Connect with us

Bosznia

ERDOĞAN BELGRÁDBA KÉSZÜL: A török elnök sürgősen találkozni akar szerbiai kollégájával, hogy megakadályozza a boszniai vérontást

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Recep Tayyip Erdoğan sürgősen találkozni akar szerbiai kollégájával. A török elnök azonban nem csak Aleksandar Vučić szerb elnökkel szeretne tárgyalni, hanem a boszniai konfliktusban érintett mindhárom féllel, aminek első, vagy már éppen második akkordja lehet a Milorad Dodikkal történő találkozó. Mindenesetre szembetűnő a törökök gyors tárgyalási & közvetítési hajlandósága, miközben az Európai Unió csak Ankara után kullog, a külügyi tanács a jövő héten foglalkozik a Nyugat- Balkán kérdésével (is).

Erdoğan: Vagy én megyek, vagy ő jön

A Hürriyet török lap beszámolója szerint Erdoğan úgy nyilatkozott, hogy hamarosan egy napos látogatásra Szerbiába utazik, vagy pedig Aleksandar Vučićot hívja meg Törökországba.


– Nem szeretnénk, hogy Bosznia- Hercegovina befolyási vagy leszámolási övezetté váljon. Az integritást veszélyeztető feszültségek következtében komolyan megerősítettük diplomáciai erőfeszítéseinket. Törökország minden fél tárgyaló partnerének számít Bosznia- Hercegovinában, ezért átvettük a kezdeményezést a probléma megoldása érdekében

– mondta Erdoğan a bosznia-hercegovinai diaszpóra képviselőivel folytatott beszélgetésen Törökországban.

Bosznia- Hercegovinában az a mondás járja, hogy a haldokló Alija Izetbegović volt bosnyák/boszniai vezető megkérte Erdoğant, hogy viselje gondját az országának.

A török elnök úgy fogalmazott, hogy Törökország kész asztalhoz ültetni a boszniai elnökség tagjait, és közvetíteni a tárgyalásokon, ha az elnökség maradék két tagja, Šefik Džaferović és Željko Komšić is hajlandó netalán erre, amihez – mellékesen szólva – aligha fér kétség, hiszen ezt a legfőbb bosnyák főnökkel már minden bizonnyal lekártyázta. Neki pedig elég nagy befolyása van az említett két figurára.

Erdoğan emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban Isztambulban beszélt Bakir Izetbegović bosnyák vezetővel, az „államalapító” Alija Izetbegović fiával, a bosznia-hercegovinai probléma megoldásáról.

ERDOĞAN BELGRÁDBA KÉSZÜL: A török elnök sürgősen találkozni akar szerbiai kollégájával, hogy megakadályozza a boszniai vérontást

A középpontban ismét az ajtó: Bakir Izetbegović és Recep Tayyip Erdoğan találkozója Isztambulban, ülési és nem fontossági sorrendben említve

Izetbegović ennek az ötletnek a támogatásával kontrázta meg Zoran Milanović horvát elnököt, és juttatta lépéselőnyhöz a balkáni diplomáciában Törökországot, természetesen csak addig, amíg nem jön a „fedáksári”, illetve Amerika Kapitány a balkáni rablóultiban.

A török elnök szerint a Szarajevót Belgráddal összekötő autópálya, amelybe Törökország több mint 250 millió dollárt fektet, igazi ‘békeprojekt’, és nem valami humbuk.
Mint emlékezetes, a bosnyák vezető már korábban elutasította azt a kezdeményezést, amelyet Zoran Milanović horvát elnök tett a Milorad Dodikkal folytatott október végi zágrábi találkozóján. A horvát államfő azt javasolta, hogy üljenek közös asztalhoz a Bosznia- Hercegovinát alkotó népek képviselői, a Zágráb által támogatott Dragan Čović (és nem Željko Komšić, a bosznia-hercergovinai elnökség bosnyák befolyás alatt álló horvát tagja), Bakir Izetbegović (és nem Šefik Džaferović az említett elnökség bosnyák tagja) és természetesen Milorad Dodik, a boszniai szerbek vezetője.

Az elképzelés szerint az említett „kisfőnökeket” az érintett népek & országok vezetői patronálnák, akiket Aleksandar Vučić szerb és Recep Tayyip Erdoğan török elnök képviselne, horvát részről pedig ő maga, és nem Andrej Plenković horvát miniszterelnök.

A Bosznia- Hercegovinával kapcsolatos „pool jellegű” találkozóra azonban a közeljövőben aligha van lehetőség, legalábbis mindaddig nem, amíg nem határozzák meg konszenzusos/nem konszenzusos alapon, hogy végül is „ki kártyázza meg a jövőt”.

Egy török vagy horvát kezdeményezésű találkozó megtartásának értelmét erősen kérdésessé teszi, hogy Törökország vagy Horvátország – múltját & jelenét tekintve – egyáltalán lehet-e a biztonság szavatolója Bosznia- Hercegovinában, vagy ehhez nagyobb befolyású hatalomra van szükség. Aligha hihető, hogy ezen a téren „a két nagy faktor” az Egyesült Államok és Oroszország lemondana erről a befolyási/befolyásolási övezetről, mondjuk Törökország javára.

Az Európai Unió ebben a kérdésében (is) csak az USA fegyverhordozója lehet, tetszik ez nekünk, vagy sem.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap