Szerbiában dübörög a kormányalakítás, amibe az oroszok is belepiszkáltak. A szerb elnök ezért állítólag nem veszi be a szocialistákat a kormányba. Közben Ana Brnabić kiszivárogtatta, hogy...
Koszovó sürgeti az Apple-t, hogy változtassa meg térképprogramját, és ezentúl jelölje Koszovó „nemzetközileg elismert határait”. A pristinai vezetés szerint az „amerikai alma” jelenlegi gyakorlata ellentmond a...
A hétvégén a szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica) harckocsizó és tüzérségi egységet kereste fel a szerb elnök. Aleksandar Vučić a szemle során kijelentette, hogy Szerbia meg akarja őrizni...
A koronavírus nem csak civileket támad meg, Koszovóban külföldi katonákat is megbetegített már. Most a szlovén hadsereg három tagját fertőzte meg. A KFOR beismerte, hogy több...
A koronavírus csodákat tesz, együttműködésre készteti azokat is, akik eddig szinte semmiben sem értettek egyet. Erre példa, hogy Szerbia ezer koronavírus-tesztet ajándékozott Koszovónak a két ország...
Miközben a koronavírus tartja félelemben Európát, Észak- Macedóniának kevésbé kell félnie. Nem a koronavírustól, hanem az egyéb ellenségektől, miután az ország hivatalosan is a NATO tagjává...
Március 20-án, pénteken kerül sor a szlovák parlament alakuló ülésére. A jelenlegi kormány ekkor nyújtja be a lemondását. Zuzana Čaputová államfő egy nappal később, szombaton nevezi...
A koronavírus miatt későbbre halaszthatják a szerbiai parlamenti választásokat. Ez csak az egyik következménye lehet a koronavírus egyre gyorsabb szerbiai terjedésének. A szerb elnök, aki egyelőre...
Aleksandar Vučić szerb elnök április 26-ára írta ki a parlamenti választásokat. A bejelentéssel szinte egy időben Preševóban adott interjút a BALK-nak Ragmi Mustafa, az ottani Albánok...
A Koszovói Nyílt Társadalom Alapítvány (KFOS) és az Albánia Nyílt Társadalmi Alapítványa (OSFA) kutatást végzett, ahol olyan kérdéseket tettek fel, ami mindkét ország lakóit érinti és...
Az Egyesült Államok sürgeti a Koszovó által Szerbia ellen bevezetett száz százalékos büntetővám eltörlését. Cserébe Szerbiának fel kellene hagynia a Koszovó függetlensége elleni kampánnyal. Ezt üzente...
A szerb sajtó napok óta attól hangos, amit egy fiatal albán énekesnő művelt. Albana Azizi legújabb dalát (Sa mire ta bona) a Priština közelében lévő Sveti...
Csehország a Koszovó elleni mérkőzésen a hajrában csikarta ki a győzelmet, amivel biztosította részvételét az Európa Bajnokságon. Csehország 1996 óta zsinórban hetedszer kvalifikált az Eb-re. A...
A jövő évtől már útlevél nélkül, csupán a személyi igazolvány felmutatásával utazhatnak egymáshoz Szerbia, Észak- Macedónia és Albánia állampolgárai. Egyebek között ebben állapodott meg a három...
Szerbia, Albánia és Észak- Macedónia úgynevezett „mini schengeni övezetet alakítana ki”, amelyet röviden nevezhetnénk akár „Balkáni Schengennek” is. A három ország vezetői nem titkolták, hogy ezzel...
A koszovói albánoknak elegük lett Ramush Haradinajból, aki a régi gárda öreg titánja. A hamarosan már csak volt miniszterelnök a kilencvenes években a Koszovói Felszabadítási Hadsereg...
Váratlan fordulat az amerikai külpolitikában. Az amerikai külügyminiszter alig több mint egy hónappal ezelőtt nevezte ki az Egyesült Államok új nyugat-balkáni különmegbízottját. Mike Pompeo akkor közleményben...
Az Egyesült Államok menet közben változtatta meg a játékszabályokat. Ezt panaszolta fel a V4-ek prágai találkozóján a szerb elnök, aki szerint a Szerbia és Koszovó közötti...
Svako ima svojih pet minuta, neko jednom, neko više puta – énekelte majdnem fél évszázaddal ezelőtt a bosnyák műdalok egyik avatott előadója. A szörnyűséges produkció refrénje...