerősebb pártja, a vörös színnel feltűntetett, balközép Köztársasági Néppárt (CHP) a hétvégi helyhatósági választáson. Március 31-én a török választópolgárok három szavazólapot is leadhattak: egyet a nagyvárosok/városok polgármestereire, egyet a megyei/városi közgyűlésekre, egyet pedig a kerületi önkormányzati vezetésre, illetve körzeti/falusi vezetőkre. A lelkes török választóknak tehát origami művésszé kellett válniuk, amíg például Isztambulban a főpolgármesteri címéért indulók miatt az egy méter hosszú szavazólapokat behajtogatták a borítékba. Valószínűleg azonban nem emiatt, hanem a politikai apátia okán csökkent a választási részvétel 84 százalékról 78 százalékra, igaz, ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy ugyanúgy kicsit több, mint 48 millió ember járult az urnákhoz, mint öt évvel korábban. Hogy az új szavazók hogyan döntöttek a szavazófülke magányában, egyelőre részletes elemzések hiányában nem tudjuk, de az eredmények jelentős mértékben újrarajzolták Törökország helyhatósági politikai térképét.

A nagyvárosokban bukott a kormánypárt

Meglepetésként a kormánypárt elvesztette a 2004-es helyhatósági választások óta meglévő dominanciáját. A legnagyobb ellenzéki párt 17 millió szavazatot szerzett (37,8%), s maga mögé utasította az AKP-t (35,5%), amely alig több mint 16 millió szavazatot tudott összeszedni, ezzel majdnem 3,5 millió szavazatot veszített. Az ország legnagyobb városaiban mindenhol bukott a kormánypárt.

A már az előző választáson, 2019-ben elveszített Isztambul és Ankara visszaszerzése sem sikerült, sőt, ezúttal az ellenzék jelöltjei még nagyobb fölénnyel győztek. Ekrem İmamoğlu, Isztambul főpolgármestere 11 százalékot vert a kormánypárti kihívójára, Murat Kurumra.

Mansur Yavaş, az ankarai vezető, aki 2019-ben 51 százalékot kapott, ezúttal 60 százalék fölött szerepelt. Azonban olyan jelentős városokat veszített az AKP, mint a keleti metropoliszt, Şanlıurfát vagy a szintén jobbközép erősségnek számító nagyvárost, az Oszmán Birodalom első fővárosának számító Bursát.

Az ország legtöbb nyugati megyéjében győzött a CHP, de még az olyan fekete-tengeri megyékben is jól szerepelt, amelyek hagyományosan jobbközép szavazóknak számítanak. Az eredmények tekintetében a CHP a 81 megyeszékhelyből 35-öt megszerzett, a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), csak 24-et, a kurdok és baloldali törökök egy része által támogatott DEM Párt 10-et, a nacionalista MHP 8-at vitt el, de még az iszlamista Újra Jólét Pártja (YRP) is kettőt magáénak tudhat (két önkormányzatot két másik nacionalista párt vitt el). Ezen még az sem sokat változtatott, hogy a közgyűlésekben az AKP lett a favorit, igaz, nem sokkal.

A CHP ilyen fölényes győzelme nagy meglepetést hozott, hiszen az elmúlt huszonkét évben mind a helyhatósági, mind a parlamenti és az államfőválasztásokon a kormánypárt nyert, vagy egyedül, vagy koalícióban. Noha népszerűségvesztése már a tavalyi választásokon is érezhető volt, a legnagyobb parlamenti erő maradt, s egy nagy kampányhajrával Erdoğan is behúzta az elnöki széket.

Az ellenzék esélyét tovább rontotta – legalábbis elviekben -, hogy a pártok külön indultak. Tavaly hatpárti koalícióval sorakozott fel az ellenzék színe-virága, a CHP és a nagyjából 10 százalékos támogatottságú Jó Párt (İYİ Parti), illetve négy kisebb párt összefogásával; az államfőjelöltüket pedig a királycsináló szerepében tetszeleghető kurd párt is támogatta.

