Továbbra is börtönben marad a terrorizmus miatt elítélt Beke István, miután a Konstanca Megyei Törvényszék jogerősen elutasította a székelyföldi férfi újabb szabadon bocsátási kérelmét. A másodfokú...
Jovan Cvijić az egyik legismertebb szerb földrajztudós, de ezúttal ő úgy kerül ide, mint Pilátus a krédóba, a róla elnevezett utcában lakott ugyanis Đorđe Balašević, akit...
George Höllering osztrák rendező – jegyzi a filmtörténet – 1934-ben Schaffer László operatőrrel egy időre gyakorlatilag eltűnt a magyar pusztában. Természetesen kamerát is vittek magukkal, s...
Szerbia nem szüntette meg, csak hatályon kívül helyezte a kötelező sorkatonai szolgálatról szóló törvényt 2011-ben. Az akkori döntésnek inkább politikai indítékai volt, de már akkor sejteni...
Sokan szeretnék soron kívül beadatni a koronavírus-oltást maguknak, vagy szeretteiknek Horvátországban. Az ottani példa is jól mutatja, hogy miként működik az emberi agy, és hogy nem...
A vírus lankadatlan gyorsasággal terjed Szerbiában, naponta kétezer új beteget regisztrálnak. Pedig oltanak ezerrel, mégis növekszik a kórházakba kerülők száma, van ahol már hely sincs. A...
Az általuk tisztességtelennek nevezett konkurencia ellen tüntettek kedden a zágrábi taxisok. A sofőrök úgy vélik, hogy a napjainkban nagyon népszerű és elterjedt, mobiltelefonról rendelhető taxialkamazások, az...
Vasárnapra virradóra a zágrábi fertőző betegségek kórházában elhunyt egy 11 éves fiú a koronavírus következtében. Halálát a Covid-19 következtében kialakult szövődmények okozták, vagyis sokszervi gyulladás következett...
Sokkolta Horvátországot az a felvétel, amelyet az ottani RTL tett közzé pénteken este egy Covid-kórházból. Jóformán senki sem akarta elhinni, hogy ehhez fogható előfordulhat. A kórház...
A montenegrói klánok közötti leszámolás egyik áldozata volt tavaly Strahinja Stojanović (30), akit szeptember 13-án öltek meg Belgrádban. Gépkocsiját fényes nappal, nem sokkal déli tizenkét óra...
Az eddigi minták alapján Horvátországban nem tudták kimutatni a koronavírus “angol törzsét”, amely mintegy 70%-kal gyorsabban terjed a Vuhanban megjelent vírusnál. Ez a jó hír. A...
A szerbiai közegészségügyi intézet vezetője kijelentette, hogy Szerbiában több mint 30 helyszínen 110 oltási pontot alakítottak ki. Verica Jovanović a szerb állami televíziónak úgy nyilatkozott, hogy...
A Közép- Horvátországot sújtó szörnyű természeti csapás utáni első napokban az előállt helyzet a legjobbat hozta ki az emberekből. Mondhatni, hogy a polgárok gyorsabb és hathatósabb...