SZOCDEM TENGERÉSZ: A hajó süllyed, a legénység lázong, a kapitány tanácstalan

 
A horvát szociáldemokraták mélyrepülése folytatódik, az ország második legnagyobb politikai pártja „sehogyan sem tud konszolidálódni”. A Zoran Milanović és Davor Bernardić elnöki megbízatása alatt frakciókra bomló SDP Peđa Grbin vezetésével sem képes visszatalálni gyökereihez, a szavazóbázis egyre inkább szétforgácsolódik, a tagság csalódottsága szinte naponta további lemorzsolódást eredményez.

A fénykor és a hanyatlás kezdete

A tuđmani idők félelnöki rendszerében az Ivica Račan vezette balközép SDP sokkal több volt az ország legerősebb ellenzéki pártjánál. Azon felül, hogy a szociális igazságtalanságok kiiktatását követelte, az SDP volt a polgári értékek képviselője is. A polgárok szemében az SDP volt a civilizált, művelt, jellemes Horvátország megtestesítője, Račant senki sem merte igazán „lekomcsizni”, attól függetlenül, hogy 1982 és 1986 között ő volt a kumroveci pártiskola igazgatója, illetve a rendszerváltás idején a Horvát Kommunista Szövetség főtitkára.

Az SDP fénykora 2000-ben kezdődött, amikor a Račan vezette ötpárti koalíció megdöntötte a HDZ egy évtizedes uralmát. Az eset nagyban emlékeztet az MDF magyarországi bukására, amikor sokan a betegágyukból felkelve is elmentek szavazni az MDF ellen.

Bár mindenki nagy dolgokat várt a Račan-kormánytól, többek között a rablókapitalizmus áldozatainak megsegítését, valamint a háborús nyerészkedőkkel való leszámolást, belpolitikai téren szinte semmi sem változott, a kormány munkáját ugyanis szinte teljesen megbénították a koalíción belüli érdekellentétek.

2003-ban a HDZ Ivo Sanader vezetésével ismét hatalomra került – leginkább a belső reformok, a belső rendteremtés elmaradása miatt.

Ivica Račan 2007-ben bekövetkező halála után, az SDP még évekig megmaradt az ország vezető ellenzéki pártjának. A kispártok fokozatos lemorzsolódását követően a politikai elemzők már-már egyfajta SDP- HDZ politikai libikókáról kezdtek beszélni.

És akkor jött Milanović

Az SDP vezetését Račan halála után Zoran Milanović vette át, és Sanader letűnését követően 2011-ben megnyerte a parlamenti választásokat.

Anélkül, hogy Milanović viselt dolgaival foglalkoznánk, legfőképp az ő „érdeme”, hogy vezetése alatt az SDP lényegében a HDZ tükörképéve vált.

Milanović és holdudvara mindent hatalmat magához ragadott, az addig meglehetősen monolitikus SDP-n belül megindult a frakciósodás, a tagságon belül egyre nőtt az elégedetlenség, bár csak ritkán tört a felszínre.

Szaporodtak a korrupciós botrányok is, és végül Milanović a populisták kedvenc fegyveréhez folyamodott: külső ellenséget kreált, leginkább Magyarországra mutogatva.

A mélyrepülés folytatódott

A korsó azonban nem sokáig járt a kútra, miután 2016-ban vereséget szenvedett a választásokon, Milanović lemondott, és az SDP elnöki posztján Davor Bernardić követte.

Bernardić mindent elkövetett, hogy kövesse a milanovići modellt, és bizalmasaival töltötte fel a legfontosabb posztokat, de a párton belül már annyira elharapózott a frakcióharc, hogy a tavalyi választási felsülés után kénytelen volt lemondani Peđa Grbin javára.

Jelenleg az SDP történelmének legrosszabb eredményeit produkálja, a párt vezetése kénytelen volt felszámolni néhány városi és megyei alapszervezetet, többek között Zágrábban is, ami csökkentette esélyeit a küszöbönálló helyhatósági választásokon.

Az SDP történetében először fordult elő, hogy Szlavónia- Baranya megyében a pártnak nem lesz jelöltje a főispáni posztra, mert képtelenek voltak összeszedni 3200 jelölő-alaírást.

A párt bennfentesei jelenleg 50-50 százalékra teszik Grbin maradásának esélyét a párt élén.

Minden attól függ, hogy sikerül-e a helyhatósági választásokon megtartani az SDP fellegvárának számító Rijékát (Fiume), illetve, hogy Zágrábban meg tudnak-e szerezni annyi szavazatot, hogy a Možemo! (Bírunk!) zöld-liberális jelöltjeivel átvegyék a városi képviselőtestület irányítását. Ez azonban többek között azért is kétséges, mert a szintén pártkörökből származó értesülések szerint Bernardić és frakciója aknamunkát folytat az SDP-n belül, arra számítva, hogy a rossz választási eredmények után leköszönésre tudják bírni Grbint, és „reinstallálják Bernardićot”.

Mindeközben az „elvtársak” nem veszik észre, hogy a szavazópolgárok egyre kevésbé hisznek az SDP-nek, és érdeklődésük mindinkább a baloldal új pártjai felé fordul. A helyzet olyannyira kritikus, hogy nem zárható ki a további erózió, aminek következtében az SDP az elkövetkező néhány évben az ország második legnagyobb politikai pártjából törpepárttá zsugorodik.