Több mint negyven állam, köztük Magyarország, valamint a NATO, az EU és az Európa Tanács állt ki Ukrajna szuverenitása és területi sérthetetlensége mellett, amikor hétfőn Kijevben...
Az Egyesült Államok, hasonlóan a Szovjetunióhoz úgy hagyta el Afganisztánt, hogy nem sikerült elérnie a bevonuláskor kitűzött célokat. A távozás után – 1988-ban és most is...
Egy szerb ellenzéki politikus lát arra utaló jeleket, hogy léteznek felvételek, amelyek bizonyítják az állami vezetés és a Bajkeverő Velja (Veljko Belivuk) csoportja közötti kapcsolatot. Borko...
Lassan halad a kormányalakítás Bulgáriában, ahol a július 11-i előrehozott választások nem hoztak jelentős változást az előző, áprilisi parlamenti megmérettetéshez képest. Akkor, csakúgy mint júliusi forduló...
A szerb védelmi miniszter borítékolta lemondását, amelyet a szerb elnök „bármikor aktiválhat”. Nebojša Stefanović írásos nyilatkozatot tett közzé, amelyben megfogalmazása szerint sohasem állította, hogy az FBI...
Az elnök menti a menthetőt, és a nagy nyilvánosság előtt elemzi a védelmi miniszter szavait, mert így ország-világ előtt kiderülhet, hogy a miniszter nem azt...
Szarajevóban átvette a főmegbízotti megbízatást a német Christian Schmidt, aki az osztrák Valentin Inzkót váltja. Az ünnepségen történt első hivatalos megnyilvánulása alkalmával Schmidt úgy fogalmazott,...
Szembetűnő a különböző amerikai szolgálatok és szervezetek fokozott jelenléte a Nyugat- Balkánon, különösen Szerbiában. A Wikileaks szerint az ezredforduló tájékán az Otporon keresztül több amerikai...
Mi Európában általában nagyon keveset tudunk Kínáról, és általában Ázsiáról – leszámítva a fránya angolokat, akik anno egy világbirodalom keretében szereztek ilyen irányú tapasztalatokat, mondhatni első...
A montenegrói parlament biztonsági és védelmi bizottságának ülésén „erőteljes szóváltás” alakult ki Milivoje Katnić különleges főügyész és Marko Milačić az Igazi Montenegró (Prava Crna Gora)...
A loznicai közgyűlés elfogadta a lítiumbányával kapcsolatos területrendezési tervet, a tanácsnokoknak rendőri védelemre volt szükségük, hogy elhagyják az üléstermet. A közgyűlésben a kormányzó Szerb Haladó...
Nem sokkal éjfél után, a kínai hagyományokhoz híven, nagy tűzijátékkal fejeződött be a pelješaci híd utolsó szegmensének beillesztése a hídtestbe, és ezzel több mint 300...
A szerb származású Zoran Tegeltija bosznia-hercegovinai miniszterelnök utasítására törölték a kormányülés mai időpontját. A minisztertanács honlapja szerint az ülés új időpontjáról időben tájékoztatják az érintetteket....
Nem mindenki hiszi el, hogy Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić a lelke mélyén is szakított nem is nacionalista, hanem inkább soviniszta múltjával, s a ma magát...
A szerb képviselők nem vettek részt a bosznia-hercegovinai képviselőház ülésén, amelyet emiatt le kellett mondani. A boszniai szerbek azt követően hirdették meg a szövetségi állami...
Mladen Nenadić, a szerbiai szervezett bűnözés elleni ügyészség vezetője pénteken találkozott az újságírókkal, és közölte velük, hogy egy hét múlva – vagyis július 30-án a...
Valentin Inzko, a nemzetközi közösség hamarosan távozó boszniai főképviselője rendelettel módosította a bosznia-hercegovinai büntető törvénykönyvet, és megtiltotta a népirtás tagadását. Az 1992-1995-ös boszniai háborút lezáró...
A szerb Krik hírportál értesülései szerint Veljko Belivuk (Velja Nevolja, Bajkeverő Velja) azt állítja, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök és környzete különféle szolgáltatásokat kért tőle....
Az eddigi információk alapján nincs szlovákiai érintettje a Pegazus-botránynak, de a jelenség ismert. A lehallgatások, politikai céllal zajló leszámolások rendszeresen borzolják a szlovákiai közbeszédet. A...