A VÍZ EMLÉKEZETE: Megy a hajó a Dunán – Orosz ablak rajta

Az érdekfeszítő történet rövid ismertetője szerint hősünk, Rudi Stupar vidékről Belgrádba, onnan a délszláv háborús katonai behívó elől Budapestre, majd Münchenbe, Hamburgba vándorol el önmagát keresve. Amikor csavargásai után hazaindul,…

MINT AZ OLTÁR: Apa, anya és a tranzisztor, meg azok a múltidéző varázsszemek

  Anyai nagyapám, I. István – szó szerint első, mert odáig zömmel Lászlók és Mihályok sorakoztak – a Becse határában lévő, Medenacsnak, tkp. Mézesnek keresztelt termőrész egyik kissé omlatag tanyáján…

KI IS HALT MEG VALÓJÁBAN? Egy szimpatikus zsivány a Petőfi Sándor moziban: avagy a telepi Belmondo

  Franciaország csütörtökön állami gyászszertartáson búcsúztatta el a 88 éves korában elhunyt Jean-Paul Belmondót, temetése péntek délelőtt volt, a gyászmisét a Saint-Germain des Prés templomban tartották. Jean-Paul Belmondo a francia…

KÖNYV KÖNYV MELLETT: Tarzan Szenttamáson és a 92. Ünnepi Könyvhéten

Gion Nándor nagyfőnökünk volt Jugoszlávia szétesése előtt az Újvidéki Rádióban. Rajtam, Balkanacon kívül Sebők Zoltáné és Fenyvesi Ottóé az előtte szétvert Új Symposion folyóirat ún. harmadik nemzedékéből. Utóbbi ugyan, akárcsak…

BELÉPŐDÍJ 0 DINÁR: Csillagösvényen Temerinbe, avagy Magyarország “legnagyobb élő írója”

Ha minden igaz, a plakát nem hazudik, aug. huszonnyolcadikán csakugyan bemutatják Temerinben a Csaba királyfi legendájából készült monumentális rockoperát. A székely nemzeti összetartozás művének tekintett alkotást erdélyi és székely népzenei…

SZARAJEVÓI PERGŐ KÉPEK: Filmfesztivál abban a híres bosnyák fővárosban, ahol felszáradni látszik a vér

Ez az írás szól mindenkinek, kiváltképp Nedžad Bjegovićnak, aki kutat ásott a saját udvarában a rémülteknek, piszkosaknak és szomjasoknak anno, továbbá különféle alakú háborús törmelék ready-madeket gyűjt és állít ki…

A népellenes mosoly és az áruló paprikamalom sztorija (további történetek a Várady-irattárból)

Midőn a győzedelmes Vörös Hadsereg átvonulóban volt Becskerek mesebeli városán, egy gonosz, hitetlen pap állt a lelkészlak ablakában, kinek arcára – ahelyett, hogy szívből örülne – cinikus mosoly ült ki.…

TANYASZÍNHÁZ: Lenni vagy nem lenni, b@zmeg, ez itt a kérdés

A húsvér freak show legelső sztárja állítólag egy olasz fiatalember volt, aki csenevész sziámi ikertestvérét a mellkasán hordta elválaszthatatlanul, legalábbis az akkori orvostudomány számára megoldhatatlanul. Úgy mutogatta kettejüket a betevő…

Kizaki legjobban brékel a pályán? Đoković „megcsinálhatja” a Golden Slamet

A világsajtó ebben igazából majdnem egyetért, de kezdjük talányosabban és hátrébb. Konkrétan a magyar Index (jobb vagy bal adogatás, most mindegy) hozta le nagyjából úgy, ahogy statisztikailag a többiek is,…

A lélek örvénylő mélységeiből – AdeleKaleh virtuális kiállítása

  Teljes és valós pogári nevén Adele Kehl-Geafer festőnő – írtunk már róla a vízbe temetett Ada Kaleh szigetével kapcsolatban – szíves kérésünkre a minap elküldött pár képet Svájcból, ahol…

Trash Art – Árt a szemét? (a kijárati banzáj után)

  Az újvidéki köztisztasági vállalat pontos adatokkal alátámasztott közleménye szerint e sok embert foglalkoztató szerv serény dolgozói se több, se kevesebb, mint ötven tonna szemetet takarítottak el a minap véget…

A táltos és a parázna söprű

  Költészet és performansz – a kelet európai perspektíva címmel őszig tartó kiállítás nyílt a budapesti Kassák Múzeumban. Az éppen performáló, azzal együtt az idő hályogán rést ütő, akcióiban megörökített…

Az utolsó indiánkönyv

  Június negyedikén, pénteken nyitott újra nagykikindai Lantos László Tricepsünk, híres éhezőművészünk, rendezőnk, performerünk etcetera underground Mersz Klubja a budapesti nyóckerben, a Csobánc utca 10 alatt (kifejezetten barna ajtóval). Szó…

Sterija & Histerija

  Ha valaki mostanság Újvidéken jár, láthatja, illetve ha járt, láthatta már messzebbről: úgy néz ki, valakik fémkerítéssel gondosan elzárták a Szerb Nemzeti Színházat a kíváncsi néptől. A nagy fehér…

Részegen jobbak voltunk

  Él a régente Tarcalnak nevezett hegységben, a mai Fruška Gorában, a maga kis mézeskalács várában, elvarázsolt palotájában egy derék szerb ember, akiről biztosan tudni lehet, hogy szerette a „hosszúlépés”-t.…

Das ist Valter & John Wayne, avagy halomra lőni azokat a k… fasisztákat!

  A világhálón könnyen utolérhető, mítoszromboló amatőr kisfilmben szerb fiatalember beszél a kamerába a mostanság elhíresült Vuhan valamelyik forgalmas útján. Körötte járókelők, akik természetesen Kínában is sietnek folyton. Bámészkodó nincsen,…

Friss hús, jó hús, rossz hús, filmhús – tessék is gyorsan kimondani szép sorjában!

  Kissé idősebb évjáratú embertársaink közül sokan, mint amilyen e sorok írója is, bizonyára emlékeznek még a roppant egyéni stílusú olasz rendező, Marco Ferreri A hús című, 1991-ben készült filmjére.…

Szép városok szépen égnek

  Néró császárról sok rosszat el lehet mondani – írja történelmi tévhitekkel foglalkozó könyvében Hahner Péter történész –, abban azonban valószínűleg teljesen ártatlan volt, hogy uralkodásának idején tűz ütött ki…

Kövess bennünket a Facebookon!