Connect with us

Koszovó

LASSAN, DE MEGY: Akadozik a határátlépés, de a matrica mindent eltakar

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Régi igazság, akár azt is mondhatnánk, közhely: hogy „amit a szem nem lát, az a szívnek nem fáj”. Ezzel lehetne azonban leginkább összefoglalni a Koszovó és Szerbia határán bevezetett ideiglenes matricarendszert. Az első nap tapasztalatai alapján a matricák kiadása zavartalan, valamiért azonban mégis kilométeres sorok alakultak ki a határ szerbiai oldalán. Egyelőre senki sem beszél arról, hogy ki szabotálja el a rendszert, ha valaki egyáltalán elszabotálja.

A koszovói-szerbiai rendszámválság megoldására európai közvetítéssel kitalált matricarendszer alkalmazásának első napján hosszabb sorok keletkeztek a jarinjei átkelőnél, bár a matricák kiadása zökkenőmentesen zajlott.


Helyszíni információk szerint a határon a szerb blokád miatt bekövetkezett két hetes szünetet követően már a kora reggeli órákban beindult a forgalom, ám a nap folyamán többször is két-három kilométeres gépkocsioszlop keletkezett Szerbia irányából, és általában egy-két órát kellett várni a határ átlépésére.

Több utas is arról számolt be a helyszínen tartózkodó újságíróknak, hogy a matricák kiadása és felragasztása akadálytalanul zajlik, és nem emiatt torlódtak fel az autók. LASSAN, DE MEGY: Akadozik a határátlépés, de a matrica mindent eltakar

A Szerbiából Koszovóba belépő autók matricákat kapnak az ellenőrzőponton/határátkelőn, és ugyanez vonatkozik a Koszovóból Szerbiába érkező autókra is.

Az autók tulajdonosai ezekkel a matricákkal leragaszthatják a felségjelzéseket, ami a rendszámokon lévő állami szimbólumokat jelenti. Alapjában véve erre azért van szükség, mert Szerbia nem ismeri el Koszovó államiságát, és ezáltal a koszovói állami jelképeket sem.

A reciprocitás elve alapján mostantól ugyanaz vonatkozik a szerbiai és a koszovói rendszámokra.

A matricarendszer bevezetését követően egy szerb autóbuszvezető úgy nyilatkozott a belgrádi N1 televíziónak, hogy nem tudni ugyan, hogy miként fog működni az új rendszer, de már az is eredmény, hogy át lehet lépni a határt.

A rendőrség mindkét oldalon arra kéri a sofőröket, hogy tisztítsák meg a rendszámtáblákat a portól, hogy a matrica jobban ragadjon.

Az utasokat arra is figyelmeztetik, hogy ha matricáik időközben leesnek, akkor azt jelenteni kell a legközelebbi rendőrségen, bár a megállapodás végrehajtásának első napján a szerbek által lakott területeken lehetett használni a matrica nélküli autókat is.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap