Connect with us

Hadsereg

FEGYVER VAN, KELL A KATONA: Hamarosan visszaállítják a kötelező katonai szolgálatot Szerbiában

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE


A szerb védelmi miniszter a belgrádi Politikának adott interjúban elmondta, hogy szeptemberig vagy októberig megszülethet a döntés a katonai szolgálat „jegelésének” megszüntetéséről. Nebojša Stefanović jelezte, hogy addigra minden részlet ismert lesz a kötelező katonai szolgálattal kapcsolatban.

Fizetést is kapnának

A szerb védelmi miniszter szerint most arra várnak, hogy a szerb vezérkar megfogalmazza álláspontját a kérdésben, amelyben a legkomolyabb „szakmai testületnek” számít.


– Ezt követően áll rendelkezésünkre a kidolgozott álláspontot arról, hogy miként is nézzen ki a katonai szolgálat, illetve hogy a hadsereg mit tekintene a rendszeres szolgálat legjobb modelljének, és hogy pontosan meddig is tartson ez a szolgálat az eddig felmerült négy és kilenc hónapos intervallumban

– jelentette ki Stefanović a Politikának nyilatkozva.

Elmondása szerint 10 ezer újonc regrutálása a rendszeres katonai szolgálatba összesen mintegy nyolc milliárd dinárba (24 milliárd forint) kerülne évente, ami magában foglalja az egyenruhát, az ételt, az üzemanyagot, a fűtést, a szállást és a szállítást.

További kiadások

A fizetések további kiadást jelentenének, ha olyan döntés születne a kötelező katonai szolgálat helyreállításával kapcsolatban, hogy a kiképzésbe bevont személyek anyagi juttatást kapnak.

– Ez körülbelül 1,2-1,8 milliárd dinárral többet jelentene, attól függően, hogy 20 vagy 30 ezer (60-90 ezer forint) dináros havi fizetést kapnak a sorkatonák

– tette hozzá.

A szerbiai védelmi miniszter szerint az elmúlt tízegynéhány évben tíz generáció nem került be a tartalékos állományba, így ezeket az embereket egyetlen feladat elvégzésére sem lehet utasítani, mivel nem végezték el az alapképzést, és semmilyen ismereteik sincsenek a hadseregről.

Stefanović megállapította, hogy mindeközben tíz kiöregedő, 65 évnél idősebb generációt veszítettek, amelyek már nem hívhatók be.

A tárcavezető szerint Szerbia számára fontos, hogy olyan ifjúsága legyen, amely járatos katonai kérdésekben, és tudja, hogy miként kell megvédeni az országot.

Az interjú azzal egy időben jelent meg, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök – aki egyúttal a hadsereg főparancsnoka – Nebojsa Stefanović miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter, valamint Milan Mojsilović vezérkari főnök társaságában Pancsován (Pančevo) részt vett a szerb hadsereg különleges egységeinek bemutatóján.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap