Connect with us

Bűnügy

ÉRINTETTSÉG: A montenegrói különleges főügyésznek a szemébe mondták, hogy nagyobb a felelőssége, mint a szerbiai bűnözői banda vezetőjének

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

 
A montenegrói parlament biztonsági és védelmi bizottságának ülésén „erőteljes szóváltás” alakult ki Milivoje Katnić különleges főügyész és Marko Milačić az Igazi Montenegró (Prava Crna Gora) párt elnöke között. A nemzeti konzervatív párt vezetője a különleges főügyész arcába vágta, hogy a szerbiai maffiaügyben őt nagyobb felelősség terheli, mint Veljko Belivukot (Velja Nevolja, Bajkeverő Velja), amire a főügyész neki akart menni az Igazi Montenegró párt vezetőjének.

A televízióban élőben közvetített ülésen Milačić a szervezett bűnözéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a különleges főügyésznek nagyobb a felelőssége mint Veljko Belivuknak, aki ellen pénteken, vagyis aznap emeltek vádat Szerbiában.


– Egy másik államból (Szerbiából) a legdirektebb vádak hangzanak el azzal kapcsolatban, hogy montenegrói állampolgárok érintettek a legmonstruálisabb bűnözői csoport tevékenységében, amivel kapcsolatban nap mint nap megemlítik Montenegrót

– mondta felvezetésként a jobboldali kispárt elnöke, aki a következő mondatban név szerint vonta felelősségre a különleges főügyészt.

Katnić Úr! Én nem egyenlítettem Önt ki Belivukkal, mert azt hiszem, hogy az Ön felelőssége annál a csoportnál jóval nagyobb – politikai és rendszerszintű. Ezek a bűnözők egyszerű likvidátorok, akik semmire sem lettek volna képesek ezekben az országokban…

– jelentette ki Milačić, mielőtt a biztonsági és védelmi bizottság elnöke megvonta tőle a szót.

A főügyész – akinek a mikrofonja nem volt bekapcsolva – azt kiabálta, hogy „fizikailag kell megvédenie magát” az elhangzott vádat követően, és „büdös sz@rnak” nevezte Milačićot, a Prava CG vezetőjét.

Ezt követően hangzott el a költői kérdés, hogy „mit mondtál”, amire mindkét személy felállt, hogy egymásnak menjen.

A bizottsági munka és az élő közvetítés itt megszakadt, a szájkarate viszont folytatódott, végül azonban tettlegességre nem került sor, a verekedést a testület tagjai megakadályozták.

A szerbiai gyilkosságsorozat lényegében nem más, mint a kotori klán szétesését követően kialakult bandaháború a škaljari és kavači klán között, amelynek eddig már legalább félszláv áldozata van.

A főleg drogkereskedelemmel foglalkozó két montenegrói bűnöző csoport közötti harc mindenekelőtt a szerbiai és boszniai szerb piac megszerzéséért folyik, de közrejátszik az Albánia és Montenegró felől érkező drog európai terjesztésének ellenőrzése is bécsi székhellyel, ahol viszont a két bandának nem csak egymással, hanem az ugyanerre szakosodott albán csoportokkal is meg kell küzdenie.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország2 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró5 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap