Gazdaság
LINCSHANGULAT: Megszavazták a lítiumbányát, a közgyűlés tagjait rendőrök védték az ülésterem elhagyásakor
A loznicai közgyűlés elfogadta a lítiumbányával kapcsolatos területrendezési tervet, a tanácsnokoknak rendőri védelemre volt szükségük, hogy elhagyják az üléstermet. A közgyűlésben a kormányzó Szerb Haladó Párt tagjai vannak többségben. Szerbiában ritka eset, hogy a helyi lakosság nyíltan szembeforduló a kormányzattal, és biztosra vehetjük, hogy nem ez lesz a kormánypárti média vezető híre.
Nem szégyellik magukat
A belgrádi Beta hírügynökség jelentése szerint a közgyűlés annak ellenére fogadta el a területrendezési tervet, hogy a környezetvédelmi szervezetek és a polgárok is tiltakoztak ellene.
A Beta szerint hivatalosan is bejelentették, hogy 59 tanácsos közül 41 szavazott a területrendezési tervre, amellyel jóváhagyták a brit-ausztrál Rio Tinto társaság által tervezett bánya megnyitását az akkumulátorgyártásban nélkülözhetetlen lítium kitermelésére a Jadar folyó völgyében.
A maradék 18 tanácsnok közül állítólag 6 nemet mondott, bár ez nem derült ki világosan, más jelentések szerint ugyanis mind a 18 tanácsnok tartózkodott.
Ez azonban mellékes körülmény, mert a loznicai közgyűlés tanácsnokai többségi szavazással elfogadták az önkormányzat területrendezési tervét.
A szavazást követően a tanácsnokok csak úgy tudtak távozni, hogy az épületet rendőrségi kordon védte. Egy Twitteren közzétett videón a közgyűlés elnökasszonya látható, akitől az őt követő tiltakozók akkurátusan azt kérdezgették, hogy „asszonyom, nem szégyenli magát”?
A környezetvédelmi mozgalmak az üléssel párhuzamosan az utcán tiltakoztak, és arra kérték a tanácsnokokat, hogy a tervezett bánya környezetre és emberi egészségre gyakorolt hatása miatt ne szavazzanak a területrendezési tervre.
Miután ezzel kudarcot vallottak, Marija Alimpić, a „Védjük meg Jadart és Radjevinát” egyesület elnöke úgy nyilatkozott, hogy nem adják fel a harcot a bánya megnyitása ellen.
Mégis csak keresztülviszik?
A BALK nemrég azt írta, hogy alighanem helyi népszavazás dönt majd a világpiaci szempontból is kiemelkedően fontos nyugat-szerbiai lítiumbányászati projektről.
A Rio Tinto által tervezett beruházását ellenzik a térségben élők, és már több mint százezer aláírás gyűlt össze a referendum kiírásáért, ami ezáltal nehezen söpörhető a (gyep)szőnyeg alá.
A referendum kiírását már a projektet támogató Aleksandar Vučić szerb államfő is felvetette, és ha valóban szavazhatnak majd a helyiek a beruházásról, akkor nagy valószínűséggel csak terv marad az akkumulátorokhoz szükséges nyersanyag kitermelése.
A szerb elnök igyekezett igenre buzdítani népét, és azt hangsúlyozta, az országnak nincs még egy olyan természeti kincse, amely ekkora jövedelmet termelhetne.
A kormány – Nyugat- Szerbiától messze, Belgrádban élő – tagjai is a beruházás mellett érveltek, azt hangsúlyozva, hogy a projekt már az építés szakaszában is több mint kétezer embernek adna munkát, s ha beindulna az export, az állami költségvetés hatalmas kiegészítő jövedelemhez jut.
Ennek alapján már akkor megállapítottuk, hogy a belgrádi kormány nem örül a kialakult helyzetnek, és a jelek szerint nem referendumot, hanem bányát akar . Amit a loznicai közgyűlés mostani döntése megerősít.

