Olvasási idő: 4 perc

A Koszovói Nyílt Társadalom Alapítvány (KFOS) és az Albánia Nyílt Társadalmi Alapítványa (OSFA) kutatást végzett, ahol olyan kérdéseket tettek fel, ami mindkét ország lakóit érinti és érdekli, de a középpontba a két ország lehetséges egyesítését állították. Az eredmény szerint, ha népszavazást írnának ki, Albániában a válaszadók 74,8% -a, Koszovóban 63,9% szavazna arra, hogy a két ország egyesüljön. Akik elleneznék, az okok között leginkább azt jelölik meg, hogy szerintük a két állam különállóként jobban működik – írta cikkében Nosztalgikus a Történetek a Balkánról című blogjában. Az eredeti cikk itt olvasható.

Hogyan történhet meg az egyesülés?

Az albániai válaszadók, akik úgy vélik, hogy az egyesülés lehetséges, azt állítják, hogy annak végrehajtásában kulcsfontosságú tényezők lesznek a nemzetközi közösségek, míg a koszovóiak szerint egy ilyen forgatókönyvet csak a két ország vezetői hajthatnak végre.

A Nagy-Albánia elképzelés, a minden albán egy államban való összefogásának gyökerei 1878-ra, a Prizreni Ligához vezethetők vissza, amely felszólított az Oszmán Birodalom összes albánjának egyesítésére.

Az 1913-ban létrehozott semleges Albánia az akkori hat nagyhatalom védnöksége alá került, de határai nem terjedtek ki az etnikailag albán területek egészére, az albánok jelentős része, kb. 40%-a a környező országokban, Szerbiában, Montenegróban, Macedóniában és Görögországban élt.

Ez lett a jövőbeni nemzetiségi problémák, az ellenségeskedés és a revizionizmus alapja.

1939-ben Olaszország elfoglalta és magához csatolta Albániát, és ha átmenetileg is, de létrejött a többé-kevésbé etnikailag egységes Albánia, kiegészülve Koszovóval és az albánok lakta nyugat-macedóniai területekkel.

A második világháborút lezáró párizsi béke Koszovót visszaadta Jugoszláviának, ami a Vajdasággal együtt a hat, kiválási joggal is rendelkező tagköztársaság mellett autonómia státuszt kapott Szerbián belül.

Koszovó kiválása Szerbiából

Ennek az állapotnak a délszláv háborúk és az 1998-1999-es koszovói háború vetett véget.

Akkor ismét felmerült Koszovó egyesülése Albániával, amit Tirana csak retorikájában támogatott.

Teljesítette ugyanakkor a koszovói albánok követeléseit, kikötőket és repülőtereket bocsátott a NATO rendelkezésére a szerb fegyveres erők elleni katonai fellépés esetére.

Az albán kormány szemet hunyt afölött, hogy a területén koszovói albán kiképzőbázisok, fegyverraktárak és utánpótlási bázisok létesültek és nem akadályozta meg a fegyveresek, de a bűnözők szabad határátlépését sem.

Az albán kormány a nemzetközi elvárások és a nép egy szűk, de befolyásos részének egyesítési akarata között lavírozott. 

A szerbek szerint ez az álom soha nem került le a napirendről, rendre jelennek meg hírek arról, hogyan vásárolnak fel lakásokat a diaszpórában élő albánok pusztán csak azért, hogy úgymond “elhappolják” a szerbek elől, hogy minél inkább kiszorítsák őket Koszovóból, Dél-Szerbiából.

Szerintük ugyanez történik Észak-Macedóniában, ahol állításuk szerint az albánok tulajdonában van már fél Szkopje, de Montenegróban is hasonló a helyzet.

Nagy-Albánia és a szomszédok

Az Albániát körülvevő államok elfogadhatatlannak tartják a Nagy-Albánia létrehozásáról szóló elképzeléseket, sem Montenegró, sem Észak-Macedónia, sem Görögország nem mondana le az albánok lakta területekről, Szerbia pedig egyenesen rémálomnak tekinti egy ilyen forgatókönyvnek még a gondolatát is.

Pedig történnek kijelentések, konkrét lépések is a közeledés felé.

Ilyen kijelentést tett Edi Rama albán miniszterelnök 2015-ben, amikor azt mondta, hogy az albániai és a koszovói albánok egyesülése elkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen. 

A Koszovó Klan TV-nek adott interjúban elmondta, a kérdés csak az, hogyan fog megtörténni: 

2018. november végén a koszovói Pećen közös albán-koszovói kormányülést tartottak, ahol aláírták a két ország közötti közeledésről szóló ágazati megállapodásokat, és bejelentették az egységes gazdasági piac létrehozását.

Az ülésen az albán miniszterelnök felszólította a külügyminisztereket, hogy dolgozzanak ki egy közös stratégiai tervet az albánok 2025-ig történő egyesítésére.

A belgrádi Blic című napilap ezt egy fotóval véli bizonyítottnak, ahol Edi Rama és Ramus Haradinaj az albán zászlón tartja a kezét.

Ugyancsak ennek bizonyítékát látják abban, hogy Albánia 100%-os vámmal sújtja a szerbek lakta észak-koszovói termékeket, míg vámmentességet kapnak a dél-koszovói áruk.

A közeledés fontos bizonyítékának tekintik, hogy Albánia nemzeti ünnepét, az Albán zászló napját (november 28.) Koszovóban is nemzeti ünnepnek nyilvánították.

– mondta akkor Rama.  

2019. január 1-vel eltörölték az Albánia és Koszovó közötti határokat, amit szerb elemzők a Nagy-Albánia irányába tett lépésnek tekintenek.

Szerb félelmek

Szerbia arra is figyelmeztet, hogy amikor Koszovó az ENSZ tagja lesz, akkor azonnal megindítja az egyesülést Albániával.

Zlatko Dizdarević boszniai újságíró, diplomata régről nagyon jól ismeri Edi Rama miniszterelnököt és minderről azt mondta, hogy szerinte a politikust főleg gazdasági okok vezérlik. 

Dizdarević szerint a Nagy-Albánia, Nagy-Szerbia, Nagy-Horvátország elméletek és étvágyak csak vágyak. 

Iszlamizációs offenzíva

Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy Törökország erős iszlamizációs offenzívát indított Albánia és Koszovó irányába, építettek is néhány nagyon impozáns mecsetet. 

Csakúgy, mint Bosznia-Hercegovinában, alulról építkeznek, kulturális intézmények és a média útján az Oszmán Birodalom idejéből való emlékekkel.

Ezt a Muzulmán Testvériség működési elve szerint teszik, ami a közösség filozófiáját követi, a nemzet és az állam helyett az “elme” fontosságát ismeri el.

Ez azt jelenti, hogy minden muzulmán Szudántól Afganisztánig, Albániától Boszniáig egymás testvére, és akik nem muzulmánok, éljenek bár egymás szomszédságában 500 vagy 600 éve, ők nem a testvéreik. És ennek következményei vannak.  

Szakértők és elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a Balkán-félsziget békéje érdekében el kell kerülni az egyoldalú határmódosítás révén történő rendezést, a cél a térség államai regionális közösségének létrehozása lehet, amelyben maximálisan érvényesülnek az emberi és kisebbségi jogok, és ahol a megalapozott gazdasági tevékenység viszonylagos jólétet biztosít az emberek számára.

Ezt figyelembe véve a nemzetközi közösség világossá tette, hogy a Nagy-Albánia projekt nem létezik, az csak az álmok szintjén lehetséges, hiszen ha megvalósulna, az Albánia és Koszovó mellett Montenegró, Szerbia, Észak-Macedónia és Görögország területeit is érintené.