Ekrem İmamoğlu a családjával együtt szavazott

Ekrem İmamoğlu a családjával együtt szavazott, és ezt hangsúlyozta is (Forrás: Ekrem İmamoğlu)

Ennek a kudarcos összefogásnak a 2019-es helyhatósági választások ágyaztak meg, amikor az együttműködés révén Ankarában és Isztambulban is legyőzték a kormánypártot. Az utóbbiban a választást alig 10 ezer szavazattal nyerte meg İmamoğlu, nem is csoda, ha a kormányzat megismételtette azt a 16 milliós metropoliszban. Igaz, második alkalommal az isztambuliak már határozottan kiálltak İmamoğlu mellett, így megnyugtató különbséggel utasította maga mögé Erdoğan régi harcostársát.

A parlamenti választás után ellenben az összefogás megszűnt. A két nagyobb erő, a CHP és a Jó Párt közötti szakításhoz vezetett, a másik négy párt pedig eleve marginális voltuk miatt nem játszott nagy szerepet. Hiába volt köztük három is iszlamista hátterű, nem tudtak érdemben elhozni szavazatokat az AKP-tól.

Az ellenzék helyzetét nehezítette, hogy a kurd párt is önállóan indult – ez a keleti megyékben régebben sem volt másként, viszont önálló jelölttel szállt harcba Isztambulért, ami miatt sokan úgy vélték, hogy İmamoğlu bukhat. Az eredmények viszont azt mutatják, hogy ezek az aggodalmak alaptalannak bizonyultak.

Vörösbe borult Törökország

A török választók stratégiai szavazattal éltek, azaz azokra a helyi ellenzéki vezető politikusokra adták a voksukat, akiket befutónak éreztek. Ez gyakorlatilag az İYİ Párt vereségét jelentette, mivel ezzel a kevesebb mint 4 százalékos eredménnyel a parlamentbe sem jutna be; szavazói nagy valószínűséggel átszavaztak a CHP-s jelöltekre, Isztambulban és Ankarában mindenképp.

Az isztambuli kurd szavazók jelentős része is a főpolgármester mellett tette le a voksát. Hiába oszlottak meg az ellenzéki pártok, a választók a legesélyesebb mellett döntöttek. S persze az sem mellékes, hogy minden kormányzati ellenszéllel dacolva İmamoğlu vagy az Ankarát irányító Mansur Yavaş sikeres főpolgármesterek voltak.

Ünneplő tömeg Isztambulban

Ünneplő tömeg Isztambulban (Forrás: X paltform, Ekrem İmamoğlu)

Számos infrastrukturális projekt mellett képesek voltak jótékonysági programokat kidolgozni, támogatták a társadalom különböző rétegeit, például kollégiumok létesítésével a diákoknak. Ha a helyieket kérdezzük, hogy miért döntöttek Yavaş mellett, akkor az első válasz az, hogy ő közösséget épített, nemcsak utakat.

Így pedig sok helyi kormánypárti szavazó mondhatta azt, hogy az ellenzéki jelöltre adja a voksát, akik ráadásul a két nagyváros esetében a lakosság egész politikai spektruma felé tettek gesztusokat.

A kormánypárt gyenge szereplése mögött számos tényező áll – ezeket a következő hetekben vélhetően pontosan beazonosítják és kielemzik az AKP központjában. Az első helyen valószínűleg a rossz gazdasági helyzet lesz. Noha a 2022-es 85%-os csúcshoz képest idén februárban az éves inflációt 67 százalékra mérték, ez a csökkenés elég csekély.

A mindennapokban az áremelkedés folytatódik, s év végére se várják negyven százalék alá. Ezt pedig mindenki érzi, a középosztály, legyen szekuláris, nacionalista vagy éppen vallásos konzervatív, a hónap végén a vagyonának a leértékelődésével szembesül.

