KETTŐS JÁTÉK: Koszovó, Szerbia és Oroszország – érdekek és ellenérdekek

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Ahogy kitört a szerb-koszovói határon a már régóta érlelődő és jelenleg is tartó viszály, Moszkva menetrendszerűen hűséges szövetségese, Belgrád pártjára állt. Bár a nemzetközi szereplők közül csak Oroszország állt ki egyértelműen az egyik fél mellett, az orosz támogatásnak is van határa: a Kremlnek gondolnia kell arra is, hogy Koszovó esetében azt ellenzi – egy terület önhatalmú elszakadását – amit egy másik országban, Grúziában, maga segített megvalósítani.

Demonstrált támogatás

Oroszország hiperaktív belgrádi nagykövete Alekszandr Bocan- Harcsenko – aki állítólag hetente megfordul Aleksandar Vučić szerb államfőnél – a szerb-koszovói határon is megjelent, a szerb vezérkari főnök, Milan Mojsilović és Nebojša Stefanović védelmi miniszter társaságában megtekintette a térségben (Raška és Jarinje) állomásozó, harckészültségbe helyezett szerb csapatokat, majd harcias nyilatkozatban előbb önmérséklete szólította fel a koszovóiakat, a nyugatot pedig figyelmeztette: ismét kettős mércét alkalmaz, és nem hajlandó észrevenni, hogy ki a felelős a koszovói-szerb határon kialakult válságért.

A szerbek azt követően torlaszolták el a két nagy határátkelőhöz vezető utakat, hogy Koszovó úgy döntött, csak úgy engedi meg belépni a 2008-ban függetlenné vált országba a szerbiai járműveket, ha azokra ideiglenes koszovói rendszámtáblát helyeznek fel.

Ezzel gyakorlatilag válaszoltak Belgrádnak, hiszen a szerbek is csak rendszámcsere után engedik be a koszovói autókat.

Orosz zavarórepülések

Moszkva nem előszőr áll ki Koszovó ügyében Szerbia mellett.

1999 júniusában, amikor a szerbek elleni NATO-háború után nemzetközi békefenntartók, a KFOR-erői elindultak a térség felé, az oroszok egy meglepetésszerű akcióval átmenetileg megszállták a pristinai repülőteret, és ezzel a NATO és Oroszország a közvetlen katonai összecsapás küszöbére sodródott.

A mai napig nem derült ki, hogy mi volt a Kreml célja – az oroszok végül visszavonultak, miután több állam, köztük Magyarország sem engedélyezte az orosz gépeknek az átrepülést nem tudtak erősítést küldeni Koszovóba – sokak szerint Borisz Jelcinék (két vodka között) azt akarták elérni, hogy az oroszok külön megszállási övezetet hozzanak létre az akkor még Szerbia részét képező tartomány északi, többségében szerbek lakta területein, ami elvezethetett volna Koszovó kettészakításához.

Miután Koszovó 2008 februárjában kikiáltotta függetlenségét, Moszkva elítélte a lépést, és a mai napig nem ismeri el az egykori szerbiai tartomány államiságát.

Az oroszok – Belgrádot segítve – a mai napig akadályozzák, hogy a kétmillió lakosú országot felvegyék a fontosabb nemzetközi szervezetekbe, például az ENSZ-be, és a szavak szintjén folyamatosan támogatják Vucicék Koszovó-politikáját.

Cserébe sokat kapnak az oroszok, Belgrád például áron alul adta el a Gazpromnak a legnagyobb helyi olajipari vállalatot a NIS-t, s az állítólag az EU-hoz csatlakozni kívánó szerbek a mai napig nem voltak hajlandók csatlakozni a Krím annektálása miatt Moszkva elleni bevezetett nyugati szankciókhoz.

Ez pedig fékezi az integrációt, hiszen Brüsszel a csatlakozási folyamat során a külpolitikai együttműködést is elvárja a tagjelöltektől.

Kettős játék

Moszkva támogatása ugyanakkor nem lehet százszázalékos, hiszen amikor fél évvel Koszovó függetlenné válása után orosz katonai segítséggel kiszakadt Grúziából Abházia és Dél- Oszétia a Kreml gyakorlatilag arra célozgatott, ha az albán többségű dél-szerbiai tartomány elszakadhatott, ugyanez a jog megilleti a Grúziából távozni kívánókat is.

Bár a Belgrádba látogató orosz politikusok hangsúlyozzák, hogy Koszovó ügyében nem változott az álláspontjuk, aligha kétséges, ha választaniuk kell Abházia, Oszétia, illetve Koszovó között, az előbbi kettő lenne a fontosabb Moszkva számára.

A helyzetet bonyolítja, hogy Vučićék csapdába csalták magukat: egyértelmű, hogy Szerbia csak addig számíthat Koszovó ügyében a Kreml támogatására, amíg Szerbia nem indul meg határozottabban az EU-integráció felé.

Belgrád így a senki földjén, Kelet és Nyugat között rekedhet, ami a nem is olyan távoli Ukrajna esetében már kiderült, hogy hosszabb távon nem kecsegtet túl sok jóval. Amikor ugyanis Kijev a nyugati integrációt választotta és elzavarta a Moszkva-párti államfőt, Viktor Janukovicsot, Moszkva magához csatolta a Krímet, és a mai napig támogatja a kelet-ukrajnai szakadár erőket.