A nyugat-balkáni bővítésről tanácskoztak az uniós külügyminiszterek Brüsszelben, miközben Zoran Zaev macedón miniszterelnök Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel együtt vonult be a tárgyalóterembe, és...
A magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán jelentette be, hogy május 11-től, vagyis holnaptól Törökországba is utazhatnak azok, akik oltással rendelkeznek. – Magyarország és Törökország megállapodott...
Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán jelentette be, hogy megszületett a megállapodás Horvátország és Magyarország között. A két ország kölcsönösen elfogadja egymás védettségi igazolványát, így...
Továbbra sem az Oroszországhoz fűződő viszony képezi a fő törésvonalat a kormánypárti és az ellenzéki pártok között Szlovákiában, de a tavalyi választások óta már belebukott...
A külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy Szerbia és Montenegró után Szlovéniával is megállapodás született a védettségi igazolványok elfogadásáról. Szijjártó Péter azt követően nyilatkozott az újabb...
A külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy Szerbiával és Montenegróval már megvan a megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről. Az alábbiakból kiderül, hogy ez karanténmentes utazást...
A román kormány szerdai ülésén memorandumban hagyta jóvá kétoldalú megállapodás megkötését a magyar kormánnyal két új közúti határátkelőhely megnyitásáról Kisvarjaspuszta (Variasu) és Dombegyház, illetve Ottlaka (Grăniceri)...
Kettős nyomás alatt áll a Nyugat- Balkán, egyrészt az illegális bevándorlással, másrészt a koronavírus-járvánnyal kell megküzdenie. Ezt hangsúlyozta a magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Szarajevóban. Szijjártó...
Magyarország részt vesz az úgynevezett COVID-útleveleket előkészítő beszélgetésekben, de ragaszkodik ahhoz, hogy egy ilyen dokumentum nem lehet diszkriminatív senkivel szemben sem. Ezt hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági...
Nagyléptékű fejlesztésekről, milliós beruházásokról szóló hírek röpködnek Szerbiában, méghozzá magyar oldalról. A lehetséges beruházásokról már 2020 májusában hallani lehetett, amikor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról...
Leghamarabb 2025-ben kezdődhet el a fekete-tengeri földgáz kitermelése a Neptun Deep gázmezőből – jelentette ki Virgil Popescu román energiaügyi miniszter. A tárcavezető egy televíziós műsorban elmondta,...
Tíz Facebook-poszt, fotók sora földön és levegőben, két videó, egy élő bejelentkezés interjút adva a magyar közmédiának – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalának termése...
A közös érdekek felismerésén alapuló gyakorlati sikerek a bizalomépítést szolgálják a magyar-román kapcsolatokban, ami a nemzeti közösségek jogaihoz kapcsolódó kényes témák esetében is megnöveli a siker...
Albán sporttárs lett Magyarország albániai tiszteletbeli konzulja. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter albániai látogatása során konzulátust nyitott Durres kikötővárosban. A tiszteletbeli konzuli megbízatást egy közismert albán...
Az Európai Uniónak sürgősen el kell kezdenie a csatlakozási tárgyalásokat Albániával – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiranában, albán hivatali kollégájával közösen tartott...
Horvátország, Magyarország, de Közép- Európa számára is történelmi jelentőségű a krki LNG-terminál üzembe helyezése, értett egyet felszólalásában Andrej Plenković horvát miniszterelnök és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter...
Pásztor Bálint egyebek között az illegális migrációval kapcsolatban is kérdezte a szerb képviselőházban Ana Brnabić miniszterelnököt. A VMSZ képviselőcsoportjának vezetője az javasolta a szerb kormányfőnek, hogy...
Vakcina ugyan nincs, de a horvát vezetés egyelőre nem kér sem a Szputnyik, sem Sinopharm féle oltóanyagból. Zágrábban a horvát miniszterelnök, illetve a válságtörzs sajtótájékoztatóján kiemelt...
A tavaly év végi katasztrofális földrengés sok vállalkozást sodort a tönk szélére Petrinjában. A tulajdonosok dolgát tovább nehezíti, hogy még mindig nem nyitott ki az OTP...