Az Erdoğan-éra elejének gazdasági sikereit, a török társadalom relatív gazdagodását az utóbbi évek inflációja megeszi. Az embereket pedig láthatólag kevésbé érdekli, hogy milyen új beruházások valósulnak meg, s hogy 2022-ben 5,5 százalékkal, tavaly pedig 4,5 százalékkal bővült a GDP, s ilyen infláció mellett már egyre terhesebb bizonyos üzleti körök gazdagodását szemlélni.

A másik tényező, amin vélhetően elgondolkodnak: nem sikerült erős kihívókat indítani több helyen. Keleten továbbra is tarolt a kurd párt, hiába távolították el az önkormányzati vezetők döntő többségét a 2019-es választás után. Talán még jobb példa Isztambul, ahol az esetlen politikus, azonban kétség kívül kiváló technokrata, Murat Kurum néhány gyenge közszereplése meggyőzte a helyieket, hogy ne tőle várják a város sikeres irányítását, hanem a karizmatikus vezető İmamoğlutól.

Persze nem volt kétség senki előtt, hogy az igazi harc az utóbbi és Erdoğan között folyik. A végeredmény tekintetében sokan biztosan elgondolkoznak ellenzéki oldalon, hogy talán mégis jobb jelölt lett volna a tavalyi elnökválasztáson az isztambuli főpolgármester, de ezen vekengeni már történelmietlen.

A jövőt latolgatni viszont lehet, ezzel eléggé valószínű, hogy ő lesz Erdoğan kihívója a 2028-as államfőválasztáson. Persze addig sok víz átfolyik a Boszporuszon, s az államfő által beígért önkritikát illetően még nem tudni, milyen intézkedésekhez vezetnek a következtetések.

Saját térfélen is van vetélytárs

Végezetül még egy tényezőn el fognak gondolkodni az AKP központjában: iszlamista oldalon megerősödött egy új párt, az Újra Jólét Pártja (Yeniden Refah Partisi, YRP), amelyet Fatih Erbakan irányít. Fatih apja pedig nem más, mint a törökországi iszlamista mozgalom megalapítója, Necmettin Erbakan, aki Erdoğan (egyik) tanítómestere volt.

Fatih Erbakan

Fatih Erbakan is vihetett el szavazókat az AKP-tól (Forrás: X paltform, Fatih Erbakan)

Amikor tavaly a parlamenti választásra az államfői támogatásért cserébe koalícióra lépett a YRP és az AKP, akkor még valószínűleg Erdoğan sem gondolta, hogy a parlamenti bejutással pozícióba hozza a pártot, amely gyors növekedésnek indult az elmúlt egy évben.

Szavazatait majdnem megduplázta, ami részben annak volt köszönhető, hogy számos AKP-s polgármester átállt a soraiba (ez főleg Şanliurfa esetében okozott érzékeny veszteséget). Ami biztos, hogy a YRP teljesen marginalizálta a többi, amúgy sem túl erős iszlamista formációt, egyúttal olyan párttá vált, amely képes a csalódott AKP-s szavazókat megszólítani azok belső- vagy délkelet-anatóliai fellegváraiban.

Kérdés, hogy mennyien szavaztak át, s mennyien maradtak inkább otthon az AKP támogatói közül. Valószínűleg az utóbbi csoport népesebb, de lehet legközelebb ezek az emberek is más pártra szavaznak majd. Az AKP-s hátország elvesztése pedig egyértelmű vereséget jelentene a következő parlamenti választáson.

A keserű következtetések levonása mellett Ankarában így legalább kitehetik az ablakba, hogy Törökország demokrácia, ahol azért a politikai és gazdasági teljesítménynek van súlya.


Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.


Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.


18
Gyengén szerepelt a török kormánypárt a helyhatósági választásokon, ami miatt felvetődik a kérdés, hogy Törökország demokrácia vagy autokrácia

Vajon melyik?

If 'Other' is filled, checked answers are ignored.

Értékeld ezt a cikket a szívecskék segítségével!
[Összesen: 0 Átlag: 0]
QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Meteorológia



Követés a Facebookon

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

Négy nap legjava