Koszovó
ZENE ÉS POLITIKA: Mivel bosszantja az albán és a koszovói albán szórakoztatóipar a szerbeket?
A szerb sajtó napok óta attól hangos, amit egy fiatal albán énekesnő művelt. Albana Azizi legújabb dalát (Sa mire ta bona) a Priština közelében lévő Sveti Nikola szerb ortodox templom romjainál forgatta, méghozzá igencsak lenge öltözékben. Az albán énekesnő természetesen mindehhez nem kérte ki a szerbiai ortodox egyház engedélyét, amit egyébként soha nem kapott volna meg. A raška-prizreni szerb egyházmegye vezetése fel van háborodva a botrányos videó miatt.
Fohász istenhez
Albana Azizi az egyik „szerb oszlophoz” támaszkodva fordul a maga istenéhez.
– Oh, istenem, olyan jó nekem, hogy nem kellene elmennem. Anyám is tudja, hogy rossz vagy hozzám, ezért a barátnőkkel fogyasztom a piám. Felvettem a ruhám, hadd „fájjon a szíved rám”.
A szöveg olyan semmitmondó és következetlen, mint bármelyik másik slágerszöveg, de az albánok szórakoztatására, és a szerbek bosszantására kitűnően megfelel.
Albana Azizi eredetileg Albániából származik, de svájci állampolgárságú énekesnő. Vagyis második generációs bevándorló, miután már Bernben született.
Fogorvosi egyetemre járt, és zenét tanult a Konzervatóriumban, most pedig úgy döntött, hogy behatol a szórakoztató iparba.
Szerbiában egycsapásra ismertté is vált, miután a behatolást a Novo brdo nevet viselő hegytetőn lévő romokon keresztül hajtotta végre.
Az ötlet nem eredeti
A szerb szent helyeken történő „templomi éneklés” hatékony módszer a figyelem felkeltésére az albán énekesnők körében.
Egy koszovói albán énekesnő 2014-ben hasonló módon hívta fel magára a figyelmet.
Era Istrefi akkor a prištinai Megváltó Krisztus Székesegyházban készült „E Dehun” című klippjével sokkolta a szerb közvéleményt.
A szerb ortodox egyház démoni és istenkáromló cselekedetnek nevezte a szintén hiányosan öltözött énekesnő tettét.
Era Istrefi egy másik dalában a „feketéket” gyalázta, ezért az Ultra Music csatorna újravágatta a YouTube-ra feltett változatot, az énekesnő pedig bocsánatot kért a második változatból kihagyott rasszista tartalom miatt.
Istrefi ennek ellenére felléphetett a 2018-as labdarúgó világbajnokság moszkvai gálaműsorában a világbajnokság hivatalos dalát énekelve.
A szerb ortodox egyház tiltakozik
A raška-prizreni egyházmegye Albana Azizi botrányos videóját is elítélte. Az albán énekesnőt „nem civilizált magatartással” vádolták meg.
– Az egyházmegye, mint a Különlegesen Védett Zónák Tanácsának tagja, előterjeszti ezt a kérdést a testület előtt. Ez lesz az első lépés, mihelyt Koszovóban kinevezik az új kulturális és területrendezési minisztereket, akik az EU és az EBESZ-misszióvezetőivel együtt a tanácsot alkotják
– közölte a szerb ortodox egyház.
Szerb részről rámutattak arra is, hogy az albán énekesnő sem a helyi önkormányzattól, sem a Szerb Ortodox Egyháztól (SPC) nem kért engedélyt a klipp forgatása előtt, ami törvényes kötelezettsége lett volna.
A helyi szerb egyházi vezetők szerint ezek a klippek leginkább azért sértik a szerbek vallási és nemzeti érzelmeit, mert a különlegesen védett övezetekben forgatták őket.
Ha esetleg mindezek után valaki azt gondolja, hogy valamiféle „speciális háborúba” csöppent, az lehet, hogy nem sokat téved.

